home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Manók sorakozója a szivárványnál
Tóth Lívia
2020.08.27.
LXXV. évf. 35. szám
Manók sorakozója a szivárványnál

A közösségi térben Artemo a neve annak az oldalnak, ahol megtalálhatóak az adai Polyák Szollár Anna és Polyák Dániel természetes anyagokból készülő, úgynevezett nyílt végű játékai. A két fiatallal a most induló vállalkozásukról beszélgettem.

Anna, aki az adai középiskola tanára, elmondta, mindkettőjük életében régóta jelen van az alkotás iránti vágy, habár ő inkább hobbiszinten, kikapcsolódásként varr és horgol, illetve készít ajándékot a szeretteinek.

— Az általános iskolában műszakiszakkörre jártam, különféle modelleket építettünk fából, sperlemezből. Ott tetszett meg a kétkezi munka, aztán következett a középiskola, majd a főiskola, idekerültem Adára. Volt munkahelyem, de ismét elkezdtem a fa iránt érdeklődni, próbálgattam, hogyan, milyen módszerekkel lehet megmunkálni, és végül az asztalosság lett a főfoglalkozásom — mesélte Dániel, Anna pedig azzal folytatta, hogy a természetes anyagokból készülő játékok felé a kislányuk születése után fordult a figyelmük.


Polyák Szollár Anna és Polyák Dániel (a szerző felvétele)

— Az internetről gyűjtöttük az inspirációt, hiszen ilyen játékokat élőben addig nem láttunk. Az én sugallatomra Dani előbb csak a mi kislányunknak készített el egyet-kettőt, aztán olvasgattunk, tájékozódtunk, tovább szőttük az elképzelésünket. Láttam, hogy a férjem is örömét leli ebben a munkában, és miután egy kicsit körülnéztünk a szerbiai piacon, arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek a játékok itthon nem igazán beszerezhetőek. Vannak fajátékok, de nem az a kategória, amelyet mi kínálunk, az úgynevezett nyílt végű játékok. Maga az ötlet a karantén alatt született meg, aztán néhány hónapot várt a megvalósításra. Három hete mutatkoztunk be az interneten, azóta érkeznek a megrendelések. Szeretnénk más módon is népszerűsíteni a termékeinket, elmennénk rendezvényekre, kirakodóvásárokra, hogy „élőben” is találkozzunk a szülőkkel és a gyerekekkel, de a jelenlegi helyzet ezt nem teszi lehetővé.


Sorakozó a szivárványnál

* Olvastam, hogy előrendeléseket fogadtok, vagyis nincs raktárkészlet?

— Nekem az asztalosműhelyem továbbra is működik, van sok megrendelésem, melyet szeretnék teljesíteni. Természetesen az a vágyam, hogy majd egyszer csak gyermekjátékok készítésével foglalkozzam, de ez még várat magára.  Ezért döntöttünk az előrendeléses módszer mellett — hallottam Dánieltől, Anna viszont azzal egészítette ki a férjét, hogy az igények döntik majd el, ez lesz-e egyszer a megélhetésük. Jelenleg kéthetes határidővel vállalják a megrendelt játékok elkészítését, de szeretnék, ha karácsony körül már lenne egy kis készletük.

* A kislányotok hogyan fogadta ezeket a játékokat?

— Ő most kétéves, ezeket az építőjátékokat viszont hároméves kor felett ajánlják a szakemberek. Még nyilván nem funkcionálisan játszik velük, de a részeket rakosgathatja ide-oda, és neki is jó érzés megfogni őket. Nem akarunk a műanyag ellen beszélni, de úgy gondoljuk, jó lenne, ha minden gyereknek volnának ilyen játékai is — mondta az anyuka.

* Ejtsünk néhány szót arról is, mit fed a nyílt végű játékok elnevezés, és mutassátok be a termékeiteket.

