
A magyar rádiók közül egyedül a Petőfi Rádiónak adott interjút Emeli Sandé, a paloznaki Jazzpiknik világhírű fellépője. A zenész harmadik alkalommal járt Magyarországon, a balatoni naplemente látványa pedig valósággal megbabonázta.

A Petőfi Rádió műsorvezetője, Bekker Dávid a színpadra lépés előtti pillanatokban készített interjút a nemzetközi popzene egyik legkiemelkedőbb énekes-dalszerzőjével, Emeli Sandéval. A 2012-es londoni olimpia „himnuszának” alkotója a legnagyobb dívákkal dolgozott együtt; írt dalt többek között Adele-nak, Alicia Keys-nek, Beyoncénak, Susan Boyle-nak és Rihannának is. A Petőfi Rádió által is játszott Read All About It és a Next To Me című slágerek előadója a világ minden pontján koncertezett már, és nem először járt Magyarországon sem. Paloznakot különleges, tiszta energiájú helynek tartja, és a Balaton szépségét is kiemelte Bekker Dávidnak adott interjújában.
„Minden fantasztikus, amióta itt vagyunk. A nap gyönyörűen süt, a tó csodálatos, nagyszerű esténk volt az érkezésünk napján. A hangbeállás is nagyon jó hangulatú volt, jól éreztük magunkat. Imádunk zenélni és a színpadon állni. Ma ez egy különleges helyszín, mert tökéletes egyensúlyt érzek. Kellően nagy ahhoz, hogy nagy energiák szabaduljanak fel, de kellően intim is ahhoz, hogy lélekemelő és művészi legyen” – fogalmazott a koncert előtt a backstage-ben Emeli Sandé, aki hozzátette, zenéjével szeretne adni mindazoknak, akiket az utóbbi időszak a legkülönbözőbb nehézségekkel tett próbára.
Az interjúban arról is beszélt, főként édesanyja és testvére inspirálja az alkotásban, de elárulta azt is, hogy legszívesebben klasszikus zenét hallgat és nagy rajongója Beyoncénak is. A teljes interjú újrahallgatható a Petőfi Rádió SoundCloud-oldalán, ahol további extra tartalmak is elérhetők.
A fotón: Emeli Sandé brit soul és R&B énekesnő koncertje a Papp László Budapest Sportarénában 2018. február 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt