A közösségi média korában élünk, ez nyilván még sokáig így is marad, sőt, a helyzet várhatóan fokozódik is. A különféle internetes felületekről pedig elképesztő mennyiségű inger árad felénk. Egyre többen nem képesek már megkülönböztetni a valódi tartalmakat a kamu hírektől, és az álprofilok is sokakat átvernek. Szerencsére a legtöbb esetben ártatlan átverésről van szó, noha tudhatjuk, hogy egy egyszerű kamuhírnek is lehetnek súlyos következményei. A mesterséges intelligencia is megjelent az álhírek, kamuhírek gyártásában. Mindez politikai célokra is felhasználható, és bizony vannak is ilyen próbálkozások. Aki nehezebben viseli a gyűrődést, vagy hiszékenyebb, annak gyorsan túlterhelődhet az idegrendszere, ami hosszú távon nem tesz jót sem az egyéni, sem a kollektív mentális jóllétünknek. A digitális függőség pedig ma már gyorsan terjedő szenvedélybetegségnek is nevezhető. Magunkon is megfigyelhetjük, hogy a netfüggőségről nem lehet egy csettintésre lemondani, ez nem történik egyik napról a másikra. Az elvonási tünetek akár néhány órán belül is megmutatkozhatnak.

Most van az évi szabadságok ideje, és sokan panaszkodnak, hogy nem tudnak igazán kikapcsolódni, illetve mire sikerülne, addigra vissza kell térniük a mindennapok korábbi menetrendjéhez. Megfigyelhető azonban, hogy sokan a szabadság alatt is valamiféle kényszert éreznek, ezért muszáj megosztaniuk, hol jártak, milyen ételeket és italokat fogyasztottak. Az utazásaink is egyre inkább tartalomgyártássá silányulnak. Már nem a pillanat varázsa számít, hanem a megfelelő szög, a filter, illetve hogy mikor a legjobb posztolni. Aki nem posztol, nem sztorizik, az jó eséllyel nem is járt sehol?

Valójában sok hasznos vetülete is lehet annak, ha valaki megosztja létezésének bizonyos pillanatait, hiszen azok mások számára akár okulással is járhatnak. Azt viszont már nehéz megmondani, hol a határ, mi az, ami még belefér, mi számít túlzásnak manapság. A közösségi oldalak böngészése olyan hétköznapi szokássá vált, mint a fogmosás. A legtöbben napi 2 óránál is többet töltenek el a felületek görgetésével. Ha valakinek a munkája során is közösségi oldalakat vagy profilokat kell kezelnie, akkor ez a szám ennél is nagyobb.

Az okostelefonok terjedésével a Facebook, Instagram, Twitter, SnapChat, Viber, WhatsApp vagy éppen a TikTok használata egyre népszerűbbé és gyakoribbá válik. Hogy hol van az a pont, amikor a közösségi oldalak pörgetése már nem szokás, hanem függőség, egyfajta betegség, azt nehéz meghatározni. A függőségtől való megszabadulás első lépése lenne a felismerés. Aki nyugtalanságot érez, ha egy ideig nem tudja megnézni a közösségi oldalakat, vagy ha nincs internet-hozzáférése, az már intő jel. Úgy tűnik, olyan jövő vár az emberiségre, amikor már sokak számára okoz gondot a személyes kommunikáció, és a digitális eszközök használata nélkül magányosnak, kirekesztettnek érzik magukat. Az, hogy mindez összességében előrelépésnek vagy lemaradásnak nevezhető, a mostani perspektívából nehezen dönthető el.