Nem könnyű betörni a nemzetközi zeneiparba, és talán még nehezebb ott maradni. Van, akinek ez csak egyszer sikerül, és soha többé — ezt a jelenséget hívjuk one-hit wondernek vagy egyslágeresnek, melyből, valljuk be, van dögivel. Most vegyünk sorra néhány olyan dalt, amely nem a régi időkben, hanem főleg a ’90-es és a 2000-es években született.
Wheatus: Teenage Dirtbag
Ez a legendás szerzemény 2000. június 20-án látta meg a napvilágot. A csapat bemutatkozó albumán szerepelt, és rögtön gigaslágerré vált. Olyannyira, hogy Ausztráliában négy hétig birtokolta a toplista első helyét, valamint annyit értékesítettek belőle, hogy háromszoros platina minősítést kapott. Ezenkívül első lett még Németországban, Írországban, és még sorolhatnám. 2014-ig összesen több mint 5 millió fogyott a kislemezből. A sikerhez egy felejthetetlen klip is tartozik, melyet Jeff Gordon rendezett. A videó egy rakás filmjelenetet tartalmaz a szintén 2000-ben megjelent Loser című moziból — már csak azért is, mert a sláger a filmben is elhangzik. Viszont a kezdeti siker amilyen gyorsan jött, úgy el is illant. A Teenage Dirtbag népszerűségét a srácoknak sosem sikerült felülmúlniuk, viszont ezt az egy dalukat a mai napig lehet hallani a rádiókban!
Vanilla Ice: Ice Ice Baby
Szintén egyslágeres előadó Vanilla Ice is, aki valamiért hatalmasat robbant az Ice Ice Baby című dalával a ’90-es években, egészen pontosan 1990-ben. Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de a zeneszám alapja egy régebbi slágerből származik, mely nem más, mint az Under Pressure. Egyébként ez egy teljesen jelentéktelen dalnak indult, ám egyszer egy megfelelő pillanatban a neves DJ, David Morales lepörgette az újdonságot, az emberek pedig felkapták rá a fejüket. Olyannyira nagy lett az érdeklődés, hogy végül ez lett az első hiphopdal, mely bejutott a Billboard Hot 100 listára. A sikert Vanilla Ice sem tudta megismételni, helyette főleg a botrányai miatt hallhattunk róla. A legutóbbi információk szerint házakat újít fel — természetesen milliós tételekben.
Los del Río: Macarena
Számunkra teljesen ismeretlen volt a Los del Río formáció, pedig még 1962-ben alakult meg, akkor, amikor a két énekes, név szerint Antonio Romero Monge és Rafael Ruiz Perdigones összefogott, hogy együtt hódítsa meg a zenei listákat. És bár a spanyol duó évekig próbálkozott, az igazi átütő sikerre egészen 1993-ig kellett várnia, ez volt ugyanis az az év, amikor megjelent a Macarena című sláger. Ez esetben viszont nemcsak maga a dal lett rendkívül sikeres, hanem a hozzá tartozó tánc is. Az ötlet 1992-ben született meg az előadók fejében, amikor éppen Dél-Amerikában zenéltek. Meghívták őket az ismert üzletember, Gustavo Cisneros partijára, melyen egy kubai táncosnő lenyomott egy performance-t a dalukra. Akkor jöttek rá, hogy ehhez a zenéhez egy táncot is kell párosítani. Így jutottunk el oda, hogy a klip forgatására kellett egy koreográfus, aki megalkotja a táncmozdulatokat — ezt végül az amerikai származású színésznő, énekes és profi koreográfus, Mia Frye követte el. Mindemellett a klipet Vincent Calvet rendezte, közös munkájuk pedig örökre beírta magát a zenetörténelembe. Olyannyira, hogy a VH1 a Macarena című dalt jelölte meg a világ legsikeresebb one-hit wonderjeként!