A macska- és rókaimádó Greguss Lilla valójában a színházban nőtt fel, hiszen gyerekként a szülei próbáinak volt fül- és szemtanúja, majd ő is fellépett azokra a bizonyos deszkákra. A Fabula Rasa Színjátszó Grund tagja az idén a Tanyaszínház csapatában is kipróbálhatta magát, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának évadkezdő előadásában pedig főszerepet játszik. Mindezek ellenére Lilla ölelésénél csak a szerénysége és az alázata nagyobb.

* Kíváncsiságból beütöttem a neved a Google-be, és az kidobott rólad egy fotót, melyen egy hosszú hajú, szemüveges, szende, illetve egy olyat is, amelyen egy rövid frizurájú, szemüveg nélküli, céltudatos tekintetű Lilla látható. Nem csak külsőségekben nagy a váltás, hiszen 2015-ben még azt mondtad nekem, hogy fotós szeretnél lenni, most pedig a felvételit tervezed a színművészetire. Mi változott meg benned, hogy mégis színművésznő szeretnél lenni?

— Akkoriban a fotózás és a film érdekelt a legjobban, de valójában már kicsi koromtól kezdve körülvett a színház. Általános iskolás koromtól kezdve azt mondogattam, hogy a színházra csak hobbiként tekintek, de bármit is tanulok, mindig jelen lesz az életemben. Elsős gimnazistaként részt vehettem a KMV-n, ami helyezéstől függetlenül óriási löketet adott nekem. Sok új barátot szereztem, mind a színművészet iránt érdeklődők, mind pedig az irodalomkedvelők körében, mivel mindkét területen kipróbáltam magam. Azon a nyáron sok fabulást felvettek a színművészeti akadémiára, és arra gondoltam, milyen jó nekik, hogy együtt maradhattak. A színjátszás iránt elhivatott barátaimmal vettem részt az egyik évben a MAdT táborban is. László Sándor csapatának lettem a tagja, és belegondoltam abba, hogy az akadémián is a tanár úr osztályába kerülnék, az pedig nagyon jó lenne. Valójában semmibe sem mélyedtem bele ennyire, mint a színház világába.

A szerző felvételei

* Mondhatjuk azt, hogy a színművészet gyökere a Fabula Rasából ered?

— Igen, és minden alkalom, amikor együtt dolgozhatok valamelyik fabulással, az hatalmas öröm számomra. Most is olyan jó érzés Nyári Ákossal együtt próbálni. A Fabulában nagyon családias a légkör, és ez fontos.

* Az semmiféle görcsöt nem okozott benned, hogy édesapád, Greguss Zalán rendezi az előadások egy részét?

— Sokat beszélgetünk otthon, de a rendezés vagy a szerepem elsajátítása sosem merül fel témaként. Sosem éreztem tehernek vagy kínosnak, hogy apa vagy anya előtt kell eljutnom egy-egy szerepig, de úgy látom, hogy az én kapcsolatom a szüleimmel teljesen más, mint a kortársaim többségéé. Úgy működünk együtt, mint kollégák, mint barátok, és nem csak úgy, mint egy család.

* Volt egy mérföldkő az életedben, a Tanyaszínház idei előadásában játszhattál. Így képzelted el a tanyás nyarat? Hogy érezted magad?

— Nagyon rám ijesztettek az akadémisták, mert azt mondták, hogy ez egy kiképzőtábor lesz, de nem volt olyan szörnyű, mint ahogyan megjósolták. Ez volt életem eddigi legjobb nyara. A csapat minden tagját ismertem, a tizennégyből mindössze két emberrel nem dolgoztam együtt színpadon, és a többség fabulás volt vagy most is az. Végig ott volt velünk a csapatszellem. Persze nálam is előfordultak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy haza akarok menni, de otthon meg majdnem megőrültem az unalomtól, a barátaim hiányától, akikkel két hónapon át együtt éltem és lélegeztem. Furcsa érzés volt úgy felébredni, hogy semmit sem kell csinálni. A szünet végére kezdtem feloldódni, és kipihenni magam, mert azért bevallom, kifáradtam a nyáron. Ennek ellenére viszont annyira kitöltötte a nyaramat a Tanyaszínház, hogy ott nem hiányzott semmi.

