Lejárt szavatosságú politikai árukészlet Brüsszelben

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Lejárt szavatosságú politikai árukészlet Brüsszelben

Nagy volt az ijedelem körülbelül két évvel ezelőtt Magyarországon és az ország nyugatabbra élő ''jóakarói” körében, amikor a Fidesz-KDNP alkotta konzervatív koalíció - nyugodtan kimondható: - csúcsokat döntögető választási győzelmet, illetve sikert aratott. Bebizonyosodott ugyanis, hog...

Nagy volt az ijedelem körülbelül két évvel ezelőtt Magyarországon és az ország nyugatabbra élő ''jóakarói” körében, amikor a Fidesz-KDNP alkotta konzervatív koalíció - nyugodtan kimondható: - csúcsokat döntögető választási győzelmet, illetve sikert aratott. Bebizonyosodott ugyanis, hogy mesterségesen, erőltetetten és kívülről nem lehet hosszú távon irányítani egy országot. Nem lehet nyolc esztendőn át úgy kormányozni, hogy a lakosság alig 15%-a támogassa a döntéshozást, vagy főként úgy, hogy száz esztendőkre előre eladósítsanak egy országot. Ezáltal a ,,felélni a jövőt, illetve a végletekig kiszolgálni a nyugati piacot'' politika nagy gellert kapott. Azóta viszont - várható módon - serény boszorkányüldözés indult az új kormány ellen. Ez konkrétan abból következik, hogy a jelenlegi magyar kormány olyannyira markáns győzelmet aratott a választásokon, ezenkívül pedig az elmúlt húsz év során egyetlen pártként olyan rendkívül masszív szavazóbázist épített ki magának az országban, hogy szinte lehetetlenné vált leváltani az elkövetkező évtizedben. Ha ugyanis a kormány nem követ el valamilyen egetverő hibát, avagy valamilyen nagyon-nagyon sötét dolgot, az ezer sebből vérző és végletekig lejáratódott baloldal, belülről, azaz belpolitikailag szinte bizonyosan képtelen volna leváltani akár 2-3 kormányzati ciklust követően is. Ezért ijedt meg valójában ilyen mértékben Európa piacorientált része, illetve rettentek meg a nemzetközi tőkét árnyként működtető multinacionális trösztök helytartói és mozgatói. Vagyis mindenki megijedt, hogy Magyarország mint piac átalakul, illetve más típusú működési mechanizmusok alakulhatnak ki az új kormány jóvoltából. A helytartók természetesen rendkívüli módon féltik a helyüket a különféle vezetőségekben és igazgatóbizottságokban. A bankok képtelenek elviselni a rendkívüli adót és azt, hogy egy-két évig karcsúbb haszonkulccsal kell dolgozniuk. És így tovább, számtalan dolgot fel lehetne még sorolni, ami miatt elindult a brüsszeli offenzíva. A pénzügyi köröknek természetesen kapóra jön, hogy Magyarországon, főként a második világháborút követően, elképesztő módon polarizálódott a társadalom. Zsigeri gyűlölet alakult ki a társadalom egy bizonyos részében a magyar nemzet bárminemű képviselete kapcsán, azaz örökérvényűen felelőssé teszik a magyar nemzet többségét és ki tudja, hányadik megszületett és születendő generációját a második világháborúban történtekért. Tehát tulajdonképpen két csoport támadja nemzetközi szinten a jelenlegi magyar kormányt. Valójában nem teljesen azonos csoportokról van szó (hiszen az egyik tömb a nemzetközi tőke, a másik pedig egy rendkívüli módon hamisított ideológia képviselői), de mindenképpen fedik egymást bizonyos módon, különféle megfontolásokból, azaz ki-ki a maga haszna kapcsán. Mindkét félnek tehát nagyon megfelel az, hogy teljesen abszurd, hazug és az objektív valósággal köszönő viszonyban sem álló állításokkal, vádakkal bombázza a túl nagy hatalommal rendelkező magyar kormányt. Amely kormány egy abszolút demokratikus választáson, a magyar polgárok elsöprő támogatását élvezve került kormányzati pozícióba. Tehát azt is lehetne állítani, hogy Brüsszel egyes politikusai vagy a média manipulatív része nem hisznek a többségi demokráciában, azaz a nyugati típusú civilizáció egyik politikai, illetve társadalmi hitvallásában. A többségi demokrácia szerintük csak abban az esetben működik helyesen, ha a hozzájuk hasonlóak alakítanak kormányt vagy szereznek szerény vagy abszolút többséget. Az számukra szintén lényegtelen, ha egy ilyen kormány egy adott társadalom semmiféle támogatását nem élvezi, vagy elárverezi egy ország lakosságának a jövőjét, mivel számukra az a lényeg, hogy a saját érdekeiket érvényesítsék, amelyeket világszerte rendkívül alattomos módon képviselnek. Mint ahogyan azt az elmúlt hetekben, hónapokban tapasztalhattuk. Elképesztően felkészületlen politikusok, megmondó emberek és újságírók hazugságokkal és képtelen állításokkal szórják tele az elektronikus és írott sajtót. Mindenki elgondolkodhat azon, hogy milyen felkészületlen, tudatlan politikusok jutnak tízezer eurós vagy még nagyobb havi fizetésekhez az Európai Unió intézményeiben. Felmerül az a probléma is, hogy számos ország tulajdonképpen exportálja a belföldön nehezen elviselhető ,,megélhetési politikus''-ait, vagy éppen felfelé buktatja őket azáltal, hogy pozícióba helyezi őket az Európai Parlamentben. Hiszen számos olyan ''politikus”-t hallgathattunk végig főként a zöld, szocialista és liberális frakcióból, akikről bebizonyosodott, hogy alapfogalmaik sincsenek Európa keleti részének elmúlt évszázadáról, de még a rendszerváltásokat követő évtizedekről sem. Úgy kerültek politikai pozícióba mint a lejárt minőségű áru, a saját kormányaik megpróbáltak őket továbbadni, exportálni az Unióba, hogy a politikai hisztériakeltéseiket és hazug társadalmi frusztrációikat külföldön terjesszék. Az utóbbi időben sajnos Magyarország lakossága kap egy jó adagot ebből a bizonyos káros politikai exportból.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Lejárt szavatosságú politikai árukészlet Brüsszelben
Körkép
  • (o. i.)
  • 2012.05.16.
  • LXVII. évfolyam 20. szám
Facebook

Támogatóink