Ezen a napon született 1717-ben Mária Terézia (teljes nevén: Mária Terézia Walpurga Amália Krisztina), a Habsburg-házból származó német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, valamint Lotaringiai Ferenc császár hitveseként német-római császárné 1745 és 1765 között. A Habsburg Birodalom egyetlen női uralkodója, egyben a Habsburg–Lotaringiai-ház megalapítója.
Vác — 2019. augusztus 5.
Extract: 1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyba összehívott magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek koronáját fegyverrel megmenteni. Mária Terézia jól tudta, hogy trónját csak a magyar rendek segítségével tudja megvédeni a porosz fenyegetéstől, és azt is, hogy a birodalom szervezete korszerűsítésre szorul. Mária Terézia, hogy megnyerje a magyarok támogatását, az összehívott pozsonyi országgyűlésen előterjesztette kívánságait. A magyar rendek kezdetben ellenállást mutattak. Az uralkodónő személyesen jelent meg az országgyűlésen, gyászruhát viselve, karján fiával, a gyermek II. Józseffel. Ez később a híres pozsonyi jelenetként lett ismert. A fiatal királynő hatásos beszédet mondott, ezután mondták ki a jelen lévő magyar nemesek egybehangzóan: Vitam et sanguinem pro rege nostro!, azaz „Életünket és vérünket királyunkért!”. (Külső hivatkozás: Wikipédia)
Budapest, Józsefváros — 2023. április 29.
Mária Terézia 1780. november 29-én hunyt el Bécsben. A magyar és cseh királyi székben II. József követte, akit Magyarországon kalapos királynak neveztek, mert nem fogadta el a magyar alkotmányt és nem koronáztatta meg magát.
Mária Terézia emlékét méltatva a Savoyai Jenő Asztaltársaság és a Helytörténeti Kör 2000-ben emléktáblát állított Budafokon.
Budafok — 2023. április 18.
Jogosan, a császárnő ugyanis Promontor település kegyura, illetve a budafoki Szent Lipót-templom építtetője vala. A kis barokk templom 1753 és 1755 között épült.
Budafok — 2023. április 18.
Fényképezte: Martinek Imre