* Sok helyen megfordulsz, és a barátaid tábora is népes. Szoktál és szeretsz egyedül lenni?

— Alapjában egy magányos típus vagyok. Ha azt érzem, hogy nem nekem való egy társaság vagy egy személy, akkor könnyen eltávolodom tőle. A saját utamon járok, és nem követem a többieket, ha nem értek egyet a nézeteikkel, a felfogásukkal. Több társaságom van, és mindegyikkel vagyok egy kicsit, de alapjáraton magammal vagyok a legtöbbet.

* Hogyan tudtad meg, hogy te játszod a főszerepet a Népszínház Magyar Társulatának évadkezdő előadásában?

— Úgyszólván fű alatt mondták, de figyelmeztettek, hogy ne éljem bele magam, amíg nem lesz hivatalos. A születésnapom előtt egy hónappal még Kavillón próbáltuk a Tanyaszínház előadását, itt látogatott meg Körmöci Petronella, a társulat új igazgatója, és elhozta nekem az Újvilág szövegkönyvét, melybe bele volt írva, hogy nagyon boldog tizennyolcadik születésnapot kíván, és szeretne felkérni, hogy játsszam el Kata szerepét az Újvilágban, melyet Pass Andrea visz színre. Sírtunk egy nagyot egymásba borulva. Rendkívül megörültem a hírnek. Akkor tudtam meg, hogy Ákos is játszik a darabban, ez pedig még jobban felvillanyozott. Nem tudom, miért esett rám a választás, nem számítottam arra, hogy a profi színészi pályára lépés előtt eljátszhatok egy főszerepet a Népszínházban.

* Milyen témát érint az előadás?

— Egy kamaszlányról szól a darab, akinek elválnak a szülei, és az előadás elmeséli, hogy milyen belső vívódásokkal néz szembe a gyerek, és hogy ennek a törésnek a belső hatására milyen közegbe kerül.

* Voltak olyan vízióid, hogy édesanyáddal állsz egyszer a színpadon?

— Ez már egy néhány éves vágyunk anyával, ezért elmondhatatlanul örültünk, amikor kiderült, hogy megvalósul ez az álmunk. Sok közös jelenetünk van anyával, így otthon például tudunk együtt szöveget tanulni, összemondani, viszont az megnehezíti a dolgunkat, hogy az előadásban szereplő anya és lánya között folyamatosan konfliktusok vannak, pengeélen táncolnak, miközben mi a való életben rendkívül jó viszonyt ápolunk egymással.

* Ez így akkor valóban nagy kihívás nektek, hiszen olyasmit kell eljátszanotok, ami teljesen távol áll tőletek.

— Igen, jó nagy feladat ez, de az nagymértékben megkönnyíti a munkát, hogy együtt dolgozhatunk. A szövegtanulással gyorsan haladunk, így több időt tudok a szerep elsajátítására fordítani.

* Az utóbbi időben elkezdtél intenzívebben írni. Vannak ezzel kapcsolatos terveid?

— Igen, szeretnék egyszer majd egy kötetet, de nem vagyok rágörcsölve, csak úgy érzem, fontos, hogy az írás része legyen az életemnek. Mindenkinek szüksége van egy önkifejezési formára, számomra ez az írás.

* Jelenleg mi az az öt dolog az életedben, amelyre nem sajnálod az időt?

— Nem fontossági sorrendben mondom: a szüleim, az idei nyár emléke, a színház egy hatalmas könyvtárral, mely tele van drámával, valamint a legközelebbi barátaim.