Súlyos szerkezeti hibái voltak a szilágycsehi református műemléktemplom kedd este leomlott, éppen felújítás alatt álló tornyának, de arra nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak - közölte szerdán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, mely adománygyűjtést indított a torony újjáépítésére.
Az egyházkerület vezetősége közleményében hangsúlyozta: a gyülekezet a felújítás során szakszerűen járt el, betartva a hatályos törvényeket, és a megfelelő szakembereket vonva be a munkálatokba.
Mint írták, utóbbiak megállapították, hogy a toronynak súlyos szerkezeti hibái vannak, arra azonban nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak.
"A bajban csak az vigasztal minket, hogy emberáldozat nem történt, és a tornyot újjá lehet építeni, bár a jelentős anyagi teher meghaladja a gyülekezet anyagi lehetőségeit" - írták.
Közölték: az egyházkerület gyűjtést indít a torony újjáépítésére.
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt
Az erdélyi Krónika című hírportál a közösségi médiában fellelhető képek és videók alapján arról számolt be, hogy a lehullott fal- és tetőszerkezeti elemek több, a járdán és az úttesten parkoló gépkocsit is megrongáltak. A környéket rövid időre pánik és káosz uralta, az anyagi kár számottevő.
A Krónika felidézte: a szilágycsehi református templom Szilágy megye egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke. A templom középkori eredetű: a mai épület magja a 15-16. század fordulóján alakult ki, erre utal a szentély boltozatán fennmaradt 1519-es évszám is.
Eredetileg gótikus stílusú, egyhajós templom lehetett, amelyet a korabeli földbirtokos családok támogatásával építettek és bővítettek. A reformációt követően a templom a református közösség használatába került, és azóta is a helyi egyházközség központja.
![]()
Az épület története során több viszontagságon ment keresztül: a 17. század elején tűz pusztította el a tetőszerkezetet, a későbbi évszázadokban több javítás és átalakítás történt. A templom állagának megóvása érdekében a közelmúltban átfogó felújítási program indult. A munkálatok célja az épület szerkezeti megerősítése, a tető és a falazatok helyreállítása, valamint a belső terek és a homlokzat restaurálása az eredeti építészeti értékek tiszteletben tartásával.
A 2024 decemberében indult 10 millió lej (750 millió forint) értékű felújítást vissza nem térítendő támogatásból tervezték megvalósítani, a kivitelezést pedig 2027 végéig kellett volna befejezni - emlékeztetett az erdélyi hírportál.