home 2026. április 13., Ida napja
Online előfizetés
Magyarország továbbra is támogatja Szerbiát az EU-ba vezető úton
Markovics Annamária
2025.09.24.
LXXX. évf. 39. szám
Magyarország továbbra is támogatja Szerbiát az EU-ba vezető úton

Tuzson Bence magyar és Nenad Vujić szerb igazságügy-miniszter pénteken Belgrádban folytattak tárgyalásokat, melyeken megerősítették a két ország együttműködését az uniós csatlakozás terén. A találkozón az igazságszolgáltatás korszerűsítéséről, digitalizációjáról és a gazdasági versenyképességet támogató jogi környezet kialakításáról is szó esett.

Szerbia mindig számíthat Magyarország támogatására, és Budapest az európai csatlakozási folyamat során is segítséget nyújt Belgrádnak — hangsúlyozta Tuzson Bence, Magyarország igazságügy-minisztere.

Komoly történelmi változásnak nevezte, hogy az utóbbi időben baráti kapcsolat alakult ki a két kormány és a két nép között, amivel szerinte mindkét országnak élnie kell. Kiemelte, hogy fontos az együttműködés az igazságszolgáltatás és az igazságügyi minisztériumok területén, hiszen vannak kérdések, melyeket közösen kell megoldani. Hozzátette, Magyarország kész segíteni az integrációs folyamatban, valamint abban is, miként védhető meg egy ország szuverenitása. Hangsúlyozta, hogy az uniós csatlakozás nem szolgai beolvadást jelent, hanem az azonosság megőrzését is az unión belül.

Megismételte a magyar kormány korábbi álláspontját, mely szerint az Európai Uniónak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint fordítva, mivel az unió megújulás előtt áll, és Magyarország is ezt sürgeti. Hangsúlyozta, számukra különösen fontos, hogy Szerbia csatlakozzon, hiszen így egy barátot és szövetségest nyernek az uniós közösségben.

— Szeretnénk folytatni az együttműködést nemcsak az uniós csatlakozási folyamatban, hanem más területeken is, hiszen mindketten felismertük, hogy a jogrendszernek az ország gazdasági versenyképességét kell szolgálnia, amiből jólét következik. Ezért olyan jogrendszert szeretnénk mindkét országban kiépíteni, amely támogatja a versenyképességet, támogatja a működését az országainknak. Fontos a bíróságokon a gyors és hatékony döntés, mert az emberek igazságot várnak, és ennek gyorsnak kell lennie, ezt mindkét országban szeretnénk elérni. Mi Magyarországon az utóbbi időben sokat tettünk ezért, és ezeket a tapasztalatokat szívesen megosztjuk, ahogy szerb kollégánk is megosztotta a jó gyakorlatokat velünk — mondta Tuzson Bence.

Nenad Vujić szerb igazságügy-miniszter a találkozó után hangsúlyozta, hogy Magyarország fontos partnere Szerbiának, és hasznos tanácsokkal látja el Belgrádot az európai csatlakozási folyamatban. Kiemelte, hogy az igazságügy területén Szerbia folyamatosan fejlődik és korszerűsödik, a digitalizáció pedig szintén zajlik, melyben Magyarország már előrébb tart, így értékes tapasztalatokat tud megosztani.

A miniszter hangsúlyozta, hogy magyar kollégájával egyetértettek abban, hogy az igazságügy és a gazdasági fejlődés elválaszthatatlan egymástól.

— Hatással van az országba érkező befektetésekre, és erre is figyelmet kell fordítanunk, amikor a jogi keret módosításáról, illetve általában egy ország igazságügyének működéséről beszélünk — tette hozzá.

Tuzson Bence látogatása során a belgrádi magyar nagykövetségen a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki Vladan Petrov jogászprofesszort, az Alkotmánybíróság bíráját és a Velencei Bizottság tagját.

— Szeretném megköszönni a professzor úrnak, hogy a maga területén sokat tett a két ország közötti kapcsolatok erősítéséért. E téren mindannyiunknak mindennap van feladata, ezért folyamatosan dolgoznunk kell rajta — hangsúlyozta a magyar miniszter az elismerés átadásakor.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..