Nemrég arról cikkeztem, hogy van ugyan bizottságunk, amelynek a korrupció, és van egy másik is, amelynek a monopóliumok ellen kell(ene) harcolni, de ezek élik a maguk békés, csendes életét. Tagjaik felveszik a csekélynek aligha mondható tiszteletdíjat, de gyakorlatilag semmit sem tesznek. Erre abból következtettem, hogy egyes, általam is tisztelt és becsült miniszterek (Đelić, Dinkić és mások) ilyen értelmű kijelentéseket tettek. Arról beszéltek, hogy nemigen látszik a két bizottság munkája, az elmúlt két-három év folyamán alig terjesztettek jelentést alapítójuk, a kormány elé, s azok sem voltak olyan jelentősek, hogy érdemes lett volna foglalkozni velük.
A jelek szerint az ilyen kijelentéseknek kevés közük van a valósághoz. Hogy ez kiderüljön, az kellett, hogy a hatalmas Delta cég feljelentse - nem a korrupcióellenes bizottságot, hanem annak elnökét, Verica Baraćot, s hogy ennek kapcsán Boris Tadić köztársasági elnök kijelentse: a törvény előtt mindenkinek egyenlőnek kell lennie, attól függetlenül, hogy magánszemély-e vagy nagytőkés csoportosulás.
Az történt ugyanis, hogy a korrupcióellenes bizottság jelentést terjesztett a kormány elé, miszerint vizsgálata kimutatta, hogy a Delta Holding az ország élelmiszer- és közszükségleticikk-kereskedelmének több mint 55 százalékát tartja kézben, márpedig ezt törvényeink nem teszik lehetővé. Ekkora monopóliummal és a belőle származó hatalommal senki sem rendelkezhet, pláne nem úgy, hogy ez a törvények fölé emeli őket. Mivel azonban erre lanyha volt a reagálás, sőt néhány miniszter lekicsinyelte a bizottság törekvéseit - mintha bizony nem a kormány szervéről lenne szó -, a perelt elnök asszony és munkatársai kénytelenek voltak kijelenteni, hogy nem ők tehetetlenek és munkakerülők, hanem a Koštunica-kormány egyetlen eddigi jelentésüknek nem szentelt figyelmet. Csak most hangzanak el furcsa javaslatok, miután perelt a nagy Delta cég! Mellékelten elküldte a bizottság azoknak az eseteknek a rövidnek aligha mondható listáját, amelyek ,,elkerülték” a kormány figyelmét. Ezenfölül furcsa, hogy egy nagy cég egy kormánybizottsági elnököt perel, és nem az egész testületet, holott az elnök csak aláírója a beterjesztett jelentéseknek. Az derül ki ebből, hogy a köztársasági elnök megszólalása az ügyben nem véltetlen, mert minden bizonnyal túlságosan is feltorlódtak az ilyen és hasonló megoldatlan ügyek, amelyek mindegyike arról szól, hogy emberek és cégek nálunk a törvények felett állnak, s mindeddig érinthetetlennek bizonyultak.
Az ügy kapcsán a korrupcióellenes bizottság kénytelen volt felhívni a közvélemény figyelmét az Európa Tanács 2006 októberi (tehát egy évvel ezelőtti) megállapítására, miszerint Szerbiát nemcsak a Hágához való viszonya fékezi az Európai Unióhoz való csatlakozásában, hanem a nálunk uralkodó korrupció is! Illetve az, hogy felszámolása érdekében nem történnek komoly és hatékony lépések. A tanács egy évet adott az ezt előirányzó törvények meghozatalára és betartatására, a határidőt 2007 végében szabta meg, s habár a bizottság előállt ilyen javaslatokkal, a kormány úgyszólván egyiket se szentesítette, nem terjesztette a parlament elé. Ennek az lesz a következménye, hogy a Tanács, első lépésként háromhavonkénti beszámolásra kötelezi a kormányt, a második és az igazán súlyos pedig az, ha a Tanács együttműködésre nem hajlandóvá nyilvánítja az országot. Ilyen intésben mindeddig csak Grúzia részesült, s a mi bizottságunk reméli, hogy Szerbia esetében ez nem következik be. Az illetékesek idejében észhez térnek, s az év végéig legalább addig jutnak el, hogy elkerüljük a háromhavi elszámolás kötelezettségét.
E sorok írójának erről az a véleménye, hogy nincs okunk derűlátásra. Csak két példát említek a korrupció jelentős és eddig leküzdhetetlennek tűnő melegágyáról. Az egyik, hogy a pártok nem hajlandók elszámolni sem az elmúlt választások alkalmából felhasznált pénzükkel, sem vagyonukkal, ami után ők is kötelesek adózni, még kevésbe nyilatkoznak vagyonuk eredetéről - amit egyébként törvény ír elő. És ebben nincs különbség a demokraták és a radikálisok között. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a pártokhoz dörgölődző, pláne ,,neves” emberek olyan pénzekhez jussanak, amelyek ,,garantálják” párthűségüket és ,,cselekvőkészségüket”, ha szükséges. A másik a még mindig tartó osztozkodás a nagy közvállalatok (posta, vasút, villanygazdaság, kőolajgazdaság, repülőtér, légi közlekedés stb.) ,,felügyelete” körül, ahol nemcsak az igazgatói fizetések forognak a havi százezer euró körül, hanem az igazgatóbizottsági tagok havi tiszteletdíja is több tízezer euró. Micsoda szerencse és előny tehát valamely párt élcsapatához tartozni és az ilyen közvállalatokban vezető tisztséget betölteni! A szegény, kiskeresetű, ilyen vagy olyan párthű halandó eközben azt hiszi, hogy ezeknek a dolgoknak pályázatok útján, tehát a szakértelem és a tudás figyelembevételével kell eldőlniük! Ez körülbelül azt jelenti, hogy a pártok egymásnak elnézik a butaságot a pártfegyelem érdekében.
Az Európa Tanács egy évvel ezelőtt törvényt követelt a közbeszerzések pályáztatásáról, a szervezett bűnözés és a korrupció ellen küzdő ügyészségek felerősítéséről, korrupció és magánosítás esetén a vagyoneredet kivizsgálásáról, a köztisztviselők és a politikusok esetében az összeférhetetlenségről, s végül erős nemzeti ellenőrző szerv létesítéséről, amelynek joga kell legyen minden gyanús ügyet felülvizsgálni.
E sorok írója nem tud ilyen törvényekről, vagy ha vannak ilyenek, a ,,törvények felett állók” jól eldugják őket a közvélemény elől...