home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Magyarkanizsa: ELÉG VOLT a teljesítetlen ígéretekből!
2015.08.12.
LXX. évf. 32. szám
Magyarkanizsa: ELÉG VOLT a teljesítetlen ígéretekből!

Az alábbiakban dr. Bimbó Mihálynak, Magyarkanizsa polgármesterének a mai sajtótájékoztatóján elhangzott szövegét ismertetjük, melyet Magyarkanizsa önkormányzata juttatott el szerkesztőségünknek:


Fotó: Szabó Attila/Hét Nap

Az elmúlt hónapokban megfeszített munkával, az érintett intézményekkel és szervekkel folytatott mindennapos tárgyalásokkal, a költségvetés minden tartalékának mozgósításával dolgoztunk a menekültkérdés megoldásán.

Az elmúlt 40 nap alatt hétszer ültünk le tárgyalni a tartományi és a köztársasági kormány képviselőivel a községünket érintő menekültkérdésről.

Július 31-én Aleksandar Vulin miniszter és munkatársai jelen voltak a rendőrség udvarában felállított konténerek átadásán, majd azt ezt követő megbeszélésen az önkormányzat által felkínált három helyszín közül csak a vásárteret találták alkalmasnak egy pihenőhely kialakítására a városunkba özönlő menekülteknek.

Felszólítottak bennünket, hogy azonnal kezdjük el a felkészülést, mert három nap múlva meg fognak érkezni a sátrak, a szabadtéri mosdók és tusolók, a szaniterkonténerek, valamint a pénzbeli segítség is, azaz a 3 000 000 dinár a munkálatok finanszírozására.

Azóta 11 nap telt el, és eddig semmilyen támogatás, eszköz nem érkezett! Rá kellett döbbennünk, hogy önkormányzatunk egyedül maradt ebben a kérdésben. Az ígéreteken kívül jóformán semmit sem kaptunk.

Az összes eddigi munkát, melyre a tisztaság és a rend fenntartása érdekében volt szükség, saját erőnkből voltunk kénytelenek elvégezni, a költségvetésünk kárára. Hangsúlyoznom kell, hogy az önkormányzatnak erre semmilyen hatásköre, pénzeszköze, munkaereje nincs, illetve nincs is előlátva. Ennek a gondnak a megoldása a köztársaság hatáskörébe tartozik, de az a füle botját sem mozdítja.

Preševóból, Belgrádból és Szabadkáról rendszeresen, több autóbusznyi menekült érkezik a városunkba, akik meggyalázzák temetőinket, sírjainkat, kápolnáinkat, akik tönkreteszik a köztereinket, parkjainkat, szántóföldjeinket, gyümölcsöseinket.

Élő példa erre a városunk központjában lévő két parkunk, a Népkert, a Tiszavirág sétány, a Tisza-part egy része, melyeket mi évtizedek óta ápolgatunk, szépítgetünk.

Nézzük meg, hogy egy hónap alatt mit tettek ezek az idegenek, akiknél hiányzik az általános intelligencia, és nem lelhetőek fel a kultúra legalapvetőbb elemei sem. Pénzük azonban van, és úgy látszik, ez a lényeg.

Eddig többé-kevésbé toleránsan viseltük a kialakult helyzetet, de ahogyan a polgároknak, most már nekünk is elfogyott a türelmünk. Igaza van minden magyarkanizsai, martonosi és horgosi lakosnak, aki félelemmel lép ki az utcára, amikor aggódik a gyermekei jövőjéért, de már a tanévkezdettől is retteg, és igaza van mindenkinek, akinek fáj, hogy mivé lettek köztereink, utcáink. Ahol eddig csend, béke és tisztaság volt, ott most szeméthegyeket látunk, és idegenek tanyáznak.

Most már nyilvánvaló, hogy Szerbia nem védi meg az Észak-Bácskában élő adófizető választópolgárait, és úgy látszik, hogy az itt élő tömbmagyarság és a más nemzetiségek sorsa sem érdekli az illetékeseket. Parlamenti képviselőnk rasszistának lett kikiáltva, mert szót emelt az itt élő polgárok érdekében.

Ez így nem mehet tovább, úgyhogy össze kell fognunk!

A magyarkanizsai önkormányzat nevében arra kérem a polgárokat, hogy álljanak készen! Álljanak készen arra az esetre, ha arra kérjük önöket, hogy az önkormányzat mellé állva, velünk együtt fejezzék ki elégedetlenségüket! Attól tartok ugyanis, hogy saját kezünkbe kell vennünk ennek az áldatlan állapotnak a megoldását. Hiszen lakhatóvá, újra élhetővé kell tennünk környezetünket, falvainkat.

Mondjuk ki nyíltan, hogy ELÉG VOLT a teljesítetlen ígéretekből!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..