DR BRS az a fickó, akiről írni kell, mert már egy éve annak, hogy berobbant a köztudatba, és azóta nem hagyja magát.
Elsőként a Fekete Vonattal és a Halott Pénzzel közösen gondolták újra a Hol van az a lány című dalt — mely jelenleg 31 milliós kattintásnál jár a YouTube-on —, majd Király Viktorral összefogva új köntösbe bújtatták az egykori giga magyar slágert, a Tűzvarázslót. Aztán jött egy saját szerzemény is Varga Viktorral és Bigával, a Koccintós, melyről már beszámoltunk, most pedig ismét következik egy feldolgozás. Nem is akármilyen, ezúttal ugyanis a húszéves Jazz+Az zenekar legendás dala lett újragondolva, a Ma jól vagyok.
Gesztiéknél természetesen semmi sem véletlen, hiszen komoly szakemberről van szó. A Jazz+Az hirtelen felbukkanása jelenleg azért szükséges, mert a Geszti Péter — Dés László-szerzőpáros a három eszméletlen hangú énekesnővel, név szerint Kozma Orsival, Váczi Eszterrel és Behumi Dórival, valamint az eredeti zenekarral közösen 2020. január 17-én visszatér, hogy a Papp László Budapest Sportarénában egy brutális koncertshow-t mutassanak be a húszéves jubileum alkalmából, és természetesen a Ma jól vagyok is felcsendül majd.
A 2019-beli változatot éppen annyira forgatták fel, hogy az igazi rajongók se legyenek felháborodva — sok feldolgozásnál ugyanis az előadók túltolják az újítást, itt azonban nem. Gondolom, Geszti hatása lehetett, hogy teljesen megmaradt az eredeti dal struktúrája, és ez lett megspékelve a mai, XXI. századi ritmussal, új szöveggel és hangszereléssel. Mindennek eredménye, hogy az egyszerű fül — mert azért a legtöbb hallgató ilyen — csak annyit tud észlelni, hogy ismét nagyon jól szól a dal, és teljesen megállja a helyét a mai slágerek mellett. Itt azért érdekességként hozzáteszem, hogy sok feldolgozással ellentétben a Ma jól vagyokot a rádiók a mai napig játsszák, annyira időtálló zeneszámot sikerült annak idején összehozni. A másik érdekesség, hogy Geszti Péter DR BRS gyerekkori kedvence, ezért számára egy régi álom vált valóra azzal, hogy együtt dolgozhatott vele ezen a projektumon.
S ahogy azt mindig írom, ez a szám is kapott egy klipet, hiszen manapság ez kulcsfontosságú. Gondoljunk csak bele abba, hogy a YouTube a világban többet használt felület, mint a Facebook vagy az Instagram. Szóval az új klipben nagyon jól eltalálták a régi és az új párhuzamát. Ezt úgy oldották meg, hogy forgattak egy vadiúj anyagot, de sok eredeti, régi Jazz+Az-korszakbeli felvételt is használtak. Ezt a két világot pedig úgy gyúrták össze, hogy egy élvezhető videót kapjunk, mely hozza a dal hangulatát.
Nyitókép: Bpmagazin.hu