Nézőpont kérdése, hogy közeledünk vagy éppen távolodunk a teljes jogú uniós tagság státuszától. Elsősorban politikai okokból jó ideig nem várható újabb tagország felvétele. Ha pedig netán mégis, akkor jelenleg Montenegró és Albánia számít igazán esélyesnek. Tágabb értelemben, a tényállást figyelembe véve, a bővítéssel kapcsolatban jelenleg tíz állammal számolnak: Albánia, Montenegró, Szerbia, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Törökország, Moldova, Georgia és Ukrajna. Ezek közül szinte mindegyik esete megérne egy külön misét, vagy akár többet is. Törökország például évtizedek óta „várólistán” van. Még 1959-ben benyújtotta csatlakozási kérelmét az EU elődjéhez, az Európai Gazdasági Közösséghez. 1963-ban aláírták az ankarai egyezményt, mely gazdasági együttműködést (vámunió) tett lehetővé. 1987-ben pedig Törökország benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Közösséghez, amire 1989-ben az Európai Bizottság azzal válaszolt, hogy a ciprusi válság miatt az időpont nem alkalmas a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Azóta húzódik a dolog, de a török elnök a napokban is kifejtette, hogy országa továbbra is csatlakozni szeretne az EU-hoz. Egy regionális középhatalomról van szó, de a szóban forgó többi állam csatlakozása is nagymértékű változást hozna az uniós intézményrendszer és a szakpolitikák számára. Ez láthatóan „megrémisztette” a jelenlegi tagállamok egy részét. Ez az oka annak, hogy a jelek szerint a közeljövőben újabb tag felvételével kapcsolatos döntés nem várható. A bővítés egyébként egy többlépcsős, szigorú feltételekhez kötött folyamat, melyben a tagjelölt országoknak politikai (demokrácia, emberi jogok) és gazdasági (piacgazdaság, jogállamiság) kritériumokat kell teljesíteniük. Brüsszel megítélése szerint talán Montenegró esélyei a legjobbak most. Podgorica célja, hogy 2026 végére lezárja a tárgyalásokat. A Von der Leyen-kabinet úgy véli, hogy az ország „jó úton halad ennek az ambiciózus célnak az elérése felé”. Albániáról azt írják, szintén „jelentős előrelépést” tett, hamarosan kész lesz megnyitni a tárgyalási fejezetek utolsó szakaszát. A brüsszeli narratíva szerint egyébként az uniós csatlakozáshoz négy ország áll a legközelebb: Montenegró és Albánia mellett Moldova és Ukrajna. Utóbbi esetében a helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Észak-Macedónia, Koszovó és Törökország stagnál, Szerbia és Bosznia-Hercegovina esetében visszalépésről sem túlzás beszélni, Georgia pedig lényegében csak egyfajta jelképes tagjelölt. Utólag már szépen kirajzolódik, hogy a politikai akarat hiánya volt mindvégig a legnagyobb akadálya annak, hogy az unió teljesítse a több mint húsz éve tett bővítési ígéreteit. Az EU a 2003. évi szaloniki csúcson ugyanis egyértelműen kimondta, hogy a Nyugat-Balkán jövője az EU-ban van, és hogy a térség országait leendő tagországoknak tekinti. Ezután voltak olyan időszakok, amikor úgy tűnt, Szerbia mára teljes jogú tagország lehet.

Most viszont megint ott tartunk, hogy — akárcsak a macska esetében — nem tudni, azon a lépcsősoron lefelé vagy felfelé haladunk-e éppen.

Szalai Attila rajza