Magyarkanizsa ünnepe

Magyarkanizsa ünnepe

Magyarkanizsán háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték meg a község napját, a török hódoltság alóli felszabadulás évfordulóját. Az esemény fókuszában évek óta a helyi, községbeli értékek, a község kiemelkedő művészei, a közösséget összefogó és fejlesztő polgárok állnak. Az ünnepség keretében az idén is átadták a községi elismeréseket: a Pro Urbe Érdemérmet, a köszönőokleveleket és a Juventus Pro Urbe Érdemérmet.

Október 18-án, péntek délelőtt a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ udvarában átadták a Tudománypark nyári tantermét, melynek építkezési munkálatait a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) 5 millió dinárral támogatta, a park felszerelését és a jövőbeli programokat pedig a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság pénzeli. Az objektum Vatai Zoltán magyarkanizsai mérnök tervei alapján készült a topolyai Baumont vállalat kivitelezésében, Kövesdi János magyarkanizsai építészmérnök szakmai felügyeletével. A nyári tanterem szabadtéri órák megtartására készült, továbbá művelődési rendezvények, kisebb hangversenyek színhelye is lehet. Az avatóünnepségen Varjú Potrebić Tatjana, a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ igazgatónője, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, dr. Bojan Kenig, a belgrádi Tudománynépszerűsítő Központ nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tanácsadója, Stefan Despotоvić, a NIS külső kommunikációs részlegének vezetője és Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási, nemzeti kisebbségi — nemzeti közösségi titkár szólt a jelenlevőkhöz.

— A gyerekek akár kis tudósoknak is érezhetik magukat, hiszen a Tudományparkban közvetlen módon szerezhetnek tudást a természettudományokat illetően. A Tudománypark hidat képez az oktatás és a tudomány között — emelte ki Nyilas Mihály, majd azt is elmondta, hogy a titkárság legújabb pályázatának köszönhetően 50 millió dinár jut a vajdasági általános és középiskolák felújítására, mely összegből a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Á. I. 3,3 milliót kap a tornaterem rendbehozatalára, a törökkanizsai J. J. Zmaj Á. I. pedig 7 millióhoz jut, melyből a fűtésrendszert újíthatja fel.


A Tudománypark átadását jelképező szalagot Fejsztámer Róbert és Stefan Despotović vágta át

A szalagot Fejsztámer Róbert és Stefan Despotović vágta át, majd Gulyás Zsolt gordonkatanár lépett fel a nyári tanteremben.

Az est folyamán A bujdosó fejedelem című ismeretterjesztő történelmi színielőadást tekinthette meg a közönség a budapesti Új Nemzeti Kamara Színház előadásában.

Szombaton a sporté volt a főszerep. A gyógyfürdő sportcsarnokában tizedik alkalommal tartották meg a Csaba Ferenc nevét viselő nemzetközi birkózó-emlékversenyt, melyre az idén tizennégy országból érkeztek résztvevők, a labdarúgópályán és a Békavárban pedig a Potisje Labdarúgóklub fennállásának 100. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget. A napot a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje elnevezésű koncert zárta, melyen a Misztrál együttes, valamint Csonka Ferenc és zenekara lépett fel.

A vasárnap, október 20-a Magyarkanizsa Község nyilvános elismeréseinek átadásával kezdődött. Az ünnepelteket és az ünneplőket elsőként Miloš Kravić, a községi képviselő-testület elnöke köszöntötte, majd a jelenlevők egy kisfilmet tekinthettek meg mindarról, ami az elmúlt egy év leforgása alatt történt a községben. Tavaly október 20-a óta a többi közt megkezdődött a szennyvíztisztító bővítése, mely az utóbbi tíz év legnagyobb beruházásának számít. A sikeres IPA-projektum értéke 225 millió dinár. A közvilágítás karbantartására 25,5 millió dinárt, a zöldterületek rendezésére 10,4 milliót fordítottak. Kívülről és belülről is megújult a magyarkanizsai tűzoltóotthon épülete 12,2 millió dinárból. A több mint százéves, műemlékvédelem alatt álló objektumon helyreállították a tetőszerkezetet, megújultak a külső és a belső falak, továbbá új nyílászárókat, világítást és vízszigetelést is kapott. A Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény Pitypang nevű épületében felújították a teljes fűtési hálózatot, kicserélték a hőpumpákat, a nyílászárókat, és szeptember elejére a beltéri festéssel is elkészültek. A munkálatok összértéke 18 millió dinár volt. A horgosi Napraforgó épületben megtörtént a központi fűtés rendszerének teljes cseréje 2,5 millió dinárból. A strandon egy sikeres IPA-pályázatnak köszönhetően új móló került a vízre. A Népkertben megkezdődött az Erzsébet-liget felújítása és revitalizációja. Új padokat és szemeteskosarakat helyeztek el, a Vigadó előtt a járdákat is lebetonozták, a parkosítás keretében pedig a múlt századot idéző virágágyásokat alakítottak ki. A mezőgazdasági földek bérbeadásából származó pénzeszközöket dűlőutak javítására, a Vöröskereszt—Madarász-csatorna tisztítására, valamint a mezőőrszolgálat és a rakétaállomások működtetésére költötte az önkormányzat.


