home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Lányos apáknak — tanácsként
Perisity Irma
2022.09.30.
LXXVII. évf. 39. szám
Lányos apáknak — tanácsként

Már régen nevettem annyit és szívből, mint az alábbi beszélgetésen. Az idős úriember élete minden gubanca köré valamilyen vicces történetet font, melytől nemcsak a szomorú mondanivalója, de a hangulat is felengedett. A hosszúra sikeredett beszélgetés észrevétlenül röppent el, maga az alany is csodálkozva csapta össze a kezét: hát, ezt gyorsan megcsináltuk, azt gondoltam, estig tart majd!

— Közel a hetvenhez megengedhetem magamnak, hogy tanácsot adjak másnak — mondja mosolyogva —, még akkor is, ha azt nem is kéri tőlem. Mert minden, amit tanácsolok vagy okulásként elmesélek másnak, az valójában megtörtént, és az események sötét felhőket borítottak életem legszebb éveire. De nem volt hiába! Megtanultam, hogy az életben mindent el kell és el is lehet viselni, ha képesek vagyunk arra, hogy az eszünkkel gondolkodjunk. Mert minden megoldás ott van a fejünkben. Nemhiába mondják az öregek, ha valaki ostobaságot csinál, hogy rohan fej nélkül. Sokgyerekes családból származom, volt négy lánytestvérem, nem csoda, hogy egész életemben „áldott voltam az asszonyok között”, bármit jelent is ez a szürke hétköznapokban. Annyi előnyöm volt mindig a testvéreimmel szemben, hogy én voltam a középpontban. Minden csínytevésemnek volt egy „hátvédje”, aki megvédett a következményektől. Egészen biztosan ezért lettem olyan férfi, aki azt hitte, nélküle a tyúk biztosan nem tojna tojást. Szakmát tanultam, és a teljes munkakoromat egy tekintélyes állami vállalatban dolgoztam le. Igazi, őshonos képviselője vagyok városunknak: vegyes házasságból származom, anyám magyar, apám bunyevác volt, volt a családban német, szlovák és még muzsikus roma is.

Szegény anyám mindig azt mondta, ha valami gubanc volt körülöttem vagy miattam: jaj, Istenem, mindenben az apádra ütöttél! Valóban igaz, hogy büszke voltam apámra. Szeretett mulatni, jó bort inni, szerette a nőket, de szeretett és tudott dolgozni is, mint másik kettő. Főleg a bunyevác szokásokat igyekeztem eltanulni tőle. Remekül néptáncoltam, nótázni is tudtam, sosem mentem el a bálba anélkül, hogy a bricsesznadrágom zsebébe ne tettem volna néhány fémpénzt, ne csatoltam volna fel a sarkantyút a csizmámra. Mert én még ma is azt mondom, nem legény az, aki nem tudja tánc közben kipengetni sarkantyújával a kóló ritmusát, vagy akinek tánc közben nem csörög a pénz a zsebében. Már közel jártam a harminchoz, amikor anyám unszolására megnősültem.

Közben a lányok is egymás után férjhez mentek, apámat elvitte az élete forgataga, eladtuk a tanyát, a földeket, és beköltöztünk a városba. A kétszobás lakásban anyám és a feleségem nem jöttek ki egymással, ami rányomta bélyegét a házasságunkra. Én is elkezdtem kicsapongani, olyannyira, hogy még anyám is megelégelte, és a feleségem pártjára állt. Amikor megszületett a második lányunk, a feleségem megbetegedett, és a kislány alig múlt egyéves, amikor az anyja meghalt. Amíg anyám élt, addig ő vigyázott a kislányra, de amikor nyugdíjba mentem, átvettem az „anyaszerepet”. A két lány között tíz év a korkülönbség, sosem voltak igazi testvérek, nem tudtak játszani egymással. Kimondom őszintén, hogy a fiatalabb volt a szívem csücske, mindent elintéztem neki. Ennek az lett a következménye, hogy ahogy cseperedett, egyre inkább önállósult, és nem tudtam letörni az akaratát. Tisztában voltam vele, hogy beszélgetéssel kell hatni rá, csak nem tudtam, mit mondjak. Például az első menzesze idején vettem egy folyóiratot, melyben erről szólt egy cikk, ott kinyitottam, és az asztalán hagytam. Hasonló módon oldottam meg a nem kívánt terhességgel kapcsolatos tanácsok közvetítését, illetve még sok egyebet. A lányom egy ilyen újságcikkes kísérlet után kifakadt: apa, ha valami érdekel a szexszel, nőkkel kapcsolatban, nyugodtan kérdezz a saját szavaiddal, én szívesen foglalkozok veled, felvilágosítalak. Ezután abbahagytam a kísérletezést, de egy kicsit megkéstem. A lányom sok mindenben az apámra ütött, neki minden természetes volt, emelt fővel és vasakarattal felfegyverkezve haladt a maga útján. Rokonok, szomszédok, ismerősök tettek megjegyzést az életmódjára, de én minden ostobaságát meg tudtam magyarázni, és ezen legjobban jómagam lepődtem meg. Azt hittem, sosem lesz férje, de huszonkilenc éves korában hozzáment egy jóhírű ügyvédhez. Az egyik sógorom mondta is: látod, bebizonyosodott, hogy a rossz nők mennek legjobban férjhez, és belőlük lesznek a példás anyák, feleségek. Hát azt nem tudom, hogy az én lányom példaként szolgálhat-e másoknak, de annyi biztos, hogy sem az anyósáék, sem a férje nem ró fel neki semmit. Szépen, harmonikusan élnek, az unokám már igazi kislegény, tizenhárom éves, együtt járunk pecázni. A kis huncut azt mondja: tata, te csak célozd a jó kövér babuskákat, én majd a szemrevalóbb halakat etetem be. Mit gondol, a sok tanácsadásból, intelmemből valami megmaradt a lányom agyában? Ugye ajánlhatom a módszeremet más lányos apáknak is?

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..