
A magyar diaszpóra tagjai továbbra is szerves részei a nemzetnek, és minden kimondott magyar szó, minden elkészített étel, minden elénekelt dal hozzájárul ahhoz, hogy a magyar szellem lángja, amiért oly sokan az életüket adták, életben maradjon - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Torontóban.

A minisztérium közleménye szerint az államtitkár a HungaroFest elnevezésű magyar fesztiválon elmondott beszédében leszögezte, hogy különleges ez a nap, amikor egy szétszóródott nemzet tagjai megélhetik az összetartozás érzését.
"Mi olyan nemzet vagyunk, amelynek a gyökerei immár egy évezredre nyúlnak vissza, több mint 1100 éve telepedtünk le egy helyen, ma azonban a világ számos államában szétszóródva élünk. A történelem többféleképpen is szétszakított bennünket. És bár van egy országunk, amelyet minden magyar a sajátjának nevezhet, több millió honfitársunk tényleges hazája a jelenlegi magyar államhatárokon kívül található" - emlékeztetett.
Fotók: MTI/KKM/KKM
Majd kifejtette, hogy sokan Magyarország egykori területén élnek, mások viszont távolabbi országokat választottak új hazájuknak az elmúlt kétszáz év különböző történelmi megrázkódtatásai miatt.
"Ezen államok némelyike diszkriminatívan, sőt ellenségesen viszonyult a helyi magyar közösséghez, és van, amelyik azóta is hátrányos megkülönböztetést alkalmaz. Mások, mint például Kanada, tisztelettel és nagylelkűséggel befogadták és nagyra becsülik a magyar közösségeket" - fogalmazott.
Magyar Levente ezért köszönetet mondott Kanadának, és rámutatott, hogy az országban mintegy 350 ezer magyar él, így ez az egyik legnagyobb diaszpóra a Kárpát-medencén kívül.
"Természetesen az itteni diaszpóra nagyon hosszú időszakra tekint vissza, már az 1800-as évektől költöztek ide magyarok. Az igazán nagy hullám csak a 20. század második felében érkezett a világháború után, illetve az '56-os események folytán, utána pedig főleg határon túlról, elsősorban is Erdélyből érkeztek a betelepülők. Az egész Kárpát-medence kultúrája itt összegyűlik és bemutatja azt a gazdag örökséget, amit ennyire távol az anyaországtól, itt őriznek a helyi magyarok" - mondta.
Kiemelte, hogy Kanada mára a magyar közösség jelentős részének a valódi otthonává vált, és a magyarok meg is hálálták ezt a még jelenleg élő pozitív hozzáállást, és értékes tagjaivá váltak a helyi társadalomnak, számtalan módon hozzájárulva annak sikeréhez.
Végezetül pedig azt üzente a kanadai magyaroknak, hogy mindennek ellenére továbbra is fontos tagjai a magyar nemzetnek, ez egy eltéphetetlen összekötő kapocs.
"Minden kimondott magyar szó, minden elkészített étel, minden eljátszott, elénekelt vagy eltáncolt dal hozzájárul ahhoz, hogy a magyar szellem lángja, amiért oly sokan az életüket adták előttünk, életben maradjon, és továbbadható legyen azoknak, akik utánunk jönnek, hogy ugyanezt tegyék" - összegzett az államtitkár.
A HungaroFest torontói kezdeményezésű magyar fesztivál, amelyre első alkalommal 2019-ben került sor. A rendezvény főszervezője Balla Sándor, a Kanadai Magyar Kereskedelmi Kamara és a Magyar Kanadai Vállalkozói Szövetségének elnöke.