A nagyközönség számára is nyitott múzeumban húsz régi mesterséghez kapcsolódó, több mint tízezer tárgy tekinthető meg.

Hogy mi minden van a Régi Mesterségek Házában? Ezt leírni vagy felsorolni meddő vállalkozás lenne. Meg kell nézni. Végig kell járni a kiállított tárgyakkal zsúfolásig megtöltött padlást, a szobákat, a garázst, az udvart… Meg kell hallgatni az édesapa, Pecze Árpád vagy fia, Pecze Tamás szakavatott tárlatvezetését. Miközben megszólal a tölcséres gramofon, és a látogatók esetleg egy kötelet is elkészítenek, hogy megértsék, hogyan működik a kötélverő gép. Sok zentai és környékbeli bizonyára szemügyre vette már hagyományaink eme felbecsülhetetlen értéktárát, de talán még többen lehetnek azok, akik nem is tudnak ennek a sajátos látnivalónak a létezéséről. Éppen ezért nemrégiben két egymást követő, díjmentes nyílt napot tartottak a Régi Mesterségek Házában, mely a Pecze család lakóhelye. Ők ugyanis a múzeumban élnek.  

A két szomszédos házban levő tárlatot — az egyik épület az 1943-ban elhunyt dr. Milivoj Borđoški neves zentai orvos, kórházigazgató tulajdona volt — Pecze Árpád műszaki tanár hozta létre. A kiállítási teret 1988-ban nyitotta meg a látogatók előtt, de a tárgyakat már korábban elkezdte gyűjteni. A régiségek közötti bolyongás az idősebbek számára kiváló alkalmat nyújt a nosztalgiázásra, de a fiatalok is érdekesnek találhatják a sajátos időutazást.

Pecze Tamás, a Régi Mesterségek Háza Polgárok Egyesületének alapítója elmondta, bizonyos szinten megrekedt a tevékenységük, mert a magángyűjteményt a jogi akadályok következtében múzeumként nem működtethették, de a civil szervezet megalakítása óta számos lehetőség nyílt meg előttük.

— Tavaly októberben, amikor a történelem szakon befejeztem az alapképzést, a zentai Ci-Fi Civil Központ segítségével nekiláttam a civil szervezet létrehozásának. Azóta már vannak nyertes pályázataink, a közönségtalálkozót is ilyen eszközökből szerveztük meg. Nagy tervünk a sarki ház külső felújítása, legközelebb arra pályázunk. Jövőre mindenképpen megismételjük a nyílt napot, valamint azon is gondolkozom, milyen programmal tudnánk még előállni. Az osztályok, diákcsoportok tavasztól késő őszig jöhetnek hozzánk, de érdemes egy nappal előbb bejelentkezni, hogy felkészülhessünk, mivel mi ebben az épületben lakunk. Ilyenkor egy kicsit össze kell húzni magunkat, de ez nem gond, hozzászoktunk, nekünk ez az életünk része. Az a legideálisabb, ha 5-10 fős csoportokat vezethetünk. Facebookos felületünk is van, ahova hetente-kéthetente feltöltünk valami érdekességet.

* Milyen volt egy múzeumban felnőni?

— Azok a gyerekek, akiknek a szülei földművelésből élnek, kiskorukban bizonyára olyan munkákat kaptak, hogy a traktor körül csináljanak meg ezt-azt, kapáljanak, etessék meg a jószágot. Nekem viszont a régi motorkerékpárt kellett lesmirgliznem és olajjal bekennem. Állandóan restauráltunk valamit, vagy az édesapámmal hordtuk ide-oda a régiségeket, húztuk a város másik végéből a bútorokat… Egyszóval folyamatos volt a pakolászás, javítgatás. Én beleszülettem, majd ebben a helyzetben nőttem fel, hiszen édesapám több mint harminc éve gyűjti a tárgyakat, én pedig huszonöt éves vagyok.  

* Van a háznak olyan része, amely nem múzeum?

— Van, az én 4 x 4 méteres és az édesanyám 2 x 2 méteres szobája. Édesanyámnak korábban nagyobb szobája volt, de ott is megjelentek a régiségek, elszaporodtak, és kitúrták őt. A múzeumot helyszűke miatt nem bővítjük tovább, de azért, ha találunk valami érdekeset, azt még bezsúfoljuk.

* Tudatosan készültél rá, hogy egyszer a gyűjtemény gondozását és a tárlatvezetést átveszed az édesapádtól?

— Egyáltalán nem készültem rá, így alakult. Korábban ő vezette a látogatókat, én hátul kísértem a csoportot és figyeltem a szövegét. Már öt éve végzem egyedül is ezt a feladatot. Az első alkalmakkor édesapám jött hátul, fülelt, jegyzetelt, és utána figyelmeztetett a hibákra. Most már gördülékenyen haladok én is, de vannak kérdések, melyekre nem tudok válaszolni. Egy kis türelmet kérek a látogatóktól, mert még egyetemista vagyok, de remélem, néhány hónapon belül átadom a mestermunkámat — melynek egyébként a zentai csata a témája —, aztán minden tárgynak megtanulom a történetét.  

* Az itt látható tárgyakról létezik-e valamilyen adatbázis?

— Tavaly nyáron az édesapámmal belefogtunk egy projektumba: elkezdtem vele körbejárni a múzeumot. Ő mesélte a tárgyak történetét, én videóztam, majd kiírtam DVD-re. Három helyiséggel végeztünk, aztán kezdődött a vizsgaidőszakom, és abbamaradt. Egyelőre édesapám memóriája őriz minden adatot. Tudom, kellene ezzel foglalkozni, hiszen amit eddig feldolgoztunk, az a gyűjteménynek csak tíz százaléka vagy még annyi sem.  

A szerző felvételei