Júniusban Törökbecsén különös találkozóra került sor. Újra együtt lépték át az iskola küszöbét az 1965-ben elballagott diákok, akik a helybeliek mellett Adáról, Szabadkáról, Újvidékről, Muzslyáról, Szendrőről, Oromhegyesről, Ausztriából, Németországból, Svédországból jöttek el azért, hogy együtt néhány órára ismét gyermekek lehessenek.
A Miloje Čiplić Általános Iskolából, a tudás házából és a településről is elballagott immár felnőttek, nagyszülők újra felidézték a diákpadban eltöltött éveiket. Akkor az életutak szerteágaztak, ebben a néhány gyönyörű órában azonban újra összefutottak. A kereszteződésnél — nemzetünk nagy költőjének, Tóth Árpádnak a szavaival élve — fél évszázad távlatából derengtek fel a tovatűnt emlékek.
„Ma összegyűlünk e szelíd szigetre,
Melynek vihar nem ronthatja falát,
Ma összebújunk szépen a szívedre,
Mint anya szívére a kis család.”
Ezt érezték újra az öregdiákok, akik hol vidáman, hol pedig könnyeket ejtve nézegették a régi fényképeket.
Erős Ilona egykori diák, aki harmincöt éven át a katedráról tanította a földrajz tudományát, újra az iskolapadba ült. Elmondása szerint ismét tizenöt évesnek érezte magát. Olyan ez, mintha egy időgépben vagy a filmben is megénekelt meseautóban ülve a múlt aszfaltján utaztak volna, és visszatértek az iskolában eltöltött kedves órák.
A volt osztálytársak a ballagás óta most találkoztak először, s első látásra nem is ismerték fel egymást. Tizenöt volt osztálytársuk emlékére gyertyát gyújtottak, ily módon ők is ott voltak velük.
Az esten mindannyian visszatértek a most is hömpölygő, gyönyörű Tisza bal partjára, Törökbecsére, hogy továbbra is őrizzék az emlékeiket.
