Levendulaszüret Topolyán
Kartali Róbert
2022.06.18.
LXXVII. évf. 24. szám
Levendulaszüret Topolyán

Az idén első alkalommal hirdetett levendulaszüretet a topolyai művelődési ház. A Topolyai-tó mellett elhelyezkedő művésztelep épületegyüttesének kertjében telepített levendulamezőn június végéig várják az érdeklődőket. Az illatos, lila virágokat mindenki saját magának szüretelheti le.

Két évvel ezelőtt, a világjárvány időszakában hirtelen megállt az élet, és elmaradtak a rendezvények. A művésztelep épületegyüttesét üzemeltető művelődési ház kicsi és lelkes munkaközössége elhatározta, rendbe teszi az épület mögötti elhanyagolt területet. Ekkor jött az ötlet, hogy levendulát kellene ültetni — emlékezett vissza a kezdetekre Csípe Tímea, Topolya Község Művelődési Házának igazgatója.

— A korábban hányatott sorsú épületegyüttes udvaráról huszonöt nagy, 5 köbméteres konténert töltöttünk meg törmelékkel. Jelentős tereprendezési munkálatokra volt szükség, ezért segítséget kértünk a helyi gazdakörtől. Augusztus 1-jén volt az első ilyen talajmegmunkálás, Topolya község szeptember 15-én ünnepli születésnapját. Abban az évben nem voltak városnapi rendezvények, ezért mi jelképesen szeptember 16-án elültettük az első 2500 tő levendulát, mely most virágzik. Később telepítettünk még 1500 tőt egy később virágzó fajtából. Közben folyamatosan gondolkodtunk azon, hogyan tovább, mit csinálunk majd a virággal. 2020 telén az ünnepváró karácsonyi kiállításunkat már lilában álmodtuk meg. A megvalósításába bevontuk a Topolya területén működő kézimunkacsoportokat, és így lassan-lassan beépült a levendula a köztudatba.


Csípe Tímea, Topolya Község Művelődési Házának igazgatónője

A levendula szép és relatív kevés gondozást igényel. Az ültetés utáni két hétben locsolni kellett, de a metszésen kívül nem szükséges nagy megmunkálás. Gyomlálni kell, de ekkora területet néhány szorgalmas kéz is karban tud tartani. A növény külön locsolást nem kér, a víz nagy ellensége, ehelyett inkább az erős napfényt szereti — mutatott rá az igazgatónő, aki végzettsége szerint biológus.

— Két hibridet választottunk, hogy minél hosszabban el tudjuk tolni a virágzás időszakát. Ez az első év, hogy lehet szüretelni. Virágzás után visszavágjuk majd, és szeptemberben még egyszer kell hogy virágozzon. Méhlegelő is egyúttal, egészen páratlan rovarvilág lett itt. Június 27-én itt szervezi meg az Arcus Környezetvédő Egyesület a csemetetáborát, melynek célja a fiatal generáció környezeti és a természettudományi nevelése. Ez egy nagyon jó lehetőség számukra, hogy itt tudnak terepezni. A művelődési ház nem gazdasági tevékenységet folytató intézmény, így nincsenek eladással kapcsolatos ambícióink, nem célunk ezzel külön nyereséget megvalósítani. Mi a levendulával adni akarunk a közösségnek, és szeretnénk a levendulát beépíteni a művelődési rendezvényeinkbe is. Magyarországon hatalmas hagyománya van a Szedd magad! akciónak, én több mint egy évtizede voltam először Tihanyban, ott jóval nagyobb területen termesztenek levendulát, lekerítettek egy kis részt, és csak oda engedték be az aznapi vendégeket. Emiatt nagyon nagy volt a tömeg. Itt ez az első próbaév, nem volt célunk szélesebb körben meghirdetni a szüretet, később persze lesznek egyéb programok is, levendulanapok, tematikus foglalkozások, előadások, illóolaj-bemutatók, lepárlásbemutató, levendula a gasztronómiában, tehát rengeteg lehetőség van, de úgy gondoltam, hogy elsősorban tudatosítani kell az emberekben, hogy itt van ilyen, és hogy ez jó. A szép és illatos levendulának azonban hamar híre ment. A június 6-án kezdődő szüret második napján a topolyaiak mellett voltak látogatók Kishegyesről, Zentáról, Tornyosról, Bácsfeketehegyről és Szabadkáról. Olyanok is, akik csoportosan érkeztek.


A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport szüret után

A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport keddenként tartja szokásos összejöveteleit, a múlt héten ezt az időt levendulaszedésre fordította. Frindik Rózsa, a csoport vezetője a helyszínen elmondta, örömmel jöttek ki a természetbe virágot szedni, és az időjárás is kedvezett. Volt, aki még a férjét is elhozta.

— Minden virág szép, de a levendula gyönyörű, az illata csodálatos, emellett pedig hasznos növény is. Mi például azért szedtünk belőle, hogy a lakás dísze legyen. Én mindenképp visszajövök ide a családtagokkal is, de hacsak lehet, a csoporttal is teszünk még egy kirándulást.


Frindik Rózsa, a Nefelejcs kézimunkacsoport vezetője

Kubik Dórát párja, Lak Ádám is elkísérte levendulát szedni. Látták a művelődési ház közösségi oldalán, hogy milyen szép levendulát termesztettek itt Topolyán, és úgy döntöttek, megnézik.

— Valóban nagyon jó illata van a levendulának. Tihanyba is szeretek járni, mert ott is gyönyörű levendulaföldek vannak, és különösen örülök, hogy már itt is van — nyilatkozta lapunknak Dóra, Ádám pedig hozzátette, a virágszedés megnyugtatja az embert.


Teli szívvel és tasakkal: Kubik Dóra és Lak Ádám

A levendulaszüret kapcsán a művelődési ház minden héten meghirdeti a következő heti nyitvatartást, az illetékesek kézműves-foglalkozásokat is terveznek.

— Július első hetén kézműves-foglalkozásokat tartunk, melyekben a levendula kap főszerepet. Például levendulazsákokat varrunk, valamint bemutatjuk a kozmetikumok és a szappan készítését is. Ha sikerül bérelni egy hobbi-lepárlókészüléket, akkor a levendulaolaj készítése sem marad el — tette hozzá Csípe Tímea.

A levendulaszüretről a 024/713-515-ös telefonszámon, valamint a művelődési ház közösségi oldalán is lehet érdeklődni. Az illetékesek szerint érdemes előre egyeztetni, főleg, ha valaki távolról, vidékről jön, mert egy vihar átírhatja a programot. Belépőjegy helyett papírtasakot árusítanak, mégpedig két méretben: 200 és 400 dináros áron. Az a szabály, hogy csak abba lehet szedni a virágot. A szervezők szerint a profik csordultig teletömik ezeket a papírtasakokat, olyanok is vannak, akik csak egy keveset gyűjtenek, de olyan látogató is akadt, akinek virágszedés közben jutott eszébe, hogy allergiás a méhekre. Mások viszont nem a virágért jönnek, inkább csak sétálgatni és fotózni. Számukra csak jelképes összeg (100 dinár) a belépőjegy ára. Aki szüretelni akar, hozzon magának vágóeszközt — tanácsolják a szervezők. Egyúttal azt is javasolják, hogy aki érzékeny a napra, az kalap, víz és naptej nélkül ne induljon el, mert a sorok között nincs árnyék.

Fényképezte: Kartali Róbert

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..