home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ludasi tervek, elképzelések
Tóth Tibor
2019.05.11.
LXXIV. évf. 19. szám
Ludasi tervek, elképzelések

A 2011. évi népszámlálási adatok szerint Ludason 1280-an éltek. A hosszan elnyúló település Palics, Hajdújárás és Kispiac felől is könnyen megközelíthető. Lakosai rendkívül szorgalmasak, hiszen nagy részük földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik, a falu védjegye a messze földön híres ludasi fokhagyma.

Két, több éve húzódó beruházás végére tettek pontot a faluban az elmúlt évben. A helyi közösség épületének felújítását 2014-ben kezdték, lépésről lépésre haladtak, a hűtés-fűtés rendszer kiépítésével pedig befejeződtek a munkálatok. A beruházást Szabadka város segítségével valósították meg. A másik jelentős fejlesztés az Új sor aszfaltozása volt, mely húsz éve váratott magára. 2,5 kilométer hosszú aszfaltburkolat került a sűrűn lakott utcára, amit Szabadka városa szintén támogatott, a kivitelezést pedig a Szerbiai Utak Közvállalat végezte.


Ludas helyi közösségének teljesen felújított épülete (a szerző felvételei)

— Mezőutak javítására minden évben pályázunk. Aszfaltos útjainkhoz számtalan földút csatlakozik, melyről esős időjárás esetén a mezőgazdasági eszközök felhordják a sarat az úttestre. Már több éve minden földút végén 50 vagy 100 méter hosszan tört, zúzalékos követ szórunk le, tehát sárlerázó szakaszt építünk ki. A falu egész területén működik a közvilágítás, csupán egyetlen külső ág maradt, ahol mérőhely hiányában ezt eddig nem lehetett megvalósítani. Az ígéretek szerint hamarosan ott is megoldódik a helyzet. Az út menti árkok tisztítása és a faluból való hulladékelhordás jól működik, a DTD-nek, illetve a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalatnak köszönhetően. Közterületeink karbantartását évről évre magasabb szintre próbáljuk emelni, a közmunkaprogramra rendszeresen pályázunk. Egy ekkora helyi közösségnek két közmunkásra volna szüksége, de rendszerint csak egy munkás bérének fedezésére nyerünk eszközöket. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítunk a környezetvédelemnek. Az iskolánál, a Ludasi-tó alsó részén egy kis oázist próbálunk meg kialakítani, ahol a helyiek és a környékbeliek is jól érezhetik magukat. A Palics—Ludas Közvállalattal karöltve télen szervezetten vágjuk a nádat, takarítunk a tó körül, nyírjuk a füvet, metsszük a fákat. Oázisunk másik része a vásártérnél található kis tó, melyet folyamatosan fejlesztünk. Tavaly két, padokkal, asztalokkal és tetővel felszerelt, fából készült pihenőhelyet létesítettünk. Ezt idegenforgalmi övezetként képzeljük el, ahol különféle sportpályák, a tó körül pedig padok kapnának helyet. Az elmúlt évben jelentős lépéseket tettünk a Kosztolányi-ház felújításának irányába. A város segítségével a tetőszerkezeten több javítást végeztünk, valamint elkészítettük azt a tervet, amelynek értelmében a következő felújításra váró épület a civil szervezeteinknek otthont adó Kosztolányi-ház lesz. A napokban a faluban két, 2 x 1,5 méteres idegenforgalmi táblát helyezünk ki, melyen a település legfontosabb nevezetességei lesznek feltüntetve — emelte ki Aladics Tibor, Ludas helyi közössége közgyűlésének elnöke.


A Ludasi-tó déli részén festői környezet fogadja a horgászni, pihenni vágyókat

A tervekről szólva Aladics elmondta, nagyon fontosnak tartják a Ludast Kispiaccal összekötő út kiszélesítését, mert ott hatalmas a forgalom, hiszen legalább 10 km-rel lerövidíti a Szabadka és Magyarkanizsa közötti távolságot. Az elmúlt évben zúzott kő került az út szélére, tartós megoldást azonban a most 3 méteres út 6 méteresre való szélesítése hozhatna. A tervek közé az autóút felüljárójától az iskoláig vezető kerékpárút kiépítése tartozik még, melynek tervdokumentációja már elkészült.

A faluban három civil szervezet, a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület, a Ludas Matyi Művelődési Egyesület és a Ludasi Nyugdíjasszervezet működik. A több mint öt éve létező Ludas Közösségfejlesztő Egyesület szerteágazó tevékenységet folytat. Keretében valósul meg a citeraoktatás, melynek vezetője Torok Orsolya. A Természetbarát Körnek mintegy ötven, főleg sporthorgász tagja van. Év közben a Ludasi-tó partján és a víz felületén rendeznek munkaakciókat, illetve a mólók felújítását is ők végzik. Két éve a helyi postát mentették meg a megszűnéstől, így az már második éve a közösségfejlesztő egyesület által üzemel.

— Mindezt nem tudtuk volna elérni, ha Szabadka VMSZ-es képviselői nem álltak volna mellénk, ha törekvéseinket a párt vezetősége nem támogatta volna. A posta és az orvosi rendelő egymás mellett helyezkedik el, polgáraink szinte egy helyen intézhetik el a kisebb-nagyobb ügyeiket — mondta Kovács Gábor, Ludas helyi közössége tanácsának elnöke, a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület alelnöke.


A Kosztolányi-ház

A Ludason megtartott rendezvények közül a fiataloknak és örökifjaknak szóló retró partik mellett ki kell emelni a Fokhagymafesztivált és a Lovasnapot.

— A Fokhagymafesztivál elsődleges célja a ludasi fokhagyma népszerűsítése. A rendezvénybe bevonjuk a helyi fokhagymatermelőket, akik terméküket több ezer látogatónak mutathatják be, valamint fokhagymával kapcsolatos vetélkedőket, játékokat szervezünk. Az esemény nagyon népszerű, gyakran a faluból elszármazottak is hazalátogatnak ilyenkor. A város mezőgazdasággal megbízott osztálya mindig támogat bennünket, amit ezúton szeretnék megköszönni. Az idei Fokhagymafesztivált augusztus 3-án, szombaton tartjuk meg. A másik jelentősebb rendezvényünk pedig a Lovasnap. Nagyon örülünk, hogy a környező településekről rendszeresen látogatják az eseményt, az elmúlt évben több mint hatvan lovas fordult meg a vásártéren. Az idén október első vasárnapján tartjuk meg ezt a rendezvényt. Fontos megjegyezni, hogy helyi közösségünk mindenki számára nyitva áll. Bármilyen ügyben bizalommal fordulhatnak hozzánk, nagytermünkben pedig a civil szervezetek és a magánszemélyek szülinapokat, illetve más eseményeket is lebonyolíthatnak — emelte ki Kovács Gábor.

A ludasiak nem hagyják magukat, és a nehézségek ellenére ragaszkodnak szülőföldjükhöz. Ahhoz a földhöz, amelyből a méltán híres ludasi fokhagyma bújik ki, mely szinte a település védjegyévé vált.


A kis tó a pihenőhellyel

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..