home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Közösségteremtő és közösségmegtartó erő a Magyar Szó
Fehér Márta
2023.01.06.
LXXVIII. évf. 1. szám
Közösségteremtő és közösségmegtartó erő a Magyar Szó

Interjú Erdődi Edvina okleveles jogásszal, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatójával, korábbi igazgatóhelyettesével, akit az alapító Magyar Nemzeti Tanács két hónapja nevezett ki a napilap élére.

* Erős személyes kihívás, avagy szakmai mély vízbe ugrás egy kisebbségi lap megbízott igazgatói tisztségének az elvállalása egy ilyen nehéz időszakban, melyet a teljesség igénye és csupán a problémák mélységének feltárása nélkül, egy leegyszerűsített felsorolás keretében maradva, egy politikai és gazdasági világválság, egy nyomtatott sajtói (ki)útkeresés, egy fogyatkozó közösség és merőben átalakult tájékozódási szokások jellemeznek.

— Kihívásként élem meg ezt a pozíciót, melyhez természetesen párosul a megtiszteltetés érzése is. Meggyőződésem, hogy a Magyar Szó megkerülhetetlen a vajdasági magyar közösségi életben. Nagyon fontos intézményünkről van szó, mely jelentős szellemi tőkével bír, hiszen nemcsak napilapot adunk ki, hanem mindennap egy külön mellékletet is. Magáért beszél az adat, hogy a Magyar Szó hétvégi számában mintegy nyolcvan ember munkája van benne, erőfeszítésüket, odaadásukat és hűségüket is kiolvashatjuk egy-egy hétvégi lapszámból, de ugyanúgy bármelyik napon megjelenő számunkat vagy mellékletünket is hozhattam volna példának. Ahhoz, hogy valaki hűségesen kitartson az újság mellett, a vajdasági magyar közösség szeretete és szolgálata kell, meg az a kemény munka, amely lehetővé tette, hogy hetvennyolcadik születésnapot ünnepeljünk a közelmúltban, amiért elsősorban az erős vajdasági magyar közösségünknek tartozunk hálával. Mi vagyunk az egyetlen olyan kisebbség itt Szerbiában, amelynek napilapja van. Mi ez, ha nem a közösség erejének a visszatükröződése?

* A Magyar Szó igazgatójának nem csak az a feladata, hogy eladja a lapot. Ennek tükrében tekintsük át, hogy milyen terveket tűzött ki maga elé.

— A Magyar Szó Lapkiadó Kft. három szervezeti egységre tagolódik: szerkesztőségre, nyomdára és szakszolgálatra. Nagyon nagy változás előtt áll az újvidéki székházunk, és ennek a koordinálása hatalmas hozzáértést és odafigyelést igényel. Bő egy hónappal ezelőtt megkaptuk az építkezési engedélyt a nyomdacsarnok kiépítésére a Telep városrészben, a munkálatok már javában zajlanak. Jelenleg a nyomdánk még mindig két üzemrészlegen működik. A munkálatok befejeztével egységesítve lesz, a jelenlegi székházban lévő több tonna súlyú nyomdagépeket szakszerűen át kell telepíteni az új nyomdacsarnokba, a város másik végébe, és mindezt úgy kell megtenni, hogy a termelés ne szenvedjen kárt, tehát a munkát folyamatosan el kell végezni, hiszen a Magyar Szó mellett más napi- és hetilapokat, bélyegeket, könyveket, prospektusokat, egyéb kiadványokat nyomtatunk. Ez egy hihetetlen nagy kihívás lesz. Az újvidéki székházban, tehát a város központjában a felszabadult helyiségeket a magyar közösség számára fontos és gazdag tartalmakkal fogjuk megtölteni. A szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény kihelyezett tagozata kezdheti majd meg itt a működését a közeljövőben, ezzel gondoskodunk Újvidéken a bölcsődei és óvodás csoportokban a magyar nyelvű nevelői munkáról. Egy modern konferenciatermet is szeretnénk kialakítani a középiskolások számára előirányzott szakkollégiumi rendszerrel együtt, valamint egy sajtó- és nyomdamúzeum is helyet kap majd az épületünk udvari részében. Legalább ugyanennyire jelentős az — mivel ebben a székházban található meg a Forum Könyvkiadó Intézet is —, hogy egy könyvesbolt létrehozásán is dolgozunk, illetve egy olyan kulturális tér megvalósításán, ahol különféle kulturális események, rendezvények megszervezésének tudunk majd helyet adni, s amely minden szempontból megfelel a XXI. századi modern igényeknek, illetve az elvárásoknak. A beruházás megvalósítása a Magyar Szó feladata, intézményünk részesült anyaországi, egyúttal tartományi támogatásban is. Azt is nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy arra is nagy hangsúlyt kívánunk helyezni, hogy az Európa Kollégiummal szorosabbra fűzzük az együttműködésünket az újságírói utánpótlás érdekében, amire már korábban is volt próbálkozás, de sajnos sikertelen. A kollégiumba Vajdaság egész területéről érkeznek egyetemisták, így a Magyar Szó tudósítói hálózatának szélesítéséhez ebből az értelmiségi körből is meríteni kívánunk. Bánátban sokkal nagyobb lefedettségünk kellene hogy legyen, hiszen amióta az erről a területről tudósító munkatársunk nyugdíjba vonult, csak külsős kollégánk van itt. Munkaviszonyba kell állítanunk a fiataljainkat, ezen is fontos dolgozni.

