
Összefüggéseket lehet keresni és találni bármi között. Az időjárás előrejelzéséhez a népi hagyományokat is alapul vehetjük, több-kevesebb sikerrel. Úgy tartja a mondás, hogy ha Katalin kopog, karácsony locsog, ez sajnos így is lett, hiszen Katalin napján fagyra ébredtük, így számíthattunk rá, hogy ez a hideg nem fog kitartani még négy-öt hétig. A fehér karácsonyhoz nem is volt szerencsénk, de a fehér húsvét még összejöhet, habár — mivel április közepén lesz — azt már nem igazán szeretnénk.
Egy előző jegyzetemben egy megmentett fehér galambról írtam, mely csodával határos módon itthon várt bennünket. Szerencsére nem vagyok ornitofóbiás, nem aggódtam, hogy egy galamb titokban követett. Akkor valamilyen jelnek értelmeztem a történteket, mivel a fehér galambot jó dolgokkal szoktuk összekapcsolni. Reménykedtem, hogy valami pozitív fog történni. Nekem már az is bőven elég lett volna, ha megérkezik a rendes tél, de leginkább persze afelé hajlottam, hogy egyszerűen furcsa véletlen volt az egész. Rossz ómennek, intő jelnek nem vettem volna semmiképp. Egy fehér galambot? Ugyan. Lehet, tévedtem?
Hát úgy tűnhet, hiszen pontosan egy héttel később utolért egy lábtörés. Mondhatnám, hogy a galamb figyelmeztetni próbált, de ezt még én sem gondolhatom komolyan. Az viszont biztos, hogy tanulságos volt. Egy apró figyelmetlenség a városháza gömbölyűre koptatott csúszós lépcsőjén, és máris elkerült az a néhány másodperc, amelyet megspóroltam volna azzal, ha előbb érek le. Hazabicegtem, és mivel másnapra „meglepő” módon nem múlt el a lábtörés, kénytelen voltam orvoshoz fordulni. A mentősök éppen el voltak foglalva, így azt javasolták, ha nem akarok várni, akkor menjek be. A csavar ott van a dologban, hogy ők azt gondolták, hozzájuk, én viszont a kórházba indultam. Mivel ott a sürgősségin nem olyan látszatot keltettem, mint akinek őrült nagy fájdalmai vannak, átküldtek az ortopédiára, ahol egy óra sorban állás után persze nem fogadtak beutaló nélkül, és azt tanácsolták, járjam végig az orvosokat, hogy melyik vállalna el a papír nélkül. Szóval egész nap ott sántikáltam a kórházban törött bokával, de késő délutánra már gipszben is voltam. Megéri 10 másodperccel előbb leérni a lépcsőn? Nem valószínű, főleg, ha utána hónapokig mindenhova ötször annyi ideig tart odaérni. És még szerencsém is volt, hiszen szépen tört, nem mozdult el a két csont, nem kellett műteni, és megfelelően forrt össze. Aztán meg a rehabilitáció is használt, és egész jól hajlik már a lábfejem.