Nemrég én magam is egy ilyen furcsa kívánság teljesítésének a részvevőjévé váltam. Három olasz őzbakvadászatra jelentkezett be, azzal a szokatlan kéréssel, hogy szeretnék, ha lakóautójukban lenne a szállásuk, és az idegenvezető is legyen velük. Igazán szép volt a járművük, volt benne hálószoba, nappali, konyha, fürdőszoba, és a vezetői fülke mennyezetét lesüllyesztve még egy nagy, kétszemélyes ágy is. Tele voltak élelemmel, itallal, és valóban úgy tűnt, nem lesz semmivel sem gondunk, sőt lehet, hogy jobb lesz, mint egy hotelben!

A befogadó vadásztársaság is áldását adta a vendégek kérésére, és az egyik tag tanyájának udvarában parkoltunk. Megbeszéltük, hogy reggel traktorral jönnek értünk. Azt találtam csak furcsának, hogy az egyik vendég kutyája, melyet állítólag azért hoztak magukkal, hogy sebesítés esetén majd csapázva megtalálja a sérült vadat, bent aludt velünk a kocsiban. Nem örültem neki, mert bármennyire is szeretem az állatokat, a jó vadászkutyákat meg különösen, mégis úgy gondolom, hogy nem a szobában van a helyük. Bolhát, kullancsot szedhetnek össze a terepen, az meg aztán a meleg szobában az emberre is átmehet. Szóvá is tettem ezt a házigazdáknak, de ők jót mosolyogtak, és azt mondták, hogy vadászat után majd lefújják az állatot rovarirtóval. Legyek nyugodt! Mivel a vendégnek mindig igaza van, nem aggályoskodtam tovább, hanem letusoltam a kis fürdőszobában, és aludni tértem a többiekkel együtt. Szokatlan volt nekem ez az egymás közelében való fekvés, ezért nem is jött azonnal álom a szememre. Forgolódtam, kerestem a helyem.

A kutya meg állandóan morgott vagy nyögött! Amikor elhallgatott, akkor az olasz vendég elkezdett horkolni, s erre az eb megint csak morgással válaszolt. Kínok között aludtam el, már bántam, hogy belementem ebbe a kalandba. Reggel is a kutya ébresztett bennünket, mivel hallott valami zajt kintről, és kaparni kezdte az ajtót. Persze senki sem kelt fel, én engedtem ki, megvártam, hogy elvégezze a dolgát, és boldog farokcsóválás közepette újra befeküdjön az asztal alá. A vadászat jól sikerült, a vendégek találtak kedvükre való őzbakot, jól is lőttek, nem volt sebesítés. Azon viszont megdöbbentem, hogy a belsőséget nyersen odaadták a kutyának, amely persze jó étvággyal befalta. Ennek este meg is lett a hatása, mivel olyan szagosakat eregetett, hogy még a szemünk is könnybe lábadt tőle. Így nem lehetett aludni. Kirakták a kutyát, mondván: majd alszik a lakókocsi alatt! Ez elméletileg még jó is lehetett volna, csakhogy ez az eb nem volt hozzászokva a magányhoz, és úgy üvöltött, mint egy éhes szibériai farkas. Az olaszok össze is vesztek rendesen. A kutya gazdája végül bosszankodva kivonult egy hálózsákkal, és befeküdt az állattal egy szénakazalba. Aludt is egy darabig, meg mi is, de ez az idillikus állapot csak addig tartott, amíg a hálózsákba bemászó hangyák nem kezdték el csípni őt. Akkor viszont olyan indián táncot lejtett a holdvilágnál, amilyet még a népművészek is megirigyelhettek volna! A többiek meg bent gurultak a nevetéstől!

Szerencsére másnap délután már hazautaztak, így én is hazatérhettem, és olyan élvezettel bújtam hitvesem mellé az ágyba, mint annak idején ifjú koromban. Eközben pedig Böbe kutyám kint őrizte álmainkat... Csenben!