A természet szeretete, az alkotás öröme és az ismeretszerzés találkozott az óbecsei Than Emlékházban, ahol kreatív foglalkozásokkal és színes programokkal várták a résztvevőket. A rendezvényen a kézművesség és a közös élmények kerültek a középpontba.
A Than Emlékház falai között 2026. május 9-én délelőtt a csendet gyermekzsivaj váltotta fel. Szombat és piac lévén a megszokottnál nagyobb volt a forgalom. Az utcán két sorban álltak az autók, aztán a járda is megtelt gyalogosokkal. Külföldi diákok érkeztek. Az emlékházat szerették volna látni, megismerni egykori lakóit és a mostani tevékenységét.
![]()
Than Mórról és Károlyról Horti Andrea, az intézmény munkatársa mesélt nekik, majd átengedte a termeket a vendégeknek. Vállalt feladatát tovább teljesítve az épület másik szárnyába igyekezett, hogy ott is foglalkozzon azokkal, akik a madarak és fák napját kreativitásukkal tették igazán értékessé, hiszen az intézmény alkotó foglalkozást hirdetett gyermekeknek, melyre szép számmal érkeztek az érdeklődők. A rendezvény célja nem csupán a szabadidő hasznos eltöltése volt, hanem az is, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek környezetünk védelméhez és megbecsüléséhez. A regisztrációhoz kötött foglalkozásra a kisebbek szülővel, a diákok egyedül érkeztek. A külföldiek kísérő segítségével tájékozódtak.
![]()
Az épület udvari szárnyában – ünnep
Színes papírok, szárnyaló képzelet, madarak, alkotókészség, vidám, piros, zöld, kék madárfigurák faágra hasonlító kartonlapon egyensúlyozva idézték fel a tavaszi erdők hangulatát. A legfiatalabbak színes ceruzát, tarka papírt, ollót és ecsetet ragadtak, hogy megünnepeljék a madarak és fák napját.
Amíg a szervezők a ház rejtelmeibe vezették el a vendégeket, kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogy a nap korosztálytól függetlenül mindenki számára élmény legyen.
![]()
A Than Emlékház célja, hogy a hagyományos kézműves-foglalkozások mellett új tartalmakkal is gazdagítsa programjait, így újításként amellett, hogy a világnapokat követi, és ezzel kapcsolatban szervez eseményeket, a tudományok, például a fizika és a kémia területén is szeretne műhelymunkákat tartani. Nyári táborra is várják a fiatalokat, az egyik alkotótábor lesz, a másik barangolótábor, mely során igyekezni fognak felfedezni Óbecse kincseit – hangsúlyozta Horti Andrea.
A gyerekek nemcsak saját készítésű díszeikkel, hanem a közös alkotás örömével is gazdagodtak ezen az élménydús napon. Az ilyen rendezvények bizonyítják, hogy a természetvédelem és a hagyományőrzés legfontosabb alapköveit már gyermekkorban, játékos formában érdemes letenni.
![]()
A nap élménye nem csak a helyi résztvevők számára maradt emlékezetes. A külföldi diákok is érdeklődéssel hallgatták a Than testvérek történetét, megtekintették a kiállított képeket, eszközöket és emlékeket, miközben maguk is részeseivé váltak annak az élménynek, amelyet az emlékház közvetíteni igyekszik.
![]()
Fényképezte: Szilágyi Edit