* A lap fejlesztéseit illetően milyen elképzelései, ötletei vannak?

— Ami a szerkesztőséget és az ott végzett munkát illeti, az igazgató hatáskörébe tartozó feladatok ellátása mellett lendületet szeretnék adni a szerkesztőség munkatársainak, illetve megfelelő teret az új kezdeményezéseknek. December végén egy nagyon tartalmas ünnepi hetet tudhatott maga mögött a Magyar Szó, rendezvénysorozatunkkal a Mézeskalács és a Magyar Szó születésnapját, valamint a Jó Pajtás és a nyomda jubileumát is megünnepeltük, továbbá szakmai konferenciát is tartottunk. Megfogalmazódott házon belül, hogy az olvasókkal való találkozásokat serkenteni kell — az olvasók körébe pedig a legkisebbek is beletartoznak. A Mézeskalácsban és a Jó Pajtásban meghirdetett rajzpályázatunkra és fogalmazási versenyünkre rengetegen jelentkeztek, több mint 300 rajz érkezett be hozzánk. Sokkal többet kell azon dolgoznunk, hogy közösségi eseményeket is szervezzünk Vajdaság-szerte, hiszen a Magyar Szó közösséget teremtő és közösséget megtartó erő is egyúttal. Szeretnénk hatványozottabban foglalkozni a Mézeskaláccsal és a Jó Pajtással, felkeresve az óvodákat, iskolákat, együttműködéseket kialakítani, hiszen kiskorban kell példát mutatni, megszerettetni a gyermekekkel az olvasást, hiszen ők lesznek majd felnőttként a Magyar Szó olvasói is. A szakmai fejlődésre is szeretnénk hangsúlyt helyezni, mert a modern kor elvárásainak csak úgy lehet megfelelni, ha valóban készen állunk arra, hogy fejlődjünk. A Magyar Nemzeti Tanács elfogadásra váró stratégiájával összhangban a többi médiummal is szorosabb együttműködést szeretnénk kialakítani, erre az említett szakmai konferenciánk is serkent bennünket, hiszen rávilágított arra, hogy a szakmabelieknek hiányzott, hogy valahol le tudjanak ülni, teret kapjanak, és tudjanak egymással szakmai kérdésekben vitázni, így a jövőben ennek is szeretnénk további helyszínt nyújtani. Ám a legfontosabb feladatunknak továbbra is azt tartjuk, hogy a Magyar Szó színvonalát fejlesszük, mind a nyomtatott lapét, mind az online felületünkét.

* A lap igazgatója melyik rovatot tartja a kedvencének a Magyar Szóban?

— Nagyon szeretem magát a lapot, mindennap elolvasom, és nemcsak a nyomtatott újságot, hanem az online kiadásunkat is böngészem, mely nem csak a lapban már megjelent írásokat veszi át. Az újságban nagyon értékes és hosszabb hangvételű írások jelennek meg, például családi riportok, kommentárok, tárcák, az online felületre pedig nagyon sok audiovizuális elemet csempésztünk be. A csaknem egy éve útjára indított Magyar Szó Taxi is nagyon jó visszaigazolást kapott az olvasóinktól, nézőinktől, akárcsak a Magyar Szó Extra vagy a különféle kvízek, kérdésfeltevések, a kék posztok a közösségi oldalunkon, a Szép Vajdaság! fotópályázatunk. Felsorolni is sok lenne, mennyi tartalommal bővült online kiadásunk 2022-ben. A nyomtatott lapban kiemelkedő fontossággal bír a Kilátó, a Hétvége, de a hónap minden harmadik hétvégéjén a Magyar Szó napilappal együtt megjelenő Előretolt Helyőrséget is külön megemlíteném itt, hiszen nagyon fontos kulturális jelenlétet nyújt, melynek köszönhetően kortárs irodalmi anyag is eljut az olvasóhoz. A Hétvége szerkesztőjeként Kabók Erika magasra tette a lécet, meghatározta a szintet, de hiszem, hogy méltó utódja ezt majd folytatni tudja. Mindez pedig annak bizonyítéka, hogy a Magyar Szó hatalmas szellemi tőkével bír, ami kimondatlanul is arra kötelez, hogy minden erőmmel azon legyek, hogy a napilap és a vállalat megbecsüléséhez munkatársaimmal még inkább hozzájáruljunk.

Fényképezte: Dávid Csilla

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..