Az idén egybeesik a szerbiai parlamenti választás időpontja és a Magyar Kultúra Napjának megünneplése. Számunkra mind a kettő rendkívül fontos. Életbevágó, hogy legyenek képviselőink, akik e maradék országocska legfőbb helyén tudják érvényesíteni a magyarként való megmaradáshoz elengedhetetlenül szükséges érdekeinket, köztük az anyanyelvünkhöz, a történelmünkhöz, a hagyományainkhoz, a vallásunkhoz - a kultúránkhoz - való jogunkat. Ugyanakkor az is életbevágó, hogy a heves politikai csatározások közepette se feledkezzünk meg róla: ezt a közösséget sohasem a politika tartotta meg és fogta össze, hanem jótékony kovászként mindig a kultúra.
Kisebbségi politikusaink az utóbbi időben rájöttek, hogy csupán a nemzeti érdekekre hivatkozva - anyanyelvünk, iskoláink, templomaink, intézményeink, tájékoztatási eszközeink, hagyományaink megőrzése - már nem lehet választást nyerni. Nem elég hatásos az egykor oly szépen csengő jelszó: ,,Szavazz magyarságunkra, szavazz megmaradásunkra!' - ebben a magyarként való megmaradásban emberhez méltó életet is kívánnak élni az emberek. S aki ezt ígéri nekik, arra rászavaznak, még akkor is, sajnos, ha hamis szájból érkezik a hazug ígéret.
A legnagyobb délvidéki magyar politikai párt és érdekvédelmi szervezet, a VMSZ vezetői úgy döntöttek, hogy az egész tartományra kiterjedő lakossági fórumok során magukat az embereket kérdezik meg - a tömböt és a szórványt egyaránt -, hogy parlamentbe jutása esetén miért küzdjön a Vajdasági Magyar Szövetség, mely dolgok szolgálják leginkább a délvidéki magyarság felemelkedését. Ebből a szorgos terepjárásból, párbeszéd-sorozatból, buzgó jegyzetelésből született meg az Új esély című választási program, amelynek legelőkelőbb helyein bizony az emberek megélhetési körülményeinek javítása, új munkahelyek teremtése, a mezőgazdaság felemelése áll, valamint hogy a részarányos foglalkoztatás elvének alkalmazásával jelentősen emelkedjen a magyarság számaránya az állami intézményekben és vállalatokban, hogy a közigazgatási körzetek határainak megváltoztatásával Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa és Zenta községeket helyezzék vissza természetes vonzáskörükbe, a szabadkai székhelyű közigazgatási körzetbe, hogy mihamarabb szülessen meg a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény, hogy jelentős mértékben bővüljön a helyi önkormányzatok hatásköre és pénzügyi önállósága, hogy teremtődjön meg a Vajdaság teljes körű autonómiája és a magyar autonómia...
Persze, anyanyelvű oktatásunk és tájékoztatásunk, művelődésünk ügye is fontos helyet kapott ebben a programban. Mert hiába él jól az ember, ha elvesztette önazonosságát, s mint sorsára hagyott öreg házról a vakolat, lepereg róla kultúrája, nem élhet emberhez méltó teljes életet. Amilyent a megsanyargatott délvidéki magyarság végre igazán megérdemelne.
Ezért olyan fontos az, ami a parlamenti választással szinte egyidejűleg kultúránk egyik fellegvárában, Zentán történik. Ahol a délvidéki központi ünnepségen Himnuszunk születésnapját, a Magyar Kultúra Napját üljük. Mégpedig nem is akárhogyan. Rangos kitüntetéseket, a Magyar Életfa Díjat, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét és Plakettjét nyújtjuk át az arra igazán érdemeseknek, a Zentai Alkotóházban pedig Hálózatépítés - Magyar művelődési intézetek a Kárpát-medencében címmel rangos előadók, kulturális intézetek és művelődési ernyőszervezetek vezetőinek részvételével szakmai tanácskozást tartunk. A Tisza-partra sereglenek mindazok, akiknek igazán fontos magyar kultúránk szent ügye.
Lélektől lélekig vezető hálózatot építünk itt, testvéri összefogással kultúránk mindennél erősebb szálaiból biztonságos védőhálót szövünk magunk köré, amely megőriz, megtart és felemel bennünket a legmostohább időben is, mint ahogy teszi ezt oly régóta.