Ledobott bombák, felszálló költészet

Ledobott bombák, felszálló költészet

Az Újvidéken született, jelenleg Temerinben élő Böndör Pált nemcsak a pályatársai, hanem a fiatal szerzők is élvezettel hallgatják a könyvbemutatóin.

Saját bevallása szerint lélekben még mindig az a naiv gyerek, aki tud örülni az apró dolgoknak, nem szereti a legyeket, de annál jobban a versírást, amire egy újabb bizonyíték az idén megjelent Vásárlási lázgörbe című kötete.

* Ön szerint reflektálnia kell-e a költészetnek a társadalom történéseire? Van egyáltalán küldetése a versírásnak? Ön számára mi a költészet és a versírás?

— A költészetben semmi sem kötelező, jómagam is olykor úgy érzem, hogy bizonyos történésekre reagálnom kell, a magam módján persze, máskor elborzadva fordulok el az aktualitásoktól; nem elhatározás kérdése ez, legalábbis nálam semmiféleképp sem. Persze nem ilyen egyszerű ez, a költészetben éppen az a nagyszerű, hogy sokszor nem arról szól, mint az az első pillanatban tűnik. Nos, a küldetés szó az én lírai szótáramból kimaradt, ettől még a költészetnél, a versírásnál nem sok fontosabb dolog történt, történik az életemben.
* Maga mögött tudva immár tizennyolc könyvet, érzi-e azt olykor, hogy már mindent kiírt magából, nincs mit mondania?

— Mást érzek: mennyi mindent nem írtam meg, amit talán meg kellett volna írnom. Egyúttal sokszor tűnik úgy, amikor írásba kezdenék, hogy kifogytam a szavakból, képekből, gondolatokból, hogy aztán meglepjem magam, megy az írás magától, erőlködés, görcsök nélkül, szinte szégyellem magam: milyen könnyen születik meg a vers, vagy már ami. Ilyenkor is megtörténik, természetesen, hogy elakadok, nem találom a megfelelő szót, hangot, napokig ténfergek le-föl reményvesztetten a rideg világban. Ez is jó, erre is szükség van, hogy ne bízzam el magam túlságosan. Nincs is rosszabb, csúfabb annál, mint ha nagy a költőn a mellény.


Böndör Pál (Pajzer Csaba felvétele)

* Az évek során változott-e a munkamódszere? Hogyan és milyen körülmények között tud verset írni Böndör Pál? 

— Nincsen nekem munkamódszerem, nem ülök le naponta az íróasztalhoz, olykor hónapokig nem írok semmit, de... De! Talán ezek a szünetek a legfontosabbak, ilyenkor érik be az, amitől egy kicsit félek is, mert egy napon arra ébredek, hogy most azonnal le kell ülnöm és írnom, ha kell, megszakítás nélkül egy évig, kettőig. Közben szerencsés ember is vagyok, ha írok, semmi sem zavar. Gondolom, nem próbáltam ki ugyan, de egy zajos buliban is tudnék írni. Engem a legnagyobb hadigépezet, a NATO sem tudott leállítani, felemeltem a fejem a becsapódó bomba hangjára, hű ez nem volt messze, és tovább töprengtem azon, hogy most a vessző vagy a pontosvessző-e éppen a jobbik megoldás.

* A 90. Ünnepi Könyvhétre megjelent Vásárlási lázgörbe című kötetében jegyzetek is találhatóak, ami megakasztja az olvasást, hiszen hátra kell lapozni. Milyen céllal született meg ez a kötetfelépítés?

— Milyen céllal? Ez úgy hangzik, mintha valamilyen huncutságról volna szó, de erről szó sincs. Így alakult útközben. A kötet műfaj-meghatározása: verses elbeszélés, egyszerűsítsük ezt: ez egy hosszú vers, és szükségét éreztem, hogy ezekkel a jegyzetekkel, ezek különben versek, egyes mozzanatokat még külön megmagyarázzak vagy megkérdőjelezzek, kibővítsek stb. Féltem attól, hogyha az alapszövegbe kerülnek, szétesik a vers, megszakad a ritmusa, ezért döntöttem a végjegyzetek mellett, különben huszonvalahány van belőlük, és így egy külön kis kötet ez a köteten belül. Akár arról is beszélhetnénk, hogy három könyvet adtam az olvasó kezébe. Olvashatja, ahogy szeretném, meg-megszakítva a jegyzetekkel, de elolvashatja akár úgy is, hogy elsőre eltekint ettől, és a jegyzeteket utólag nézi meg mint egy különálló kis verseskötetet.
 

* A Berényi Emőkével való beszélgetések egyikén azt nyilatkozta, hogy a vásárlás nem költői téma. Miért nyúlt mégis ehhez a jelenséghez, és hogyan próbálta közelebb hozni a lírához?

