home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Leghamarabb jövő év tavaszára készülhet el a Szentháromság-szobor
Gyurkovics Virág
2015.10.05.
LXX. évf. 39. szám
Leghamarabb jövő év tavaszára készülhet el a Szentháromság-szobor

Ha a felújítás befejeződik is a télen, a szobrok visszahelyezése a Szentháromság-szoborcsoportra legkorábban a tavasszal, az idő enyhülésével lehetséges, a konzervátori munkákat ugyanis akadályozhatja a kedvezőtlen időjárás. A határidőn túl, csúszásban ugyan, de legalább jó kezekben van a felújítás.

A Szentháromság-szobor Szabadka első köztéri szobra volt, melyet 1815. augusztus 20-án állítottak fel a központi piactéren. Többszöri próbálkozás után 1964 és ’66 között, a kommunizmus idején távolították el helyéről, majd az Avilai Szent Teréz-székesegyház és a Szabadkai Püspökség közötti parkban állították fel, megfosztva azt eredeti méreteitől, szimbólumaitól és funkciójától.

A Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére a városi képviselő-testület tavaly ősszel fogadta el a szoborcsoport felújításáról és áthelyezéséről szóló javaslatot, melyet előzőleg a szabadkai szoborbizottság szakmai testülete a műemlékvédelmi intézettel, a városrendezési és -építési igazgatósággal egyeztetve fogadott el, és tárt a vkt elé. A döntés értelmében a felújítást — konzerválást, restaurálást és rekonstrukciót — az MNT, az eredeti helyére való visszaállítást az önkormányzat vállalta magára. Az elképzelés szerint augusztus 20-án, a szobor 200 éves jubileumán szerették volna felavatni a felújított szobrot, erre azonban nem került sor. A múlt héten ismét mozgást észlelhettek a város polgárai az áthelyezés helyszínén, elkerítették az építési területet, ahol egy előző feltárás során már a szobor egykori alapját is megtalálták.

A restaurátori munkálatokat Biacsi Karolina kőszobrász-restaurátor végzi, őt kerestük fel, hogy elmondja, hol tart jelenleg a folyamat. A felújítás ütemezéséhez a beruházó fázisokat határozott meg — nyilván a költségek felosztása miatt —, ez azonban nem volt szerencsés, emiatt keletkezett a csúszás — véli a restaurátor. Az első rész a konzerválás és restaurálás (az oszlop elbontásával együtt), második a felállítás, mely most kezdődik, a harmadik pedig a szobrok rekonstrukciója, mivel az 1964. évi felújításnál nem az eredetieket, hanem azok betonból kiöntött mását állították oda. A restaurátor szerint sokkal ütemezettebben haladt volna a munka, ha nem osztják fel fázisokra, hanem egy nagy projektumként tekintenek rá, illetve ha egy vállalkozó vezényelte volna le az egészet, aki bevonta volna azokat a szakembereket, akik még szükségesek.

A szobrot december közepén bontották le. A kiírás szerint onnan számítva nyolc hónap alatt kellett volna felújítani, ami viszont — figyelembe véve, hogy annak idején, 1964 és ’66 között ugyanez a munka két évet vett igénybe — valójában megvalósíthatatlan volt, ráadásul nem várt tényezők is felléptek. Szabadkán 1964-ben ugyanis nem létezett még műemlékvédelmi intézet, a szoboráthelyezést a ljubljanai hivatal végezte. Semmilyen irat nem utalt például arra, hogy a szobormagot betonból öntötték ki az áthelyezésnél. Így tehát már az elbontás folyamatát is napokkal meghosszabbította az új helyzet. Azt például, hogy miért vannak helyenként törhetetlen, máshol porladó betonrészek a talapzatban, egy arra járó úrtól tudták meg teljesen véletlenül. Az illető ugyanis jelen volt az áthelyezésnél, ő mondta el, hogy az akkori technikai eszközöknek megfelelően talicskában, gereblyével keverték a betont, és ez nem a legtökéletesebb megoldás a homogén összetétel eléréséhez.

A legnagyobb csúszás mégis a második fázis megkezdésekor alakult ki, mivel az önkormányzat közbeszerzési kiírására csak többszöri próbálkozás után sikerült kivitelezőt találni. Az önkormányzat közleménye szerint szeptember 23-án kezdődtek el a munkálatok. A szobor restaurált részeinek szállításáról és összeszereléséről a város nevében a Szabadka Város Építési Igazgatósága KV gondoskodik. A kivitelező a szabadkai Javornik vállalat. A munkálatok szerződéses értéke 2,8 millió dinár, melyet a város költségvetéséből irányoztak elő. A munkálatok határideje 30 nap. A felújított talapzatot részenként állítják vissza. A munkálatok konzervátori felügyeletét a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet, a szakmai felügyeletet pedig Szabadka Város Építési Igazgatósága látja el.

Időközben az MNT kiírta a harmadik fázis közbeszerzési pályázatát is, melyet ugyancsak Biacsi Karolina nyert el. A munkálatok elvégzésére száz nap áll rendelkezésére. Mint mondta, decemberig igyekeznek befejezni a munka rájuk eső részét, a szoborkomplexum összeállítására és a konzervátori utómunkálatok elvégzésére mégis tanácsosabb lenne megvárni az időjárás enyhülését, úgyhogy a szobor felavatását a tavaszra látja esélyesnek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..