„Lélek vagyok, élni szeretnék!”
Tóth Péter Lóránt
2021.05.10.
LXXVI. évf. 18. szám
„Lélek vagyok, élni szeretnék!”

Gyalogos verszarándoklat Radnóti Miklós és a bori munkaszolgálatosok emlékére, Bortól Abdáig (1.)

„…a harc lombját egyszer majd megsüti a napfény…” (R. M.)

A keresztút 1944. szeptember 17-én, a zsidó újév napján kezdődött. Ezen a napon indult el Radnóti Miklós magyar költő és 3200 munkaszolgálatos társa a szerbiai Borból Magyarország felé. A dél-szerbiai városban hatalmas rézbánya működött (és működik ma is), a németeknek pedig kulcsfontosságú volt az itt kitermelt réz, mely a hadiipar alapanyaga. Több mint 6000 magyar munkaszolgálatost dolgoztattak itt és a környékbeli hegyekben. Radnóti Miklós eredetileg a központi tábortól 25 kilométerre lévő Lager Heidenauba került, és a vasútépítésen dolgozott. Románia még augusztusban átállt a szövetséges hatalmak oldalára, ezért a Vörös Hadsereg előtt megnyílt az út nyugatra. A szovjet katonák rohamléptekkel közeledtek Bor felé, ezért a németek úgy döntöttek, kiürítik a központi tábort és az altáborokat, majd két lépcsőben Magyarországra terelik a munkaszolgálatosokat. Radnóti a második lépcsőbe került, de átkönyörögte magát az elsőbe, mert minél előbb haza akart menni, ráadásul a foglyok között elterjedt egy rémhír, mely szerint a második lépcsőbe soroltakat le fogják golyószórózni. 

Hetvenöt évvel később egy kisfiú gyerekkori álmának megvalósulása kezdődött egy szombati, nyári napon: 2019. augusztus 31-én indultam el a gyötrelmek útján, azzal a szándékkal, hogy szeptember 24-én megérkezzek Abdára, a költő keresztútjának végső állomására. Utam pontosan követte a munkaszolgálatosok útvonalát. Három országon: Szerbián, Horvátországon és Magyarországon kellett végigmennem, megtéve 850 kilométert a Győr melletti kis település határáig.

Miért szerettem volna végigjárni Radnóti Miklós utolsó útját? Általános iskolás koromban volt egy nagyszerű magyartanárom, Bődi Szabolcs tanár úr személyében. Nyolcadik osztályban tanultunk Radnóti Miklósról, akinek néhány versét már ismertem, de az életrajzát kevésbé. Annyit biztosan tudtam, hogy zsidó származású volt, és Abdán lelőtték. A tanár úr nagyon részletesen és érdekesen mesélt a költő szenvedéstörténetéről, az erőltetett menetről és a Bori notesz már-már mesébe illő történetéről. Aztán az utolsó órára behozta a kis, fekete füzet reprint másolatát. És az „avala” nem engedett és nem enged azóta sem. Megdöbbentett, hogy annyi szörnyűség közepette, amennyit a költőnek el kellett szenvednie a táborban, majd a menetben, miként volt lelki- és szellemi ereje gyöngybetűkkel írni?! Ott volt lent a sírban a verseskötet majd másfél évet, a poklot járta ez az ember, és mégis el lehet olvasni az írását? (Ezt a döbbenetet ma is látom a fiatalokon, amikor előadásaim végén megkérem őket, olvassanak fel egy-egy verset a költő kézírásával a noteszből.) És nem elég, hogy verseket írt, de ha úgy tetszett neki, akkor éppen hexameterekben tette! A tíz versből Radnóti korábban hatot lemásolt, és odaadta professzor barátjának, Szalai Sándornak, és ő ki is menekítette őket. Az a hat vers, amikor a sírból előkerült a füzet, a biológiai és a kémiai folyamatok miatt több helyen olvashatatlan volt. Ha nem másolja le, nem lenne a miénk például sem a Hetedik ecloga, sem a Levél a hitveshez. Az a négy vers viszont, amely csak egyetlen példányban volt meg az egész világon, ott a tömegsírban, olvasható! Ki ez az ember? Honnan volt ekkora, földi ésszel megmagyarázhatatlan szellemi és lelkiereje? Miért ez az életbe — szó szerint — foggal-körömmel való kapaszkodás?

Látni akartam a versek bölcsőjét, Lager Heidenaut. Tudni akartam, miért írta minden verse alá, hogy „Zsagubica felett a hegyekben”. Mi az a Zsagubica? Kíváncsi voltam arra, milyen a táj, ahol a menet vonult. Mindent látni és érezni akartam! S azon az irodalomórán megfogadtam, hogy felnőttként egyszer bejárom Radnóti Miklós és a bori munkaszolgálatosok utolsó útját.

