Kukújj meg!

Kukújj meg!

Neki-nekiveselkedik azért még olykor a morcoskodó időjárás, de a tavaszba tartó irányzatot már nem lehet megállítani. Hirdeti ezt a füvek bokrosodása is, és teszi ezt a napfürdőző pitypangok tengere is.

A kertben, az úton, az útszélen… Akár látja őket valaki, akár nem. Persze korántsem azért történhetne meg ez utóbbi, mert a Gondviseléstől kapott sziromszoknyácskájuk esetleg annyira láthatatlan, merthogy valóban nem az. Sokkalta inkább amiatt, mert zilált gondolatainak garmadája közepette az őslakos csupán az önmagában kucorgó nyugtalansággal hajlandó szóba állni. Azokból pedig van bőven. Mindegyre szaporodva.

Faluhelyen élvén valahogy több érintkezőpontom van a természettel is, mint volna, teszem azt, időszakos lakhelyemen, odaát. A Leonardóban. Ennek ellenére az is hiányzik. Észrevétlenül szerettem belé, miképpen óceánszemű mátkám teljes lényébe. Az ottani bérház belső udvarán egy hatalmas eperfa nyújtóztatja ilyenkor szerte virág- és levélrügyektől roskadozó ágait. Az itthoni, vagyis a torontáli kertemben a sanyarikának is becézett vadszilvafák lombkoronája között építettek maguknak fészket a vadgalambok. Helyesebben csak tákoltak, már ha lehetséges hinni annak az ősrégi (madár)történetnek, hogyan is igyekezett a szarka hasztalan megtanítani ügyetlenkedő, viszont annál gőgösebb szomszédját fészket rakni. Túdom… túdom… — volt mindegyre a válasz, az eredmény viszont rendre alulmúlta a várakozást. A szarka végül is belefáradt a meddő okításba, a vadgalambok pedig azóta sem tudják, mihez kezdjenek a gyakran sok lemondás árán épült fészkükkel. Elvégre magukkal mégsem vihetik költözködéseik idején.

Jobban belegondolva, mi, emberek sem mentesültünk ezektől a gondoktól. Üresedő fészkeinkbe idővel mások fognak beköltözni. Legtöbbször a miénktől teljesen eltérő normákat és értékeket követő emberek, akik talán maguk sem értik teljesen, mit is keresnek e tájon. Viszont ha már ideérkeztek… Többszörösen összetett problémák matematikai képlete ez, amivel feltétlenül kéne valamit kezdeni. Bölcsen, higgadtan és türelemmel, korántsem okoskodva.

Hív a kertem. A rózsák, a rozmaringbokor, a pitypangok… A vadszilvák ágai között fészkelő vadgalambok turbékolása. „Kukújj meg?!” Kisfiúkorom óta legalábbis így rögzült meg bennem. Mese ide, anekdota oda, de tény, tollas barátaink azóta sem sajátították el a rendes fészek rakásának mesterségét. Mindezek mellett — legalább egy jegyzet erejéig — mégsem mehettem el szótlanul. A megkukulás fronclisodó állagú köpönyegébe burkolózva. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kukújj meg!
Heti Jegyzet
Kukújj meg!
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink