Küzdök, ameddig tehetem

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Küzdök, ameddig tehetem

- Szabó Attila felvételeA tavalyi év kitüntetettjei között volt Papp Ferenc, az újvidéki Nagy Sándor Magyar Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület elnöke is. Az 1944/45-ben mártírhalált halt délvidéki magyarok emlékének ápolásáért, a vajdasági magyar demokratikus közéletben való aktív rész...

- Szabó Attila felvétele

A tavalyi év kitüntetettjei között volt Papp Ferenc, az újvidéki Nagy Sándor Magyar Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület elnöke is. Az 1944/45-ben mártírhalált halt délvidéki magyarok emlékének ápolásáért, a vajdasági magyar demokratikus közéletben való aktív részvételéért, valamint hagyományápoló és műemlékvédő tevékenysége, életútja elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vette át.
Papp Ferenc a szerémségi Inđiján született 1929-ben. Már fiatalon politikai bűnösnek nyilvánították, és meghurcolták, 1947 és 1949 között börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom idején megkoszorúzta az újvidéki katonatemetőben a megcsonkított turulmadár emlékművét, 1989-ben bekapcsolódott a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének a megszervezésébe, folyamatosan harcol az újvidéki Futaki úti temetőben levő első világháborús katonasírok megjelöléséért és rendezéséért, szervezi a megemlékezéseket. Talán úgy tűnik, szélmalomharcot folytat, de a nehézségek ellenére mindvégig kitartott, és hű maradt a maga által kijelölt feladathoz. Beszélgetésünket a katonatemetővel kezdtük.
- Az első keresztállítás 1990. november 1-jén történt az újvidéki katonai temetőben. Mielőtt azonban elhelyeztük volna a száz fakeresztet, el kellett hordani az évek során felgyülemlett szemetet a területről. A kereszteket még aznap este eltávolították, és így történt a következő években is. Mindig akadtak támogatók, akik végigvitték a száz keresztet az utcán, akkor is, amikor a rendőrség le akarta tiltani a megemlékezést. Nagyon elszomorít, hogy miközben Belgrádban van katonatemető az olaszok, németek, oroszok, magyarok számára, addig itt Újvidéken a honvédtemetőt meggyalázzák. Kosárlabdapályát építettek a magyar sírok fölé, meg szemétdombot létesítettek ott. Sajnos, a városvezetőség körében továbbra sincs megértés, pedig huszonkét éve harcolunk ezért az ügyért. Szerencsére még most, több mint két évtizeddel az első megemlékezés után is minden évben összejön 150-200 magyar. Remélem, azt is megérem, hogy a temetőben egyszer elkészül a Makovecz Imre által tervezett emlékmű. Az emléktorony tervrajzát ajándékba kaptuk, hozzájárulásként az építkezéshez. Nagy gyalázatnak tartom, hogy a hulladéktelepre hordják a keresztjeinket. Miért bántanak minket? Az lenne a megoldás, hogy mindannyian elmenjünk? Engem nagyon sok tragédia ért az életben, mégsem akartam soha elmenni innen. A nemzetemről nem mondok le, mások nevében is küzdök, ameddig tehetem.
* Mi a helyzet azzal a két és fél méter magas kereszttel, amelyet az 1944/45-ben kivégzett újvidéki magyar áldozatok emlékére emeltek?
- Megvan még, de elég rossz állapotban. Én már a saját két kezemmel csináltam 600 darab kis keresztet, de nem tudom, meddig kell még tűrnünk ezt a viszonyulást. Már legalább tízszer kértem ez ügyben fogadást a polgármestertől, a városatyáktól, de sem képviselőként, sem pártvezetőként, sem egyszerű polgárként nem fogadtak. Ha mi magyarok továbbra is egymás között marakszunk,nem jutunk eredményre. Kellene, hogy az emberben legyen egy mérleg, amely csönget, ha valamit rosszul tesz, vagy a szokások ellen cselekszik.
* Mi ad Önnek erőt arra, hogy ezt a hosszú küzdelmet tovább folytassa?
- Nagyon sok energia kell ahhoz, hogy az ember harcoljon azért, amit máshol szabad. Azok között voltam, akik 1990-ben, március 15-én elsőként koszorúzták meg Magyarittabén a Kossuth-szobrot. Tizennégyen mentünk, kocsikkal, senki sem volt az utcán, az emberek akkor még nagyon féltek. Gyűjtöttem az aláírásokat is Vajdaság-szerte, hogy a magyar fiúkat ne vigyék ki a frontra. Jártam a településeket, a piacokat, végül hét nagykövetségre vittem fel Belgrádba a 2500 aláírást tartalmazó listát. Főleg asszonyok írták alá, a teljes nevükkel, az igazolványszámukkal, ami abban az időben nagy bátorság volt tőlük. Ezt a dokumentumot is őrzöm a mai napig.
Daloskört alapítottam, hogy vissza tudjuk követelni a régi Újvidéki Polgári Daloskör épületét, amely a Petőfi Sándor iskola mellett található. A kérelmünket már három évvel ezelőtt átadtam, de a törvény csak most lépett életbe. Terveztük, hogy az énekkarunk fellép a szórványban, de a Bethlen Gábor Alap a Szekeres László Alapítvány javaslatára nem támogatta a pályázatunkat. Ez nagyon bánt, mert ilyenkor értelmetlennek tűnik a tevékenységem, és így nagyon nehéz folytatni.
* Ennyi történéssel és tapasztalattal a háta mögött nem gondolt még arra, hogy könyvet írjon?
- De igen, sőt már el is kezdtem írni. 82 éves vagyok, rengeteget megéltem, a régi Jugoszláviát, Sándor király halálát, Péter király menekülését, a magyarok bejövetelét. Börtönben is voltam a politika miatt, valóban megjártam a kálváriát. Az életben mindig nyitott szemmel haladtam, megtapasztaltam, hogy vannak nagylelkű emberek, akikről talán nem is tudunk, de vannak olyan gyalázatosak is, hogy nem is gondolnánk, mire képesek.
* A 2005-ös Aracs-érem után hogyan fogadta ezt a kitüntetést?
- Én sem eddig, sem ezután nem teszek sem többet, sem kevesebbet, csak amennyit bírok. Természetesen megelégedéssel tölt el ez a kitüntetés, és reménykedem abban, hogy általa talán jobban felfigyelnek a küzdelmemre.
* Hogy szolgálja az egészsége?
- Sajnos, nem a legjobban. Súlyos balesetem volt, megsérült a gerincem, s egyre jobban fáj.
* A Makovecz-emléktorony megvalósulásán kívül mit kívánna még?
- Szabad sajtót szeretnék, mert most nem jelenhetnek meg az írásaim.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Küzdök, ameddig tehetem
Bánáti Újság
  • ISTVÁN Márta
  • 2008.02.13.
  • LXIII. évfolyam 7. szám
Küzdök, ameddig tehetem
Bánáti Újság
  • F. L.
  • 2005.03.02.
  • LX. évfolyam 9. szám
Facebook

Támogatóink