Magyar Maják

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Magyar Maják

Előrebocsátom, hosszas töprengés után döntöttem úgy, hogy nem nevezem meg az írásomban szereplő helyszíneket és személyeket. Kicsit nehezebb lesz így fogalmaznom, de nem is az a szándékom, hogy bárkire nyíltan ráhúzzam a vizes lepedőt, inkább a jelenségre szeretném felhívni a figyelmet. Azok, akikre...

Előrebocsátom, hosszas töprengés után döntöttem úgy, hogy nem nevezem meg az írásomban szereplő helyszíneket és személyeket. Kicsit nehezebb lesz így fogalmaznom, de nem is az a szándékom, hogy bárkire nyíltan ráhúzzam a vizes lepedőt, inkább a jelenségre szeretném felhívni a figyelmet. Azok, akikre gondolok, úgyis magukra ismernek. Azt viszont már csak remélhetjük, hogy magukra is öltik azt a bizonyos ruhadarabot. Tudják, akinek nem inge, ne vegye magára, de ezzel szemben, akié az az ing, öltözködjön már fel végre! Mert már magunknak is unalmasak vagyunk, annyit ismételgettük ezt a ,,bölcsesség"-et.
Bizonyára mindenkinek megvan a véleménye az államilag kitalált, felülről diktált ünnepségekről, mint például a Szent Száva-nap. Természetesen elismerem a névadó érdemeit - az első szerb érsek, egyház- és iskolaalapító -, és azt sem vonom kétségbe, hogy sokan támogatják, sőt, a diákok sem vetik meg az ölükbe pottyant szabadnapot. Talán még azon sem kellene csodálkoznunk, hogy az egyik falu iskolájában éppen ezen a dátumon adták át rendeltetésének a felújított tornatermet. A hónapok óta tartó munkálatokat, amelyek hat és fél millió dinárba kerültek, az önkormányzat, a tartományi sport- és ifjúsági, valamint az oktatásügyi titkárság pénzelte. A hírnek arra a részére azonban már sokan felkapták a fejüket, hogy ugyanennek az eseménynek a keretében felavattak egy Szent Szávát ábrázoló festményt is. A leplet a magyar polgármester és az egyik vendég távolította el, a szintén magyar iskolaigazgató(k) asszisztálásával. Mondhatnák most, hogy ne legyek ilyen szőrszálhasogató, hát nem az a legfontosabb, hogy a gyerekek szép, világos, tágas tornateremben futkoshatnak? Ennek érdekében esetleg elfér ott az a kép is. Bizonyára így van, de tudni kell, hogy az oktatási intézmény erre nem kapott külső sugallatot, vagy felsőbb utasítást sem az önkormányzattól, sem mástól. Saját kezdeményezésre történt, az alkotást a rajztanár készítette. Az iskola egyébként az egyik magyar írónk nevét viseli, és csak magyar tagozatai vannak. És abban a faluban található, ahol a főutcát Szent Istvánról nevezték el. Ami azért ritkaságszámba megy itt nálunk, a Vajdaságban. Először én sem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam az új táblákat. Aztán le is fényképeztem.
Újabban gyakran előfordul az is, hogy azokban a városokban, ahol jelenleg a radikálisok vannak hatalmon, honfitársaink nem győzik dicsérgetni őket. Hogy milyen rendesek, mert támogatják a magyar művelődési egyesületeket, színházakat, lapokat. Állítólag sokkal inkább, és jóval nagyobb összegekkel, mint az előző önkormányzat. A jelenség fölött egyszerű lenne napirendre térni, hiszen valahol ez a kötelezettségük, de mindannyian tudjuk, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Azzal is tisztában vagyunk, miért teszik. Hogy nem lenne nekik muszáj? Bizonyára, de a kirakat így sokkal szebb. A szomorú csak az, hogy egy kis pénz láttán közülünk is sokan hajlamosak azonnal elfelejteni mindent. Esetleg meg is bocsátani. Vagy legalább nyilvánosan hangoztatni a vélt erényeket. Most kockáztassam meg, mint már annyiszor, a kiátkoztatásomat, és jelentsem ki, hogy részben ez is a magyar vezetőink tehetetlenségét bizonyítja? Ami nem csak az én véleményem. Vagy azokat a korlátokat és megkötéseket, amelyekbe belekényszerítik őket. Hogy a hatalom nem mindenhol egyforma. És nem mindenhol ér ugyanannyit. Igen, tudom, nincs teljesen igazam, hiszen a magyar önkormányzatok is igyekeznek támogatni a községükben zajló pozitív kezdeményezéseket. Azokat, amelyeket fontosnak tartanak. Vagy amire jut. Mert a pénzt, legyen bármennyi is belőle, sohasem lehet úgy szétosztani, hogy mindenkinek megfeleljen. Különösen, ha még kínosan vigyáznak is arra, nehogy szó érje a ház elejét.
Hiszik vagy nem, még mindig vannak olyan műsorok, amelyekben magyar gyerekekkel szerb versikéket magoltatnak be és mondatnak el. Nem tudom, kinek kínosabb ilyenkor: vajon a vendégnek, akinek a kedvéért az egész történik, és akitől minden bizonnyal ellenszolgáltatást várnak vagy a szülőknek, esetleg annak az óvodásnak vagy kisdiáknak, akiről lerí, hogy fogalma sincs, mit jelentenek a szájába adott szavak. Legutóbb valahol a Bánságban, egy falunapon láttam ilyet. Egy magyar faluban. Nem hiszem, hogy a ,,hortobágyi” kiejtéssel elhadart, jobb sorsra érdemes Zmaj-versikéket valaki is ,,aranyos"-nak találta volna.
Most bizonyára akadnak olyanok, akik felteszik a kérdést: talán csak nem azt várom el, hogy egy szerb iskolában Szent Istvánt ábrázoló festményt leplezzenek le, és a tanulók meg is tudják mondani, ki volt és mit tett a mi nagy királyunk? Vagy a szerb gyermekekkel szavaltatnék magyar verseket? Nem, ilyesmi eszembe sem jut. Pedig egymás megismerésének ez is a része lehetne. Hogy a sokat emlegetett tolerancia ne csak egyirányú legyen. Ezzel az írásommal bizonyára elbuknék azon a Toleranciaprogramon is, amelyről mostanság annyit olvashatunk. Én azonban, a látszat ellenére, nagyon is toleráns vagyok. Még a címben emlegetett magyar Majákkal is. Csak éppen az értékrendszeremben a saját kultúránk, történelmünk megismerése, megbecsülése áll az első helyen. Miközben tiszteletben tartom másokét is.
Címkék: Magyar Maják
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Magyar Maják
Zene
Magyar Maják
Nemzetpolitika
  • Hét Nap
  • 2018.11.05.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink