home 2023. június 08., Medárd napja
Ma van a színház világnapja
2023.03.27.
LXXVIII. évf. 12. szám
Ma van a színház világnapja

A színház világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

Minden évben egy jelentős személyiség fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, az idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznőnek jutott ez a nemes feladat. Első alkalommal, 1962-ben Jean Cocteau szövege hangzott el, amit több mint 20 ország színpadán olvastak fel. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet, és tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az idei, 61. színházi világnapon is felolvassák a színházakban, a ma esti előadások előtt a világnap üzenetét. Samiha Ayoub egyiptomi színésznő többek között ezt írja: „Miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől, a világ mai állapotát látva, mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt”.

 

Összeállította: Rózsa Krisztina

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Ezen a napon rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..