home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Lehet jelentkezni a karateiskolába
Tóth Tibor
2016.08.01.
LXXI. évf. 30. szám
Lehet jelentkezni a karateiskolába

A Palics Karateklubot hivatalosan 1992-ben jegyezték be, vagyis a közkedvelt egyesület jövőre ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A negyed évszázad alatt a klub karateiskoláját több mint ötezer fiatal végezte el, és sokan közülük nagyon szép eredményeket értek el mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren.

Nyári karateiskolát már régóta rendeznek a kezdők számára, három éve azonban mindezt teljesen ingyen teszik. A foglalkozásokra két helyszínen kerül sor: a palicsi Miroslav Antić Általános Iskola szabadtéri műfüves pályáján minden kedden és csütörtökön 17.30-tól, valamint a szabadkai Október 10. Általános Iskolában szombatonként 11 órától. A jelentkezőket, akikkel Patyi Sándor és Patyi Aleksandar foglalkozik, négyéves kortól várják, felső korhatár nincs. Több esetben nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik is a klub tagjává váltak, így előfordult, hogy az egész család együtt ismerkedett a karate varázsával.
Az augusztus végéig tartó képzés után a tagok övvizsgát tesznek: a kezdők az első sikerélményt szerezhetik meg, a haladók közül pedig többen különböző danokra fognak vizsgázni. Az előző év legnagyobb versenyei közül az országos kupákon és bajnokságokon kívül a Dombóváron megtartott Mikulás-kupa emelkedik ki, melyen a palicsi klub versenyzői kitűnő eredményeket értek el. Az idény további versenyei közül az aradi és a hévízi Európa Kupa lesz a legfontosabb, valamint a dombóvári Mikulás-kupa, melyen a tavalyi eredmények megismétlése a legfőbb cél.

A királyhalmi Barát Laura korábban három és fél évet Kispiacon karatézott. A klub megszűnésével ő is abbahagyta ezt a sportot, nemrégiben azonban bekapcsolódott a palicsi egyesület munkájába.

— Szeretek edzésre járni, nagyon jól érzem magam a klubban. Egyelőre fehér öves vagyok. Még a kispiaci egyesület tagjaként egyszer részt vettem egy versenyen, de nagyon rosszul jártam, és azóta nekem az is elég, ha csak mozoghatok. Kedvencem a formagyakorlat, harcolni nem szeretnék — mondta Laura.

A tízéves Szőnyi Blanka öt éve karatézik. Eddigi pályafutása alatt már több kiváló eredményt ért el, melyek közül a dombóvári verseny volt a legjelentősebb.

— Szívesen emlékszem vissza a dombóvári versenyre, melyen négy aranyat és egy bronzot szereztem, valamint a torna legeredményesebb versenyzőjének is megválasztottak. Nem számítottam erre, mivel a versenyen rengeteg jó karatézó indult, nem gondoltam volna, hogy én leszek a legjobb. Az az álmom, hogy nagy versenyző legyek, a későbbiekben pedig edzősködni is szeretnék. A karaténak köszönhetően erősnek érzem magam, és nagyon boldog vagyok, hogy ezzel a sportággal foglalkozhatok — mondta Blanka.

A Palics Karateklub arra biztatja a fiatalokat, hogy bátran jelentkezzenek az ingyenes karateiskolába, és sajátítsák el ennek az önvédelmi sportágnak az alapjait.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..