Bemutatkozó körútra indult a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, hogy Vajdaság-szerte népszerűsítse a továbbtanulást. A kampány során 10 településen 20 nap alatt 30 iskolában mesélnek a hallgatók és a kar illetékesei a végzős diákoknak az MTTK képzési kínálatáról, a március 2-ára tervezett nyílt napról, az ingyenes felvételi felkészítőről, valamint az ösztöndíj- és kollégiumi lehetőségekről.
Magyarkanizsa, Ada, Szabadka, Zenta, Óbecse, Zombor, Topolya, Nagybecskerek, Temerin és Újvidék. A felsorolt településeken február 15-éig az összes olyan középiskolát felkeresik, ahol vannak magyar ajkú végzősök, hogy informálják őket. Vajon milyen egy egyetemi óra? Sokat kell-e tanulni, és milyen tantárgyak vannak? Hol lehet megismerkedni más egyetemistákkal? Hogyan lehet megélni egyetemistaként? Vajon a kollégium vagy a lakás jobb? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket is megválaszolnak a végzős negyedikeseknek a bemutatkozó körúton.
Szabadkán, a Vegyészeti-Technológiai Iskolában is nagy érdeklődés övezte az előadást. Mint kiderült, a jelenlévők mintegy fele fontolgatja a továbbtanulás lehetőségét, de az inspiráló beszámolók is erre ösztönözték őket.
Bata Zsombor, az MTTK harmadéves óvópedagógus-hallgatója, valamint a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke lapunknak elmondta, minden egyes alkalommal hangsúlyozza, hogy az MTTK-n mindenki ismer mindenkit, és családias a hangulat.
— A tanárok odafigyelnek a hallgatókra, és támogatják a tehetségeket is. Az egyetemi élet pedig egészen más itt, mint Újvidéken vagy Szegeden. Mivel Szabadka kisebb, így a hallgatók jobban megismerik egymást, együtt járnak szórakozni, barátkoznak, és kialakulnak a törzshelyek, legyen az kávézó vagy éppen a könyvtár. Fontos kiemelni, hogy az egész országban csak az MTTK szervez gólyatábort, ahol mindig nagyszerű a hangulat, és egy kiváló lehetőség is arra, hogy megismerjék egymást a leendő elsőévesek — hangsúlyozta Zsombor, és hozzátette, ha szükséges, a Hallgatói Önkormányzat által képviselik a diákok érdekeit.
Margit Vivien azt emelte ki, hogy a hallgatók a választott szak mellett informatikából is alapos felkészítést kapnak.
— Valóban nagyon jó informatikatanáraink vannak az egyetemen, akik sok mindenben segítenek felkészülni. Számos programozási nyelvet tanulunk egészen a legórobotokig. Ezek hatalmas lehetőségek.
Hadžikadić Lilla szerint a tanárok motiválják a diákokat, és segítenek, amiben csak tudnak. Emellett a hallgatók elküldik egymásnak a jegyzeteiket, és ahol csak lehet, támogatják a társukat.
Búzás Brigitta, az MTTK Karrierépítő Központjának illetékese lapunknak kiemelte, a hallgatók az egyetem elvégzése közben, de akár még utána is tudnak dönteni, hogy hova vagy miként tovább.
— Mindig rámutatunk, hogy a végzett hallgatóink nem csupán a választott szakmában tudnak dolgozni. Fontos tudni, hogy az MTTK által kínált diploma széles körű lehetőségeket teremt a különféle közéleti szférákban, és a hallgatóink elhelyezkedési rátája 90 százalék feletti.
Brigitta bátorította a végzősöket, hogy válasszák az MTTK-t, mert itt minőségi képzésben lehet részük, melynek a végén szinte biztos, hogy találnak megfelelő munkahelyet, de egyúttal lehetőséget teremt arra is, hogy a hallgatók kiterjedt kapcsolati hálót építsenek, mely hosszú távon is hasznos lehet számukra a szakmai és személyes fejlődésükben.
Búzás Brigitta
Az MTTK Roadshow megbízottja dr. Halasi Szabolcs, a kar nemzetközi kapcsolatokkal megbízott dékánhelyettese. Felkeresésünkre elmondta, a körút célja, hogy minél több tanulót arra ösztönözzenek, hogy a hazai továbbtanulást, azon belül is a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kart válasszák.
— Az első érvünk az, hogy itthon. A második, hogy magyarul. A harmadik tényező a családias hangulat, mely hozzájárulhat a tanulók sikerességéhez. A negyedik érv a Magyar Nemzeti Tanács által kínált ösztöndíj, mely havonta 100—140 euró lehet. A későbbiekben ehhez társulhat az MNT demonstrátori ösztöndíja is, mely további anyagi segítséget nyújt, valamint nagy eséllyel a köztársasági ösztöndíjat is elnyerik, és csereprogramokban is részt vehetnek — a kevés hallgató miatt szinte garantált a részvételi lehetőség —, s amellett, hogy világot láthatnak, szintén elég jelentős ösztöndíjakat ítélnek meg nekik. Az utóbbi segítségével a hallgatók könnyedén fedezhetik a lakhatási, étkezési és tanulmányi költségeiket. A kollégiumi lakhatás 2800 dinár, az étkezés pedig fejenként naponta 270 dinár. Ezeket a kiadásokat fedezi az MNT ösztöndíja, ezenfelül még marad is, így a szülőket sem terheli nagyobb anyagi kötelezettség, ha gyermekük továbbtanul.
Dr. Halasi Szabolcs
A karon jelenleg négy alapképzés folyik: osztálytanítói, óvópedagógusi, kommunikátori és kollégiumi nevelői szak, ám ez utóbbit a közeljövőben nem hirdetik meg. Mesterképzés egyelőre az osztálytanítói és az óvópedagógusi szakon folyik, a kommunikátor szak mesterképzésének akkreditációja folyamatban van, és minden arra utal, hogy az idén ősszel már ez is megindul.
— Az MTTK Roadshow az online térben is zajlik a Facebook, az Instagram és a TikTok felületein. A hallgatók videókat töltenek fel, mert azt vettük észre, hogy a középiskolások már ezeket a platformokat részesítik előnyben — mutatott rá a dékánhelyettes. Mint mondta, ezeket a videókat a kommunikátor szakos hallgatók készítik, így ez is egy gyakorlat. És ha már gyakorlat: az óvópedagógusok Vajdaság legkorszerűbb óvodájában, a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményben, az osztálytanítói szakon tanulók pedig a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában és a Széchenyi István Általános Iskolában, valamint az első három éven a saját településükön tudják a gyakorlatokat megvalósítani. A kommunikátori szak hallgatói az MTTK-val szemben elhelyezkedő Magyar Médiaházba járhatnak gyakorlatra — a Hét Napba, a Magyar Szóba, valamint a Pannon RTV-be.
Az Újvidéki Egyetemhez tartozó, 2006 óta működő szabadkai székhelyű Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar a szerbiai magyarság egyik legjelentősebb, régi hagyományokkal bíró állami felsőoktatási intézménye, mely tudományos kutatóhelyként is akkreditálva van. A szerbiai magyar felsőoktatásnak az egyetlen olyan egyetemi kara, ahol csak magyar nyelven tanítanak, ezzel egyedülálló a szerbiai felsőoktatásban. Évente három nemzetközi tudományos szakmai konferenciát rendez, ezzel is teret nyitva a szakmai együttműködéseknek, a tudományos tapasztalatcserének, valamint a nemzetközi szakmai megmérettetéseknek. Az Erasmus+ és a Makovecz Program is segíti a nemzetközi és a Kárpát-medencei magyar—magyar oktatói és hallgatói mobilitást, hozzájárulva az intézmény céljainak eléréséhez.
— Az MTTK-nak a szerbiai magyar felsőoktatásban betöltött szerepét a hallgatók létszáma is erősíti, az intézmény az egyetemi és a mesterképzést folytató magyar hallgatók száma alapján kiemelt jelentőségű. A kar tevékenysége, beleértve a tanárai és a diákjai által végzett munkát, szorosan kapcsolódik az egész vajdasági magyar közösséghez. Az MTTK küldetése a szerbiai magyar felsőoktatásban az értelmiségképzés klasszikus értelmezésének megvalósítása. Az intézmény 2019. december 20-a óta önálló jogi entitásként működik, mint az Újvidéki Egyetem 14. teljes jogú kara. A hatékony anyaországi és hazai támogatás révén a kar épülete jelentős fejlesztéseken esett át, magyarországi forrásokból 3094 m² új területtel bővült, melyet modern berendezésekkel szereltek fel, optimalizálva ezzel a kar munkakörülményeit — jegyezte meg a dékánhelyettes.
Az MTTK körútja február 15-éig tart, a nyílt nap pedig március 2-án, szombaton lesz. Erre a rendezvényre nem csupán a diákokat, hanem a szülőket is várják, akiknek a kar illetékesei és tanárai adnak első kézből tájékoztatást a lehetőségekről, illetve az MTTK-ról.
Fényképezte: Kartali Róbert