home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Magyar nemzeti lekváros kenyér
Szerda Zsófi
2016.09.08.
LXXI. évf. 36. szám
Magyar nemzeti lekváros kenyér

Mindig meglepődök rajta, hogy mennyire elcsodálkoznak azok a magyarországi ismerősök, barátok, üzletfelek, akik először (másodszor, harmadszor — hiszen mindig visszajárnak) jönnek el A Vajdaságba. Így, nagy A betűvel. Mindenre rácsodálkoznak. Olyan dolgokra, amelyek nekünk teljesen természetesek. Például, hogy ha vendégem van, akkor igyekszem a lehető legjobb házigazda lenni, élvezem, ha főzhetek rá, és belediktálok egy üveg házi pálinkát, savanyúságot, ajvárt, akármit, s amikor hazaindul, még az útra is csomagolok neki egy kis elemózsiát.

Csodálkoznak, hogy milyen „aranyosan” beszéljük a nyelvet (értsd: nem egy frekvenciával fentebb, egy picit kényesen és furcsán hangsúlyozva a szavakat), és hogy ez mennyire szimpatikus. Hááát. Lehet, hogy ez szimpatikus, mi viszont beszélhetnénk egy picit szebben is ezen a szép nyelven, és fűszerezhetnénk a szerb szavak helyett magyarokkal.

Örülünk, hogy jönnek, és azt látják, hogy itt milyen jó, mert azért mindent egybevetve nagyon jó. És ezt tudják azok is, akik már nincsenek itt, akik a jobb élet (több pénz, jó kocsi, „nem éhenhalás”) reményében külföldre költöztek, és noha itthon nem tették, ott „balkán” bulikba járnak, alig várják, hogy a Prljavo Kazalište fellépjen Londonban, és a karácsonyi ünnepek után csempészik ki a vajdasági pálinkát. Ki Angliába, ahol sokat keresnek, és dolgoznak, de a Guinness sör mellé hazai pálinka dukál.

És eljönnek a magyarországi barátaim, ismerőseim, üzletfeleim, esznek egy burekEt, egy pljeszkavicsát, és boldogok. Milyen kevés is elég lehet a boldogsághoz. Pedig annyi jó dolognak lehetne örülni Magyarországon is. És annyi dolog felett lehet siránkozni A Vajdaságban is. De ez olyan, mint amikor gyerekkorunkban elmentünk a szomszédba játszani, és a lekváros kenyér ott sokkal jobban ízlett, mint otthon. (Pedig ugyanazzal a lekvárral volt megkenve az ugyanabban a boltban vásárolt kenyér.)

Ezzel a rácsodálkozással pedig hatványozottan szembesültem, amikor a Malomfesztiválról szóló magyarországi beszámolókat olvastam tele szívvel. Azt írták, nagyon jó házigazdák voltunk. Pedig csak tettük a dolgunkat, és tette minden vajdasági malomfesztiválozó. És annak is örültem, hogy a beszélgetések során egyszer sem volt siránkozás, senkinek sem jutott eszébe politizálni, esetleg keseregni az életén. Már ezért IS megérte.

Régen, még a szegedi éveim alatt, többször megesett a következő párbeszéd: — Te honnan jöttél? — Becséről. Vajdaságból. — Ááá, Erdély. Az szuper hely! Szóval gyertek hozzánk gyakrabban. Erdélybe, Vajdaságba, és emlékeztessetek bennünket arra, hogy milyen jó itt nekünk. Ha már emlékeztetni kell rá bennünket. És mi is majd megyünk, és emlékeztetünk benneteket, hogy nektek is milyen jó. Ha már emlékeztetni kell benneteket.

Ez egy ilyen pozitív hangvételű írás lett, elnézést kérek érte minden siránkozótól és köpködőtől.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..