Lóháton a nyárban

Lóháton a nyárban

Gyerekzsivajtól és kacajoktól hangos Csantavér központja, elnyomja a lópaták dobogását és a nyári hőség lusta csendjét. Az immár hatodik alkalommal megrendezett lovastáborba Vajdaság több településéről érkeztek az aprócska táborlakók.

Zentaörs és Csantavér már-már egy településnek számít, hiszen összeér a két falu, ezért szinte részletkérdés, hogy melyiket említjük a lovastábor helyszíneként. A fő szervező, Major Boglárka lapunknak elmondta, hogy öt éven át a Börcsök Tanyán volt megrendezve a négynapos tábor, az idén pedig a Major Istálló várta a társaságot:


Boglárka, a tábor vezetője (a szerző felvételei)

— Az idén negyvenöt gyerek vett részt a táborban, és örömmel mondhatom, hogy olyan nagy volt a jelentkezés, hogy már márciusban, még a tábor meghirdetése előtt megtelt a létszám. Vannak visszatérő résztvevők, akikkel minden évben könnyes a búcsú, hiszen egész nap együtt vagyunk velük, itt sátoroznak, étkeznek, és megszeretjük egymást. 5—15 éves korú gyerekek voltak a táborlakók, és igyekeztem az idén is olyan programokat összeállítani erre a négy napra, hogy mindenkinek nagy élmény legyen az itt töltött idő. Reggel közösen etettük meg a lovakat, majd tornáztunk egyet, megreggeliztünk, lovaskocsikáztunk, és természetesen felülhettek a lovakra is. A négy nap kevés arra, hogy megtanuljanak lovagolni, inkább a lovon ülés technikáit sajátítják el. Elmagyaráztuk nekik, hogyan kell egyenes háttal ülni a lovon, és mit kell csinálniuk a kezükkel, lábukkal. Alaposan be voltak táblázva a napok, estére kellemesen elfáradtak a gyerekek.

Major Zoé és Hunyadi Kitti már több alkalommal voltak aktív résztvevői a tábornak, lapunknak pedig elmondták, hogy a lovaskocsikázást és a lovaglást élvezik a legjobban. Tíz ló és két póni társaságában tartották meg a foglalkozásokat, ezért Boglárkának voltak kisegítői.

— Nagy érdeklődés övezi a lovaglást, ezért az év többi részében gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt adok lovaglóórákat. A tábor megszületése valójában a lovak iránti szenvedélyemből fakad, melyet a nagyapámtól és az édesapámtól örököltem. A hétéves húgom, Zoé is rajongója lett ennek a sportágnak. A legnagyobb vágyam az, hogy megnyissam a lovardát, és bízom benne, hogy erre már csak néhány évet kell várni.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Ép Testben rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Lóháton a nyárban
Ép Testben
Facebook

Támogatóink