home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Magyar Levente: a magyar-szerb kapcsolatok jók, Horvátországgal azonban mindkét államnak vitája van
MTI
2015.10.01.
LXX. évf. 39. szám

Miközben a magyar-szerb kapcsolatok kiegyensúlyozottak, mindkét országnak nagyon komoly politikai vitája van Horvátországgal, pedig Budapest elemi érdeke, hogy Zágrábbal is hasonlóan konstruktív legyen a viszony, mint Belgráddal — hangsúlyozta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című, szerdán sugárzott interjúműsorában.

A politikus kedden vett részt az első szabadkai magyar-szerb üzleti fórumon, a beszélgetés, amelyben a magyar-szerb-horvát kapcsolatokról is szó volt, akkor készült.

Magyar Levente nyomatékosította a magyar kormány álláspontját, miszerint soha nem volt még ilyen jó a viszony Budapest és Belgrád között. Magyarázata szerint a kiegyensúlyozott magyar-szerb viszonyt számos tényező befolyásolta, „leginkább talán az, hogy mind a két fél felismerte, hogy a múlt méltó lezárása és a történelmi megbékélés fontos eleme a hosszú távú építkezésnek, fontos feltétele a valódi barátságnak”. Az ehhez kapcsolódó szimbolikus lépések megtörténtek mindkét oldalról, és ez kiváló érzelmi alapot ad ahhoz, hogy folytatni lehessen az együttműködést — tette hozzá.

A magyar-szerb határon épült kerítéssel kapcsolatban elmondta, hogy a határzárnak köszönhetően más irányba terelődött az a migrációs nyomás, amely Szerbia felől nehezedett Magyarországra. „Ez a kétoldalú kapcsolatok szempontjából is fontos célkitűzés volt, hogy ne terhelje egy folyamatos külső, egész Európára nehezedő tényező a magyar-szerb kapcsolatokat” — fogalmazott a politikus.

Kiemelte, hogy Magyarország Horvátországgal is kiváló kapcsolatot kíván ápolni, „azonban ha a horvát kormány és a horvát kormányfő abból akar belpolitikai tőkét kovácsolni önmaga számára, hogy a szomszédait kritizálja, vádolja, akkor ezt természetesen vissza kell utasítanunk”. Megfogalmazása szerint a horvátok politikai megnyilvánulásai az utóbbi időszakban egy platformra helyezték Magyarországot Szerbiával, és most „mind a két ország abban a helyzetben van, hogy a horvát belpolitika külföldre való kivetülésének az áldozatává vált”. A magyar kormány szerint ezen változtatni kell, és Budapest elvárja, hogy ezen a viselkedésen változtasson Horvátország, mert ez elfogadhatatlan egy olyan kapcsolatrendszer történetében, mint amilyen a magyar-horvát — szögezte le Magyar Levente.

A politikus azt is megjegyezte, hogy a migránsválság akkora mértékű kihívás, amilyenre csak összeurópai összefogással lehet választ adni, amíg azonban ez nem történik meg, addig „az egyes országok rá vannak arra kényszerülve, hogy a maguk erejéből, amit tudnak megtegyenek annak érdekében, hogy a saját népüket, a saját országhatáraikat a lehetőségekhez és a jogi keretekhez mérten megpróbálják minden eszközzel megvédeni”. Magyarországnak nem az a célja, hogy másnak nehézséget okozzon, hanem az, hogy a magyar embereket és Magyarország területét megvédje az illegális migránsok tömegeitől, és az európai kötelezettségeinek eleget téve a schengeni határokat hatékonyan őrizze — tette még hozzá. Úgy fogalmazott: természetesen gondolni kell arra, hogy ezek a lépések milyen következményekkel járnak más országokra nézve, de nem lehet ez a magyar cselekvés elsődleges mozgatórugója vagy szempontja.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..