Lobog a láng

Lobog a láng

Már öt napja lobog az olimpiai láng Szocsiban, a Fekete-tenger partján található üdülővárosban, a XXII. téli olimpiai játékok helyszínén. Öröm és bánat, siker és kudarc, könnyek a győzelem mámorában vagy épp a vereség miatt. Ezek az olimpiára és a sporteseményekre jellemző helyzetek, melyek bizonyos sportolókat a csúcsra emelnek, másokat viszont megfosztanak álmuktól, az olimpiai aranyérem megszerzésétől.

Noha a téli sportágak pátriánkban nem örvendenek akkora népszerűségnek, mint a nyáriak — néhány kivételtől eltekintve űzésükhöz sincsenek meg a feltételek —, borítékolható, hogy a sportkedvelők nagy része végigköveti a havas, jeges lejtőkön zajló küzdelmeket. Még akkor is, ha a tizenhat magyar és a nyolc szerb sportoló csakis Pierre de Coubertin elvét követheti, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

Az olimpia általában a sport, a sportolók ünnepe, melyen a jókedv és a vidámság is főszerepet játszik. Amikor azonban a téli olimpiáról esik szó, szomorúság lesz úrrá rajtam. Az első sporttal kapcsolatos élményem 1984-hez, a Szarajevóban megtartott, XIV. téli olimpiai játékokhoz köthető. Emlékszem, hatéves kölyökként kimaradtam az óvodából, csakhogy követhessem a téli olimpia küzdelmeit. Magam előtt látom Vučkót, a kis farkaskölyköt, amint síléceken szeli a felhőket, továbbá Sanda Dubravčićot, az akkor tizenkilenc éves műkorcsolyázót, amint milliók szeme láttára gyújtja meg az olimpiai lángot, valamint az egy szem egyiptomi sízőt, aki a megnyitó ünnepségen legalább akkora tapsot kapott a közönségtől, mint a házigazda jugoszláv sportolók.

Emlékszem Jure Frankóra, aki az óriás-műlesiklásban elért ezüstérmével az akkori ország első érmét szerezte a téli olimpiai játékok történetében. Sajnos azonban arra is emlékszem, hogy nem egész tíz évvel később milyen sorsra jutott az olimpiai város, az olimpiai falu. A 90-es évek elején láthattuk a lángokban álló Skenderija és Zetra sportcsarnokot, a lövészárokként használt trebevići bobpályát, az olimpia nyitó- és záróünnepségének otthont adó, teljesen szétlőtt Koševo stadiont, melytől néhány méterre tömegsírok fekszenek, az Igman hegyen lévő síugrósáncokon posztoló mesterlövészeket. Aggódom, hiszen Szocsi felett már a játékok előtt viharfelhők gyülekeztek. Bizonyos szervezetek be is jelentették: céljuk a játékok megzavarása, akár megszakítása. Szavaik nyomatékosítására két merényletet is végrehajtottak az utóbbi időszakban. Ezért csak akkor nyugszom meg, ha az olimpiai láng a tervek szerint, azaz február 23-án alszik ki. Egy nappal sem előbb.

Addig pedig bízzunk benne, hogy nyolcvanöt ország több ezer sportolójának seregszemléje zavartalanul folyik le, és évek múltával csak a sportolók sikerének, kiváló teljesítményének köszönhetően marad meg emlékeinkben a történelem eddigi legdrágább olimpiája.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Lobog a láng
Községeink Életéből
Lobog a láng
Szabadkai Napló
Facebook

Támogatóink