home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Lelki elcsendesedés a nemzeti emlékhelyen
K. N.
2013.06.26.
LXVIII. évf. 26. szám
Lelki elcsendesedés a nemzeti emlékhelyen

Megünnepelték az aracsi Pusztatemplom emléknapját

— A Pusztatemplom romjai azt mutatják, hogy jelenünk és jövőnk is van — mondta szentbeszédében Német László nagybecskereki megyés püspök az aracsi romtemplomnál június 23-án, vasárnap délután bemutatott szentmisén... — Történelmi múltunk megőrzésében a jövő éppoly fontos, mint a jelen és a múlt. S bár mindegy, milyen cél: az emlék, a kíváncsiság, a vallásos hódolat, vagy bármi más vezérelt is  erre a szent helyre bennünket, egymás késztetését mindenképpen illik tiszteletbe tartani. Ez kultúra kérdése — jegyezte meg a püspök atya a hangoskodásukkal a szentmisét zavaró társaságra utalva. A szentmise után Orosz Attila református lelkész, bácskai esperes szólt az ünneplő közösséghez. Kiemelte, hogy hétköznapi életünkből főleg a lelki elcsendesedés hiányzik, ennek következményeként pedig megszűnik a kapcsolat a szülő és gyermek, ember és ember között. Épp azért engedjük meg, hogy az Örökkévaló is munkálkodjék az életünkben, hogy amit mi nem tudunk megtenni, azt ő elvégezze helyettünk.

Az aracsi Pusztatemplom emléknapját 15. alkalommal megszervező tordai Aracs Hagyományápoló Társaság alkalmi műsora előtt Lovas Ildikó, az MNT kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa mondott ünnepi beszédet. Gondolatait a ma és itt alapeszméhez csoportosítva kifejtette: amikor a délvidéki magyarság helyzetét akarjuk megfogalmazni, akkor elsősorban közös dolgainkat kell számba vennünk. Mint ahogy tette a szerbiai parlament a napokban megtartott rendkívüli ülésen elfogadott nyilatkozatában, melyben elítéli a délvidéki magyarok ellen 1944—45-ben elkövetett vérengzéseket.

— Az aracsi Pusztatemplom emléknapján azt ünnepeljük minden évben, hogy keresztényként megmaradtunk — emelte ki beszédében a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa, és mint fogalmazott: a nemzeti emlékhely kifejezi nemzeti identitásunkat.

Az Aracs Hagyományápoló Társaság elnöke, Vajda János köszöntötte az emléknapi ünnepségen megjelent köztársasági, tartományi és községi tisztségviselőket, majd a hagyományápoló egyesület tagjai alkalmi műsort adtak elő a csókai Orfeusz férfikórus, Tápai Tibor versmondó és a törökbecsei Micsik Béla tekerőlantos közreműködésével.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..