home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kutyaeset
Vadászpapa
2013.07.10.
LXVIII. évf. 28. szám

Egyik napon kisfiam boldogan újságolta, hogy a szomszédságban lakó egyik bácsi költő! De a még nagyobb hír az volt, hogy vizslája van, és Zsömlének hívják. Percek alatt belopta magát a gyerekek szívébe, meg a miénkbe is.

Csak egyetlen hibája volt: állandóan elcsavargott. Néha több napig is képes volt kutyálkodni valahol, aztán meg boldog farokcsóválással jelezte hazatérését. Kan kutya volt, tehette.
Utcabéli koszorús költőnk sokat utazott külföldre, meg a tanyájára is sokszor kiköltözött, keresvén múzsája csókját. Ilyenkor a menye volt megbízva a háziállatokkal. Naponta többször is jött etetni, itatni őket. A pótgazdinak csak a Zsemle kutyával volt gondja, mert ha csak egy kicsit is nem figyelt, már kereket oldott. Ilyenkor aztán mindannyian kerestük, akik csak ismertük. De figyelte a pék a sarkon, a halőr a tavon, sőt még a portás is az iskolában, mert a gyerekek társaságát Zsömle különösen szerette. Fiam akkoriban fociedzésre járt a falu másik szélén lévő pályákra. Onnan karikázott egyszer haza lélekszakadva, hogy ott van a Zsömle, azonnal menjek érte, amíg újra el nem tűnik! Akkor már több napja kerestük a csavargót. Bevágtam magam az autóba, és irány a pálya!
Valóban ott volt a vizsla, soványan, kopottan, de boldogságtól sugárzó képpel, mert a gyerekhad ott ugrált körülötte. Nevén szólítottam. Csóválta a farkát. Kinyitottam az autó hátulját, gondoltam, majd beszáll. De nem. Hiába csalogattam, édesgettem, majd etettem a fenével a legkedvesebb hangomon, nem akart beszállni. Nem volt más hátra, a gyerekek segítségét kellet kérnem. Húzták, vonták, cipelték, de amikor az autó közelébe ért, már fordult is vissza, és kezdődött az egész hajcihő elölről. Nagy nehezen azért csak lebirkóztuk, és begyömöszöltük hátra. Mentem is egyenesen a költő házához, gondolván, hogy meg fog majd örülni a fogadott házpásztor menyecske. Gyerekkori barátnőm volt, így cizellált lelkemben külön helyet foglalt el, amióta megint egymás közelében laktunk. Valamikor sok közös csínytevésünk volt az utcabéli gyerekekkel, nehéz azokat elfelejteni.
A kapuba érve már messziről kiabáltam, hogy jöjjön, mert meghoztam a csavargó kutyát. Hozzon pórázt is, hogy be tudjuk vezetni. Barátném, aki már maga is kétgyermekes anyuka, csodálkozva nézett rám a kerítés túloldaláról. Nem értette, mit akarok. Újra nekilendültem a mondanivalómnak, meg kértem a pórázt. Ő meg a maga csendes, szerény módján mosolyogva mondta, hogy itt bizony valami félreértés van. Merthogy a póráz ugyan kéznél van, de nem tudja kiadni, mert a másik végén ott a kutya. Zsömle ugyanis még tegnap este hazajött! Ott álltam hát a kapuban szívem összes jóindulatával meg egy teljesen idegen kutyával, no és a focipálya összes gyerekével.
Azóta sem derült ki, kinek a kutyájával jótékonykodtam aznap. Haszna csak neki lett belőle, mert megetettük, megitattuk, majd a focipálya mellett útjára engedtük. Azóta sem láttuk többé, és költő barátunk udvarából is már másik kutya csahol ránk.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..