home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Közösségi lábnyom
Kónya-Kovács Otília
2020.01.08.
LXXV. évf. 1. szám
Közösségi lábnyom

Lezárult egy kétéves, gazdag programsorozat

Közösségi rendezvények, nyári regionális találkozók, táncklubok, műhelyfoglalkozások és számos egyéb esemény jellemezte az idén záruló, két évig tartó IPA-projektumot. A program Magyarország és Szerbia között valósult meg, szegedi és nagybecskereki egyesületek partnerségével.

Tavaly Közösségi lábnyom — Önkéntesek és közösségek határok nélkül címmel programsorozatot indítottak, mely egy határon átívelő IPA-pályázat támogatásából valósult meg. A két partneregyesület, a szegedi KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. és a nagybecskereki Pro Porta Alapítvány 90 438 euró értékben mintegy ötven programot valósított meg. A projektum sikerességéhez még hozzájárult a Tartományi Pénzügyi Titkárság, mely a nagybecskereki Pro Porta Alapítványt támogatta mintegy 5500 eurós összeggel, melyet az IPA-projektum önrészének befizetésére fordítottak.


Julianna nővér és Kondé Lajos plébános (a szerző felvételei)

Gergely Barnabás projektmenedzser elmondta, a program célja az volt, hogy a közösségek erősítésében, a közösségi lét tudatosításában segítse a résztvevőket. Hozzáfűzte, ezeknek az eseményeknek több mint 3000 résztvevője volt, természetesen némelyek nagyobb tömeget vonzottak, míg mások kisebbet. Gondolatban felmerült a folytatás lehetősége, hiszen a partnerszervezetek továbbra is közösségileg elkötelezett egyesületek maradnak, melyek folytatják a munkájukat. Természetesen az együttműködés is fennmarad, az IPA-pályázatból eredő támogatás ugyan lezárul, de vannak olyan programelemek, amelyek jelentősebb eszközök nélkül is megvalósíthatóak a jövőben.

Megfontoltan, de örömmel vágtak bele a programba, hiszen elég sok lánnyal foglalkoznak a kollégiumban, az anyagi lehetőségek pedig szűkösek — fogalmazott Koncz M. Györgyi Julianna nővér, a Pro Porta Alapítvány, illetve a nagybecskereki leánykollégium vezetője, és hangsúlyozta, ezt a projektumot olyan lehetőségnek találták, amelynek köszönhetően olyasmit valósíthatnak meg, amiről eddig csak álmodhattak. Nagy segítség volt, hogy eljuthattak Magyarországra, találkozhattak ottani fiatalokkal, és együtt alkothattak. Egyúttal a helybeli eseményeket is megvalósíthatták, így többször tartottak önismereti hétvégét, kreatív műhelyt, valamint bevezették a táncklubot, mely mindkét évben bemutatóval zárult a szalagavató ünnepségen, és mely immár a bánáti kollégiumokban is hagyománnyá válik. Pozitívan zárják a két évet, és amellett, hogy ténylegesen nagyon sok nehézséget okozott a papírmunka, megérte, mert élvezhetik a programsorozat eredményét. 


Az előadások közönsége 

Kondé Lajos plébános, a KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról is beszámolt, mennyi lehetőség rejlik abban, hogy az egyház is részese egy-egy ilyen programnak.

— Az egyház nem egy szatellitintézmény, nem egy távoli, ismeretlen közösség, hanem az egyház mi vagyunk, azok az emberek, akik e világban élnek, ebben a közösségben dolgoznak. Ők azok, akik a társadalmat építik, akiknek fontos, hogy mi van körülöttük. Az egyház kovászként van jelen a társadalomban, ezt kell betartanunk, erre kell figyelnünk. Azt gondolom, hogy azokat az értékeket, amelyeket megismertünk az evangélium alapján, aktualizálni kell, világossá tenni és továbbadni. Nemcsak nekünk kell megélnünk ezt, hanem az is nagyon fontos, hogy a fiatalokra figyeljünk, azokra, akik átveszik a stafétát, akik a jövő társadalmának az építői, előmozdítói. Igazából most kell lerakni az alapot, most kell figyelni azokra a fiatalokra, akik majd később ezt a társadalmat gazdagítják, építik, és gondoskodnak rólunk, közösségeinkről — mondta Kondé Lajos plébános.

Palkovics Mária, a Pro Porta Alapítvány programszervezője számba vette a megvalósult rendezvényeket. Például a táncklubról elmondta, egynapos program volt mindkét évben, melyet öt hónapos előkészület előzött meg. Több foglalkozásból állt, ezek által gyarapították a fiatalok néprajzi és kultúrtörténeti ismereteit, fejlesztették a mozgáskultúrájukat, az esztétikai érzéküket, a koncentrálóképességüket és a munkafegyelmet. A program résztvevői a nagybecskereki Szathmáry Karolina Kollégium és az Emmausz Kollégium végzős diákjai voltak, akik a bál programjának egyes részeit együttműködve, öntevékenyen készítették elő. Középiskolás fiatalok számára volt továbbá többnapos tréning és műhelymunka is, melynek során reális és pozitív énképet alakítottak ki magukról, képességeikről és korlátjaikról. Egynapos rendezvényt is szerveztek, melyen vajdasági és dél-alföldi fiatalok vettek részt, bepillanthattak egymás kultúrájába, ismereteket szerezhettek különféle anyagok használatáról, kézművestechnikákról, kipróbálták őket, közösen alkottak. Ezenkívül volt egy olyan találkozó is, amelyre 60-an érkeztek Vajdaság tíz helységéből, valamint Szegedről. Mindannyian 7 kilométeres gyalogos zarándoklaton vettek részt Aracson a pusztatemplomnál. A Bácskertesről érkezett Toldi István mesefa autentikus népmeséket mondott a közönségnek. Adán ifjúsági program valósult meg, melyen mintegy 120-an vettek részt a Kárpát-medence több régiójából. Voltak közöttük vajdasági és anyaországi fiatalok, valamint a Partiumból és Erdélyből, továbbá Felvidékről is jöttek vendégek.


A szervezők csoportja

A fiatalok nagyon élvezték a különféle programokat, az egyik különösen megnyerte a nagybecskereki leánykollégium növendékeit, mert a nő került a középpontba. A szakemberekből álló előadók sok hasznos dologra mutattak rá. Emellett volt sminktanfolyam és játékos vetélkedő, melyen még jobban összekovácsolódtak a lányok, megerősödtek a barátságok.

A különféle pályázatok adta lehetőségek kiaknázása a jövőben is folytatódik majd. A szervezők mindent megtesznek, hogy a fiatalok új ismeretekkel gazdagodjanak, és jó programokat szervezzenek nekik. Mint egyikük fogalmazott: egy-egy pályázat ablak a világ felé, illetve ajtó is, mert ki kell rajta lépni, és elindulni, megtapasztalni valami újat, ismerkedni, jó barátságokat kötni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..