A díjazottak (a szerző felvételei)

A kisfilm után Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa Község polgármestere tartotta meg ünnepi beszédét. Kiemelte, ahogy az elmúlt három évben, úgy most is elsőbbséget élveztek a közösség életét, mindennapjait javító és könnyítő intézkedések, de újat is alkottak, nem is keveset.

— Pontosan egy éve ugyanezen a helyen azt ígértem, hogy az IPA határon átnyúló program keretében nyertes projektumaink megvalósulnak és látványos eredményeket hoznak. Infrastruktúránk, sportolási lehetőségeink, idegenforgalmi kínálatunk bővült, fejlődött. Kész tervekkel, kidolgozott elképzelésekkel és előkészített technikai dokumentációval rendelkezünk a beruházások kapcsán. Az elkövetkező időszakban az oromhegyesi egészségház épületének felújítása és energiatarékossá tétele történik meg, de a Vigadó felújítása is a tervek között szerepel. Hosszú távú céljaink közé a horgosi ipari park infrastrukturális befejezése tartozik, illetve a Népkert fejlesztését is folytatjuk a továbbiakban is. Elkészítettük a tervdokumentációt a horgosi labdarúgócsapat klubtermének, öltözőinek és kisegítőobjektumainak teljes felújítására, melynek összértéke mintegy 25 millió dinár. A felújításhoz kapcsolódik a kamerarendszer kiépítése is, mely a labdarúgópálya, valamint a Vajdasági és a Szabadkai út közbiztonságát szolgálja. Elkészült a leendő ifjúsági, sport- és rekreációs központ teljes tervdokumentációja, melynek keretében ifjúsági szálláshely kiépítésére is sor kerülhet. Ugyanitt helyezik le a Vajdasági Birkózóakadémia alapkövét — mondta ünnepi beszédében a polgármester, majd megkezdődött a községi elismerések átadása.

Pro Urbe Érdemérmet Kiss-Iván Anna horgosi nyugdíjas pedagógus, közösségszervező vehetett át. Köszönőoklevélben Varjú Márta újságíró, a Magyar Szó főszerkesztője, Milorad Mitrović, a Dnevnik újságírója, Dušan Hajdin vállalkozó, Milan Kovačević vállalkozó és Bata Ferenc, Tóthfalu Helyi Közösségének tanácselnöke, rendezvényszervező részesült, Juventus Pro Urbe Érdemérmet pedig Oláh Tamás dramaturg, író, rendező, Marina Živković gimnazista, atléta és Nyilas Tamás egyetemi hallgató kapott.

A délután folyamán a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban vetélkedőt tartottak a község nyolcadikosai számára, a város eredeténél, a Halász téren pedig megkoszorúzták az ott található emlékhelyet. Ezután a Dobó Tihamér Képtárban megnyílt Erdélyi István festőművész Színek és árnyak című kiállítása, majd a Művészetek Házában zongoraavató ünnepi hangverseny kezdődött, melyen Balázs-Piri Soma zongoraművész, a Virtuózok korcsoportgyőztese és az Alapfokú Zeneiskola tanárai léptek színpadra.

A gazdag rendezvénysorozat mellett a szervezőbizottság több pályázatot is hirdetett minden korosztály részére, az eredményeket pedig vasárnap este a Művészetek Házában hirdették ki.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Magyarkanizsa ünnepe
Riport
Facebook

Támogatóink