Lendva küldöttsége Újvidéken
2021.05.28.
LXXVI. évf. 21. szám
Lendva küldöttsége Újvidéken

Janez Magyart, a szlovéniai Lendva Község polgármesterét fogadta ma Pásztor István Újvidéken.

A Tartományi Képviselőház elnöke Facebook-posztjában azt írta, most találkoztak életükben először, de első pillanattól olyan volt a beszélgetésük hangulata, légköre, mintha régóta ismernék egymást. Az egyórás találkozó sok közösségépítő, kapcsolatokat erősítő ötletet eredményezett - tette hozzá.

Magyar Janezt Miloš Vučević, Újvidék polgármestere is fogadta. A két város vezetője megvitatta a két település gazdasági és idegenforgalmi lehetőségeit, valamint a lehetséges együttműködésről is egyeztettek. Miloš Vučević kiemelte a szlovén főváros, Ljubljana és Újvidék kitűnő együttműködését, valamint Maribor támogatását az Európa kulturális fővárosa cím megpályázásában. Magyar Janez reményét fejezte ki, hogy Lendvával is ilyen gyümölcsöző és hosszútávú együttműködést alakítanak majd ki. A beszélgetés alkalmával kihangsúlyozta, hogy Lendva a Muraközi régióhoz tartozik, és a lakosság felét a magyar nemzeti kisebbség tagjai alkotják.

Forrás: Facebook

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Külpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..