Az amerikai mozivilág sztárját, aki 1882. október 20-án született Lugoson - még nagyon fiatalon - Pesti Ihász Lajos szerződtette, s a színész a szabadkai társulat tagja lett - Megfordult Polgár Károly délvidéki truppjában is, Nagybecskereken, majd Zomborban folytatta pályafutását, végül a budapesti Nemzeti Színház színpadán is felléphetett - Elkerült Hollywoodba, ahol kezdetben némafilmekben szerepelt, majd a transsylvániai vérszívó gróf, Dracula maszkjában világhírnévre tette szert, s bevonult az álomváros szellemi panteonjába, pedig Magyarországon - ezt ma nehéz elhinni, elképzelni - ún. ,,szerelmes színész' volt - Ernest Lubitsch Ninocskájában a svéd szfinx, Greta Garbo volt a partnere - 1965-ben hunyt el - Lugosi a végrendeletében meghagyta, hogy Dracula köpenyében bocsássák sírba
Látjuk az idegeket borzoló képet: A vérszívó gróf, Dracula alias Lugosi Béla, aki az erdélyi Lugoson született Blaskó Bélaként, éjszakánként fejjel lefelé kúszik a várkastélya falán. A nézők haja égnek állt. A magyar származású amerikai sztár nélkül, akkortájt, vagyis a (rég)múltban igazi rémfilmet el sem lehetett képzelni, hozzátartozott a műfaj mitológiájához. Azt viszont kevesen tudják, hogy Draculát, a transsylvániai vérszívó grófról szóló történetet 1927-ben mutatták be a Broadway színpadán. Sztárszerepben egy magas, nyúlánk fiatalember. A premier után a sárga magazinokban arról tudósítottak a szenzációhajhász riporterek, hogy az előadás alatt vöröskeresztes nővérek és ápolónők tartottak ügyeletet, hogy a sokkos állapotba kerülteket magukhoz térítsék, vagy szanatóriumba vitessék, hogy a látványtól megrendült idegrendszerüket rendbe hozzák. Lugosi Béla fotójával voltak tele akkor a lapok. Lugosi Béla az amerikai mozi első számú kedvence lett, nyilván azért, mert nem ügyetlenül maszkírozott, nevetséges, gnómszerű szörnyalakot támasztott fel a koporsóban, hanem egy sima modorú úriembert, egy elegánsan ható grófot.
A színész 1901-ben még lakatossegédként Lugoson, egy nagy vasipari üzemben dolgozott. Egy napon a műhelyfőnök tudtára adta, hogy ő bizony leteszi egy időre a mocskos szerszámokat, felutazik Budapestre, a Színészegyesület felvételi vizsgájára. Munkatársai azt hitték, hogy a lakatossegédnek elment az esze, megszállta az ördög, de Blaskó Béla szótlanul elfordult tőlük, s már másnap, a hajnali vonat elvitte Budapestre. A vizsgára levél útján jelentkezett. A Színészegyesület Baross téri épülete előtt több százan tülekedtek. Blaskó Béla rezignáltan állt be a sorba, s akkor sem vette le a lámpaláz a lábáról, amikor megérkeztek a vizsgabizottság tagjai, az akkori idők nagyjai: Somló Sándor, Újházi Ede, Csillag Teréz, Gál Gyula, valamennyien a Nemzeti Színházból. Blaskó Béla magabiztosan lépett a dobogóra. Fel is vették azon nyomban a Színészegyesület tagjainak a táborába.
A vizsga szünetében megszólította Pesti Ihász Lajos, a szabadkai színház direktora. Gyorsan megkötötték a szerződést. A fiatalember arca sugárzott az örömtől, s nemsokára már meg is jelenhetett Kalocsán, a teátrum nyári állomásának színpadán. Erről az eseményről Garay Béla is megemlékezett Színészarcképek című kötetében. Itt Kalocsán folytak az előkészületek a színházi évadra. Azonnal szerepet is kapott Guthy Soma és Rákosi Viktor Sasok című művében, majd a Cyrano de Bergeracban is játszhatott, valamint Gárdonyi Géza népszerű népszínművében, A bor címűben.
A színház 1901. november 2-án már előadást hirdetett Szabadkán. A Sasokkal nyitották az évadot. Sokan megtapsolták Blaskó Bélát, sokan fejcsóválva megkérdezték: ,,Mindig Szabadka legyen az előkészítő iskolája a kezdő színészeknek?' De Blaskó Béla több volt kezdő színésznél, modorával, színpadi megjelenésével mindenkit lenyűgözött, a szabadkai hölgyek kedvence lett. De a lapok gyakran támadták Pesti Ihász Lajost, a teátrum első emberét, mert az általa megszerkesztett műsort, a repertoárt nem tartották megfelelőnek és elég színvonalasnak. Egy különösen éles hangú cikk jelent meg Quasimodo Braun Henrik, a Bácskai Hírlap szerkesztőjének tollából. A szerkesztő úr azt állította írásában, hogy a színészek egyike-másika botrányos szerep nem tudással lépett fel. (Köztük volt-e Blaskó Béla, nem tudhatjuk.) Ezekért a támadásokért a direktor szembeköpte a szerkesztőt. Az ügy végére párbajjal akartak pontot tenni, ám a legrosszabb nem történt meg, mert a direktor bocsánatot kért Braun Henriktől, azt mondván, hogy tettét hirtelen felháborodásában követte el.
Blaskó Béla nevével szülővárosának akart emléket állítani. Ezért felvette a művésznevét. Így lett belőle Lugosi Béla, ám Nagybecskereken, Polgár Károly délvidéki társulatában még Blaskóként lépett fel, a Bega-parti városból Zomborba vezetett az útja, s aztán elbúcsúzott a ,,poros' és ,,sáros' vidéktől. Zomborba Krecsányi Ignáccal, a direktorával közölte, hogy Szegeden szándékozza folytatni a pályafutását. A Tisza-parti városban nem maradt sokáig. 1911. szeptember 4-én már Vronszkij grófként aratott megérdemelt sikert Tolsztoj Anna Karenina című drámájában a Magyar Színházban. Két év múlva a Nemzeti Színház szerződtette, az ország első teátruma. Sajnos, 1919-ben a vörös diktatúra lelkes agitátora lett, amiért - miután a Tanácsköztársaság összeomlott - menekülnie kellett az országból. Az esemény előtt eltávolították a színházból. Pedig akkor már sokra vitte. A pasaréti Star Filmgyárban - Arisztid néven - tíz produkcióban játszhatott. Németországban sem időzött sokáig. 1922-ben hajóra szállt - a Nosfaratuban már nem szerepelhetett, pedig Murnau számított rá -, és úgy érkezett az Újvilágba, hogy egy szót sem tudott angolul. Kezdetben magyar társulatokkal járta a hatalmas országot, alkalmi munkákat vállalt. Hollywoodban A vörös mákban debütált - a többi legenda. Minden kapu megnyílt előtte. De pályafutásáról a filmlexikonokban csupán az áll, hogy Magyarországon ,,vidéken játszott', olvastunk arról is, hogy 1910-1911-ben a Nemzeti Színház tagja volt. Nemeskürty István ezt írta: ,,Nem tagadta meg múltját és önmagát: a haladás, a humanizmus, az emberi tisztesség híve volt és maradt'.