— Nincs behatárolva, hogy a játék mire való, hogyan kell vele játszani, minden a gyermek fantáziájára, kreativitására van bízva. A leginkább keresett termékünk, a szivárványépítő, nem teljesen szabályos félkörívekből áll, mindenhogy rakosgathatóak az alakzatok, de egy-egy darab is lehet híd, autóút, bármi, amit a gyermek lát benne. Tervezzük majd a szivárványt színesben is elkészíteni, habár a jelenlegi natúrfa játéknak szerintem nagyobbak a lehetőségei, mert a színek már egy kicsit irányíthatják a gyermeket. Az alapanyaga diófa, gépi és kézi csiszolás után a felületet gyermekbarát olajjal kezeljük, mert a minőség mellett arra is odafigyelünk, hogy minden biztonságos legyen. A sziklaépítő egyfajta építőkocka, eléggé trükkös, de vannak összeilleszthető felületei. A két játék egymással is kombinálható. Nem akarjuk túlhangsúlyozni, hogy ezek valójában fejlesztő játékok, de azért nem árt elmondani, hogy a Waldorf-pedagógia világába illeszkednek. A kis manócska fából és gyapjúfilcből áll össze. Szándékosan ilyen sematikus, csak két pont a szeme, sem orra, sem szája nincs, lehet fiú, lány, öreg, fiatal, szomorú vagy vidám. Így a gyermek képzeletét nem határoljuk be, és a manócska nem csak meghatározott szerepjátékokra alkalmas. A horgolt csigaszalag színes, puha pamutfonalból készül, lehet víz vagy út, póráz a plüsskutyának, vagy akár az egész lakáson át is kígyózhat, ha összetekerjük, csigabiga. Emellett filcből készült, grafikával kiegészített memóriajátékaink is vannak. Ezek jelenleg a termékeink, és elmondhatjuk, hogy nagyon sokat foglalkozunk egy-egy darabbal, amit remélhetőleg a megrendelőink is értékelnek.

* Az emberek nyitottak-e az újra, mekkora az érdeklődés?

— Egyelőre azok keresnek bennünket, akiknek már a látókörükben voltak ezek a játékok, de reméljük, hogy másoknak is sikerül felkeltenünk a figyelmét. Azoknak a gyerekeknek, akik eddig csak a nyomógombos, zenélős játékokkal játszottak, vagy a modern kütyüket forgatták, biztosan kell egy kis idő, hogy ráérezzenek ezeknek a varázsára. Nem arról van szó, hogy a teljes gyerekszobát ezekkel kell berendezni, de legyen ilyen is, hogy amikor a kicsi kedvet érez hozzá, akkor elővehesse. Megjegyzem, például a szivárvány akár a felnőttek számára is élvezhető. Amikor elkészült az első, és a kislányunk már aludt, a férjemmel legalább egy órát rakosgattuk, minket nagyon lekötött. Az eddigi megrendelések számával elégedettek vagyunk, ez a mi kapacitásunkhoz is optimális. A Facebook-oldalunkat próbáljuk úgy felépíteni, hogy ne csak azt posztoljuk ki, mi mennyibe kerül. A fotókkal a játékok sokoldalúságát szeretnénk bemutatni, a későbbiekben pedig cikkeket, ismeretterjesztő szövegeket is tervezünk megosztani

Anna és Dani elbeszéléséből kiderült, szerveztek egy nyereményjátékot, melynek során mindenkit arra kértek, írja meg, milyen játékokkal találkozna szívesen a kínálatukban. Kiderült, hogy amit a legtöbben kértek, az már szerepel a terveik között. A fa állatfigurák és -növények lesznek az első munka, melybe a közeljövőben belevágnak, de a másféle építőkocka és a festett szivárvány is helyet kapott a listán. Valamint egy mozgásfejlesztő eszköz, egyensúlyozó deszka, mellyel pöröghet, foroghat, hintázhat a gyermek, használhatja ülve, állva, fekve… Ennek a gyártását szeretnék kipróbálni, mert a vásárlók érdeklődnek iránta. Anna elmondta, manókból is tervez még sokfélét, valamint a workshopok és az alkotó hétvégék gondolatát is dédelgeti magában. Szeretnék, ha nemcsak az ötleteikből, hanem az idejükből is tengernyi lenne!


Fotók forrása: Facebook

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..