— Emőke a kötet szerkesztője volt, és úgy alakult, hogy rövid időn belül négy-öt helyen is bemutattuk a könyvemet. Emőke ezekre a beszélgetésekre jobban felkészült, mint én, és mindenhol mást kérdezett, többször meglepve engem is, hiszen én saját magamból nem szoktam készülni, úgyhogy esetenként csak hebegtem-habogtam. Evidens, hogy a vásárlás nem éppen költői téma, mint, teszem azt, a szerelem, de a mindennapjaink állandó, kikerülhetetlen cselekedete: ha akarjuk, ha nem, állandóan vásárolni kényszerülünk valamit. Tisztázzuk ezt mégis: nem a vásárlást emeltem a költészetbe, hanem minket, a mindenkori vásárlókat, akik naponta hol szenvedjük, hol élvezzük azt, ami a vásárlás kényszere.

* A kötetben azt írja, hogy az ön generációja volt az instant nemzedék. Mesélne erről? Hogyan éltek önök tizenévesekként?

— Instant nemzedék? Instant karma? Végső ideje, hogy elolvassam én is a Vásárlási lázgörbét. Egy éve adtam le a kéziratot, nem mindenre emlékszem már a legjobban; új verseken, új regényeken töröm inkább a fejem, az őszre nyilván bele is kezdek, majd kiderül, hogy mibe. A könyv másfél hónapja jelent meg, irodalmi esteken felütöm találomra, felolvasok féloldalnyit, egyoldalnyit, és ennyi. Készülődöm, remélem, a napokban elolvasom majd, hideg fejjel, kíváncsi vagyok, hogy mit is írtam. Sok szó esik a könyvben a ’60-as évekről, amikor a kamaszkorom éltem, a XX. század legnaivabb nemzedéke egyik tipikus tagjaként, amire — láss csodát! — a mai napig büszke vagyok.

* Nem ez az első verseskötete, melyet Maurits Ferenc alkotásai gazdagítanak. Egy összeszokott párosról van tehát szó.

— Az Új Symposion első nemzedékének mi ketten voltunk a legfiatalabb tagjai, a Benjáminok. És Ladik Katival együtt az egyetlen újvidékiek. Ez volt a döntő, vagy valami más, szavak nélkül is az első perctől megértettük egymást. Senki se képzeljen el valamilyen szakmai megbeszélést a könyvek készítésénél. Amikor kész a kéziratom, elsőnek Mauritsnak adom, aki egy idő után elébem teszi a fedőlap tervezetét, az illusztrációkat vagy már amit, és azt mondja: ez lenne az. Én megnézem, és azt mondom: igen, ez az. Ennyi. És működik. Már ötven éve. Összehoztunk néhány szép könyvet. A Vásárlási lázgörbét is, úgy érzem, öröm kézbe venni.

* 2017-ben Finis címmel jelent meg az egybegyűjtött verseket tartalmazó kötete. A költő mint hosszútávfutó halad a cél felé, s közben számtalan jelenségen megakad a tekintete, a gondolatai szabadon szárnyalhatnak, miközben kifárasztja magát. Önnek mennyire volt szabad ez az út? Mi volt benne a legnehezebb és a legszebb?

— Egybegyűjtött versek. Hát, igen. Ez a legtöbb, amit egy költő megérhet, minden díjnál, elismerésnél többet ér. Néhány hete üzentek a könyvkiadótól, hogy maradt még két példány, ha érdekel, megvásárolhatom, különben elfogyott. Valamikori tizenéves önmagam jutott eszembe, aki mindenképp költő szeretett volna lenni, ki tudja, hogy miért, közben verset még nem nagyon tudott írni. Szenvedve, bukdácsolva tanulta a mesterséget. Szenvedve, élvezve tanulom ma is. Ami ebben a legnehezebb volt, az volt a legszebb is, de ez volt az én utam, utólag látni, nem is volt más választásom.
* Egy jelentős életművet maga mögött tudó szerző követi-e a fiatalokat, az utánpótlás munkáját, gondolkodását?

— Mivel lassanként kifogytak, kifogynak a nálam idősebbek, akiktől tanulhattam, most a fiatalok munkáját követem, és tanulok tőlük is. Szorgalmas, odafigyelő olvasó voltam mindig, az vagyok ma is, egy kissé azonban ki vagyok szolgáltatva a barátaim, ismerőseim ízlésének, kölcsönkönyveket olvasok főleg, nyugdíjamból könyvvásárlásra már nemigen telik. Egyértelmű, hogy a mai fiatalok felkészültebben indulnak neki a pályának, mint mi annak idején.

* Tervez újabb prózakötetet, vagy abszolút versben gondolkodik? 

— Költő vagyok elsősorban, tehát a verseskötet valószínűbb, de ez még nem bizonyos.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink