home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Magasabb rangfokozatban
Tóth Tibor
2020.07.03.
LXXV. évf. 26. szám
Magasabb rangfokozatban

A topolyai Topolčanka Női Kosárlabdaklub felnőttcsapata az első helyen állt az I. Szerb Liga északi csoportjában, amikor a rájátszás harmadik fordulója után a koronavírus-járvány miatt megszakadt a bajnokság. A Szerbiai Kosárlabda-szövetség döntése értelmében a március 15-ei állást végeredménynek tekintik, így Dejan Šegrt játékosnői feljutottak a II. Szövetségi Ligába.

1965-ben Topolyán Kiss Ferenc József vezetésével kosárlabda-iskola alakult, melyben kezdetben 60-70 fiatal játékos sajátította el a sportág alapjait. 1966. február 25-én a női csapat kivált az Egység együtteséből. 1967-ben a juniorcsapat a harmadik helyen végzett az országban, egy évre rá pedig a tizenhét éves átlagéletkorú együttes az országos bajnoki címet is megszerezte. A klub aranykorszaka a ’60-as évek végére és a ’70-es évek elejére tehető. Később a főszponzor szerepét a Topiko töltötte be, a vezetőséget átszervezték, új edzők érkeztek. Minden idők legnagyobb topolyai edzője Kiss Ferenc József volt, akinek köszönhetően a női kosárlabda a városban egyre népszerűbbé és elismertebbé vált. 1989-től 1993-ig a Topiko az I. B Ligában szerepelt, majd feljutott az I. A Ligába. 1994-ben a Csáki Lajos Általános Iskola tornatermében 1000 néző előtt lépett pályára a jugoszláv és a bolgár női válogatott, a hazai csapatban két topolyai játékos is helyet kapott. 1998 derekán Mladost néven még egy kosárlabdaklub alakult meg a városban, de két együttes ilyen kis településen képtelen volt működni. A krónikus pénztelenség következtében 2000-ben a női kosárlabda teljesen megszűnt Topolyán, majd három év után 2003-ban OKK Topolčanka néven létrejött a ma is sikeresen működő női kosárlabdaklub.

Az alapszakaszt kilenc győzelemmel és egy vereséggel zárták a topolyai lányok, a rájátszás első három fordulójában pedig a Srem, a Stara Pazova és a Girl Basket együttesét is legyőzte a közép-bácskai csapat.


A Topolčanka csapata (Forrás: Topolčanka)

— Több évre visszamenőleg az ópazovaiak a legnagyobb ellenfeleink, az idén azonban felkészültünk belőlük, és idegenben is négypontos győzelmet arattunk felettük. Rajtuk kívül még a Čelarevo csapata számított jelentősebb játékerőnek, egyetlen vereségünket éppen Dunacsében szenvedtük el. Talán nem tűnik dicsekvésnek, de a hattagú ligában ebben a szezonban nekünk volt a legjobb csapatunk. Bízom benne, hogy a magasabb rangfokozatra megkapjuk a szükséges engedélyeket. A szabályok szerint a palánkok alatt 2 méter szabad területnek kell lennie, az oldalvonal és a falak között pedig legalább 1 méternek, mely nálunk mindössze 50-60 centiméter. Ha a szövetség nem adja meg a II. ligás mérkőzések lejátszásához szükséges engedélyt, akkor hazai mérkőzéseinket Szenttamáson játsszuk — mondta Mirko Kujundžić, a Topolčanka sportigazgatója.

A csapatot 70 százalékban a saját utánpótlás-korosztályokból felkerült helyi játékosok alkotják, míg a vidékiek aránya 30 százalék. Az együttes nem tartozik a legfiatalabb átlagéletkorúak közé, hiszen néhány, a játék képét és dinamikáját meghatározó sportoló is a rutint képviseli. Két játékos elhagyja az együttest: a center Ivana Smiljanić Ausztráliában ment férjhez, és minden valószínűség szerint a távoli kontinensen folytatja pályafutását, az irányító Katarina Pajić pedig befejezte az egyetemet Újvidéken, és ha nem kap munkát, akkor hazatér Banja Lukába. A vezetőség több játékossal is tárgyal, egyelőre azonban nem tudni, hogy ki lesz az a center és irányító, aki a távozókat pótolhatja. A II. Ligára való felkészülést két hónap múlva, augusztus 20-án kezdenék, ha a sokat emlegetett második járványhullám nem következik be.

— A II. Liga mintegy 3,2 millió dinárba kerülne, ami nagy kihívás elé állít bennünket. Rendkívül hosszú utazások — Prijepolje, Kragujevac, Ljubovija, Loznica, Versec — várnak ránk, ezek nem olcsóak. A szövetségben ezt a ligát félprofinak tartják, tehát a játékosoknak és az edzőnek is meghatározott anyagi juttatásról kell gondoskodnunk. Emellett a mérkőzések alatt biztonsági embereket is alkalmaznunk kell, tehát ugyanazok a feltételek vonatkoznak ránk is, mint a magasabb ligában szereplő Crvena zvezdára vagy a Partizanra, holott a mi költségvetésünk meg sem közelíti az övékét, és a körülményeink is merőben másak. Célunk az első évben nem is lehet egyéb, mint a ligában maradás. Négy vajdasági csapat van a mezőnyben, minden bizonnyal igazi rangadókat játszunk a Versec, a Szenttamás és a szabadkai Spartacus együttesével — vélekedett a sportigazgató.

A Topolčanka pionírcsapata — melyet Miroslav Hinić vezet — a megszakítás pillanatában a harmadik helyen állt a Vajdasági Ligában. A vezetőség megkülönböztetett figyelmet fordít az utánpótlásképzésre, tavaly Nagyfényen és Csantavéren kosárlabda-iskolát sikerült indítani, melynek célja a bázis bővítése. Ennek eredményeként néhány év múlva még több topolyai és környékbeli lány pattogtathatja majd a labdát a felnőttcsapatban.

A városban a labdarúgás mellett a női kosárlabda is népszerű, hiszen a félbeszakadt idényben szép számú nézősereg előtt zajlottak a hazai mérkőzések. A vezetőség és a csapat abban bízik, hogy a II. Ligában is jó eredményeket érnek el, és újra telt ház lesz a Csáki Lajos Általános Iskola tornatermében, mint a régi szép időkben, amikor egy tűt sem lehetett volna leejteni az I. ligás mérkőzéseken.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..