Gulyás Csaba (Fotó: Bodó Zoltán)

Aki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik — tartja a mondás, úgyhogy érdemes megszívlelni Gulyás Csaba libatenyésztő és tollfeldolgozó tanácsát, ha november 11-én ízletes pecsenyével vonzanánk magunkhoz a bőséget és a jó falatokat. Csaba kedvence egyébként a sporhetben, héjában sült krumpli jóféle libazsírral.

Egykor lovász volt, és lovasoktató, aki huszonvalahány táborban legalább nyolcszáz gyereket tanított meg lovagolni a Felsőhegyhez tartozó Orompart nevű tanyacsoportban levő Gulyás-tanyán, mellyel szemben most legalább kétezer liba élvezte a hamisítatlan őszi, sáros kintlétet. A lovászélet után visszatért az édesapja örökségéhez, akinek egykoron száz munkása volt, a szülők ugyanis közösen működtettek egy tollfeldolgozó üzemet, varrodát. Az édesapja viszont 1998-ban váratlanul meghalt, a cég még négy évig vívta haláltusáját, majd összeomlott, mert rengeteg kintlevőséget nem tudtak megfizettetni, a cégtől viszont bevasaltak minden kötelezettséget.

— Mindig élt bennem a vágy, hogy újraélesszem a céget, hogy bizonyítsak. 2006-ban vettem egy lovat magamnak, majd 2007-ben rendbe tettünk egy lepusztult, harmincnégy évig lakatlan tanyát, és már 2010-ben elkezdtünk valamilyen formában vendéglátással foglalkozni. A vége az lett, hogy a feleségemmel kiköltöztünk a városból, Zentáról a tanyára. 2014-ben pedig vettem néhány libát, egészen pontosan hatot. Kellett hozzá egy jó nagy adag bátorság, merthogy addigra teljesen összeomlott a libatollpiac, annyira levitték az árát a felvásárlók, pedig 1 kiló toll egykoron 100 kiló kukoricát ért. Valaha 5-6 millió liba volt Vajdaságban, most szerintem nincs 200 000 sem.

A hat libából előbb ötszáz lett, majd ezer, végül mára több mint kétezer, így garantálva a nyersanyagot a tollfeldolgozó üzemhez. Az első kiszállítás 2016-ban nagyon nagy csalódást okozott Gulyáséknak, pedig minőségi, 95 százalékos tisztaságú libapehely készült egy japán ügyfélnek. Hogy ez mit jelent?

— Amikor a libáról leveszik a tollat, letépik vagy vágóhídról jön ki, akkor 20-25 százalékos a pehelytartalom, mely össze van keverve a durvább tollakkal. Ezt ki kell tudni válogatni, ahhoz pedig osztályzógép kell. Ezt a gépet is én csináltam — mutatja —, szinte a semmiből raktam össze, akárcsak a tollmosó szerkezetet. Régen kézzel válogatták a tollat, ám a mai viszonyok közepette ez elképzelhetetlen. Géppel is nehéz folyamat, odafigyelést igényel, és én ezt meg tudtam csinálni, de a japán ügyfél a megígért ár felét fizette. Láttam, hogy nem működik ez a dolog, így emigráltunk, mindent itt hagytunk, a libákat szétosztogattuk, eladtuk, egy részét azóta sem fizették ki, a lovakat kiadtam bértartásba, a tanyát lezártuk, és kimentünk Ausztriába, a bátyámékhoz. Neki magánvállalkozása, egy jól menő autószerelő műhelye van, nála kaptam én is munkát, a feleségem pedig a gyerekeinkkel otthon volt. A japán ügyfelem egy idő után megkeresett Ausztriában, több pénzt ígért, biztosabb alapokat, és visszajöttünk. Megcsináltunk egy minőségtanúsítványt, mely Szerbiában csak nekem van meg. Létezik ugyanis egy Nemzetközi Tollszövetség, mely ellenőrzi a minőséget, a származási helyet, ez a certifikáció is több mint 6000 euróba került. Svájcból jönnek ellenőrizni bennünket, megnézik a farmokat, hogy hol és mikor van libatolltépés. Időközben ugye belépett az életünkbe a koronavírus-járvány, és ami kezdett jól megindulni, megint összeomlott. A libatollpiac mélyzuhanásnak indult. Hogy mentsük a helyzetet, a nyáron nyitottunk egy varrodát, ahol tollpaplanokat, -párnákat készítünk, mert ha a tollnak esik is az ára, a paplané, párnáé nem, és minden pehely a saját termékemben köt ki. Kipróbáltunk többféle paplananyagot, toll- és pehelybiztos anyagot kell ugyanis használni, az úgynevezett angint. Az egész folyamat során odafigyelünk arra, hogy minden szempontból környezetbarát termék kerüljön ki cégünkből. Egyelőre csak megrendelésre dolgozunk, két varrónővel, persze azért némi raktárkészletet fenntartunk. Főként vajdaságiak és belgrádiak vásárolnak tőlünk.

A tollfeldolgozást Zentán végzik, a varroda pedig Felsőhegyen üzemel. A paplan ára attól függ, milyen töltelék kerül bele. Háromféle minőségi kategóriában gyártanak: 50, 70 és 100 százalékos pehelytartalommal. A tollak hossza pedig nem haladhatja meg a 6 centimétert, mert ha nagyobb, akkor túl vastag a szára, azaz szúr. A töltet súlya attól függ, hogy téli vagy nyári paplan készül, pehelyből 0,5—1 kiló kell, hiszen nagyon rugalmas.

Gulyás Csaba kooperánsokkal is együttműködik: Őrszálláson egy 1000-es libafalka, Topolyán egy 3-400-as falka, Tiszaszentmiklóson egy 500-as falka, illetve lent Szerbiában egy szintén félezres falka látja el tollal, illetve pehellyel a vállalkozást. Tehát körülbelül 6000 liba adja a 2 tonna pelyhet, így évente 3300 paplant lehet előállítani. Már csak a paplan „útvonalát” kell megtalálni — mondja Csaba.

A libalegelőről minden este fel kell terelni a libákat a tanyára, különben a sötétben kitörnének és eltűnnének. Libatépés évente négyszer van, kézzel végzik, a legügyesebb asszonyok munkanapjába akár 50 liba is belefér. Korábban egy liba kopasztásáért 50 dinárt fizettek, ma már 100-at, de így is nehéz munkást találni, hiszen idénymunkáról van szó, szétszéledt a társaság, sokan elmentek külföldre. Gulyás Csaba ezért azt tervezi, hogy jövőre már nem lesz kopasztás, a libafalkát csökkenti, és minőségi vágóhídi tollat fog használni. A jó toll titka ugyanis a libatartás körülményeiben és a vágás időpontjában rejlik.