Ezt a jóisten nekem Radnóti Miklós születésének 100., halálának 75. évében, harminckilenc éves koromban adta meg.

Augusztus 31-én, szombaton, 13 órakor Borban, az egészségháznál Varga Imre szobrászművész egész alakos Radnóti-szobra előtt ünnepi megemlékezés kezdődött, melyen beszédet mondott többek között Aleksandar Militić, Bor város polgármestere is. Szerb és magyar nyelven is elhangzottak Radnóti-versek. Koszorúzás. Búcsúzás. Indulás. Arra a napra nem terveztem túl sok kilométert, hiszen délután volt, ráadásul a 25 kilométert hegymenetben kellett megtennem. A régi hadi úton indultam, melyen a munkaszolgálatosok is mentek. Festői környezet, földes-kavicsos út ösvényszerű szélességben. Szépen fogytak a kilométerek, jól haladtam, körülbelül 1000 méterre közelítettem meg az aznapi célomat, Crni Vrhot, amikor megszűnt az út. Eltűnt. Benőtte a növényzet. Nem tudtam továbbmenni sem én, sem egy mikrobusz, sem egy másik autó.

Mit keres egy gyalogos verszarándoklaton egy kisbusz és egy autó? Valóban az élet a legnagyobb rendező: emlékeznek, hogyan hívták egykori magyartanáromat? Igen, Bődi Szabolcsnak. A tanár úr jövőre lesz hetvenesztendős, amikor pedig tavaly megkerestem, és meséltem neki a tervemről, egyszer csak azt mondta: „Péter, elkövettem én ellened valamit!” „Ugyan mit, tanár úr?” — kérdeztem. „Huszonöt évvel ezelőtt odaadtam neked a Bori noteszt, te pedig most kitaláltad ezt az utat. Én anyádnak, apádnak felelősséggel tartozom. Neked Bortól Belgrádig szállásod nincs. Ezért úgy döntöttem, hogy elkérem Kunszentmiklós város kisbuszát, kivesszük hátulról az üléseket, te gyalogolsz, én pedig esténként bevárlak, és ahol találunk alkalmas helyet a busznak, ott megalszunk. Mit szólsz?” Rövid, egyenes beszéd. Mit szólok? Mit szólok? Nálam jobban talán csak anyukám örült, hogy Belgrádig lesz, aki vigyázzon a kicsi fiára. A személyautóban pedig a szabadkai Pannon RTV négyfős stábja kísért, mely dokumentumfilmet forgatott az útról.

Elakadtunk. Sötétedett. Jobbról-balról vagy sziklák, vagy szakadék. Próbáltuk megkeresni az utat, közben néztük a GPS-t, és bosszankodtunk, hogy néhány száz méterre vagyunk az aznapi céltól, de mégsem tudjuk megközelíteni. Ott álltunk hatan a Szerb-érchegység vaksötétjében, amikor a stáb meghozta a fájdalmas döntést: vissza kell mennünk Borba. Órákon át lépésben zötykölődtünk. Vissza. Egy világ omlott bennem össze. Huszonöt évet vártam erre, és több mint féléves előkészítő munka után az első nap kudarcot vallok! Éjfél körül értünk vissza, és mi Szabolccsal — ez reggel derült ki — egy cigánytábor mellett éjszakáztunk. Szinte semmit nem aludtam aznap éjjel — meg úgy egyébként az egész úton —, hiszen a dokumentumfilm-sorozat rendezője, Herczeg Zsolt azt mondta éjszaka Borban, hogy mivel egy napot elvesztegettünk, engem pedig várnak Belgrádban az ottani magyarok, reggel Szabolcs a busszal felvisz a rendes műúton a Crni Vrhre, és onnan megyek tovább gyalog. Istenem! Még ez is! Reggel „felcsempésznek” autóval a hegyre! Persze senki nem tudja meg rajtunk kívül, én viszont úgy halok meg, azzal a tudattal, hogy négy keréken hagytam el Bort! Valójában csaltam! Őrület!

A feszült, ideges estét nyugodt reggel követte. Megkértem a stábot, hogy ha már a jóisten visszahozott bennünket első nap a rézbányához, engedjék meg, hogy újrakezdjem. A „rendes” úton, a műút mellett haladva. S ígérem, Belgrádig behozom az eltévedt napot. Megengedték. Nem mondta ki senki, de azt hiszem, titkon belátták, ha nem bíznak meg bennem, és ragaszkodnak a buszos úthoz, lélekben rögtön az elején megtörök. Örökké hálás leszek nekik ezért a döntésért!

Szeptember 1-jén újhold volt, én pedig ismét nekiindultam. Tiszta lappal. Nulláról. Szó szerint.

(Folytatjuk)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Barangoló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..