Ezen a napon hunyt el 1892-ben Budapesten Keleti Károly (születési nevén: Klette Károly József) elméleti közgazdász, statisztikus, iparpolitikus, a magyar statisztikatudomány egyik alapítója.
Budapest, Farkasréti temető — 2022. december 4.
„1833. július 18-án született Pozsonyban. Zsenge ifjúként végigküzdötte a szabadságharcot, majd az osztrák fogságból, a kényszersorozás elől megszökve, gyakornok lett a nádor alcsúti uradalmán. Közben befejezte tanulmányait, és Pozsonyban a jogba is belehallgatott. A Bach-korszakban ott sem érezhette magát biztonságban, így Budán, majd Szolnokon dolgozott pénzügyi tisztviselőként. Alaposan betekinthetett a kapitalizálódó magyar nagybirtokok szervezetébe, megismerhette azok nehézségeit. A kiegyezés után a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium osztályvezetője lett, kezdeményezésére és tervei szerint hozták létre a minisztérium keretein belül, de növekvő függetlenséggel a statisztikai hivatalt. Az intézetben komoly, tudományos munkát akart végezni, tanfolyamokat szervezett, ahol a kor legjobb magyar statisztikusai voltak az előadók, illetve tudományos szempontból is jelentős szakkönyvtárat hozott létre. 1869-ben megszervezte a népszámlálást, ápolta a nemzetközi kapcsolatokat, részt vett statisztikai kongresszusokon, tevékenykedett a Nemzetközi Statisztikai Intézet létrehozásában is. 1871-ben megalapították a Királyi Magyar Statisztikai Hivatalt is, amely szakmailag már elkülönült korábbi minisztériumától, s annak első igazgatója lett.” (Külső hivatkozás: Wikipédia)
Budapest, Farkasréti temető — 2022. december 4.
Fényképezte: Martinek Imre