home 2024. május 10., Ármin napja
Online előfizetés
Ludas Matyi, kicsit másképpen
(T. T.)
2010.06.16.
LXV. évf. 24. szám
Ludas Matyi, kicsit másképpen

Szabó Attila felvételeA kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ szakosztályaiban színvonalas munka folyik, amiről az egyesület szakosztályainak sikerei is hűen tanúskodnak. A legújabb elismerés a Tini-actors nevet viselő gyermekszínjátszó csoport nevéhez fűződik, mely a Budapesten megrendeze...

Szabó Attila felvétele

A kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ szakosztályaiban színvonalas munka folyik, amiről az egyesület szakosztályainak sikerei is hűen tanúskodnak. A legújabb elismerés a Tini-actors nevet viselő gyermekszínjátszó csoport nevéhez fűződik, mely a Budapesten megrendezett 19. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó találkozón Németh Ervin: Ludas Matyi című színdarabjával fergeteges sikert aratott. A csoport négy évvel ezelőtt alakult, s azóta megszakítás nélkül működik. Pásztor József, a darab rendezője elmondta, hogy a csoport megalakítása egyáltalán nem ütközött nehézségekbe, nem kellett szaladgálni a gyerekek után, jöttek ők maguktól is a hír hallván.
- Lehet, hogy magyarságunk ápolása és megmaradásunk erősítésének érzése játszhatott közre abban, hogy a gyermekeket egyáltalán nem kellett unszolni. Egyre kevesebben vagyunk, de annál jobban ragaszkodunk egymáshoz. Ezen a más helységben működő csoportok általában csodálkozni szoktak. A Népkör szakcsoportjaiban legalább 80 fiatal tevékenykedik, tehát nálunk a gyerekek, a fiatalok is rendkívül aktívak - tudom meg Pásztor Józseftől.
Négy évvel ezelőtt Pásztor Mária, a Népkör MMK titkárnőjének vezetésével a Csodatévő fakéreg című mesejátékkal mutatkoztak be a közönségnek, majd a kedvező fogadtatáson felbuzdulva ünnepek alkalmával is közreműködtek egy-egy műsorban. Karrierjüket így építgették: minden évben újabb és újabb fellépéssel. Tavaly Petkó Jenő Záporpróba című, a tinédzser szerelemről szóló darabjával is nagy siker arattak, Budapestre viszont nem mehettek, mivel a mű a megengedett 20-25 perc helyett majdnem egy órát tartott. Az idén a csoport megnyerte a községi, a körzeti és a zónaversenyt, majd Inđiján a vajdasági gyermekszínjátszók találkozóján aratott osztatlan sikert, végül pedig a bácsfeketehegyi Magyar Gyermekszínjátszók Találkozóján bizonyult a legjobbnak 17 csoport közül, és képviselhette Vajdaságot a Budapesten megtartott 19. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon.
- A csoportra a játékosság jellemző, lámpaláznak nyoma sincs. Többen is csodálkoztak, hogyan is tudnak a gyerekek ennyire játékosan és szabadon mozogni a színpadon. Ha véletlenül bakiznak - ami nem szégyen, hiszen profikkal is előfordul -, akkor azt úgy javítják ki, hogy még a közönség sem veszi észre. Ismert és kevésbé ismert darabokat dolgozunk át, néha nagyon szabadon. A mostani darabban kevesebb a szöveg, így rengeteg mozgást, pantomimet vittünk bele. Minden egyes próbán újabbnál újabb ötletek merülnek fel, s a darab állandóan változik, mindig valami új kerül bele. A tavalyi darabban rengeteg száraz szöveg szerepelt, kevés mozgással, a mostaniban pedig több a térjáték, a pantomim, több olyan elem van benne, ami figyelmet és játékosságot igényel. Mindannyian - Pásztor Mária, Szabó-Kiskároly Ilona, Kanyó Zoltán, Regécz László és jómagam - élvezzük a csoporttal való munkát, mivel rendkívül tehetséges gyerekekről van szó. A csoportmunka nemcsak kikapcsolódás, hanem lelki erőt ad a gondok, problémák leküzdéséhez is.
A színészettel négy éve foglalkozó Bálind Zoltán Döbrögi szerepét alakította a darabban. Az eddig játszott négy darab közül a Záporpróbában érezte magát a legjobban, mivel abban egy fiatal legény szerepét alakította, akinek a csajozás terén felmerülő problémákkal kellett megküzdenie. A mostani a második mű, amiben rosszfiút alakít, de ez nem jelent gondot neki. Jövőjét színészként képzeli el, minél tovább szeretne ezen a pályán maradni. A Ludas Matyit alakító Szabó Csongor szintén négy éve kóstolt bele a színjátszásba. A színpadra lépés előtt van néha egy kis lámpaláza, de gyorsan elmúlik. Úgy érzi: inkább a humoros előadások állnak hozzá közelebb, kedvence a Záporpróba. Jövőjét szintén a világot jelentő deszkákhoz köti, színészettel kapcsolatos pályára szeretne lépni. Gulyásevity Andrea három éve kapcsolódott be a csoport munkájába, de rendszeres látogatója a néptánc- és a kóruspróbáknak is. Élvezi a színészi pályát, s nem is szeretne róla letérni. Mint mondja, sokat gyakoroltak az idei megméretésekre, de megérte, hiszen a községi és a községközi versenyek után eljutottak a tartományira, ami rajtuk kívül eddig a Népkörből még senkinek sem sikerült.
A Tini-actors egyedüli vajdasági gyermekszínjátszó csoportként 25 magyarországi és 5 határon túli magyar csoport társaságában részt vehetett a 19. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon Budapesten. Sajnos, egy fiúnak nem készült el idejében az útlevele, így a darabon néhány változtatást voltak kénytelenek eszközölni. Ennek ellenére a sikeres szereplés nem maradt el, hiszen profi módon feltalálták magukat a nem várt szituációban, és a színészekből álló bírálóbizottság dicséretével a tarsolyukban térhettek haza a programokban, szórakoztató rendezvényekben bővelkedő kétnapos kirándulásról.
A csoport a nyár folyamán a rumai nemzetközi fesztiválon vesz részt, ahol szintén sikereket várhatunk a gyermekszínjátszóktól. A következő évben színpadra állítandó darabbal kapcsolatban több ötlet is felmerült, de konkrét döntés még nem született.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..