Közösséget teremtve

Közösséget teremtve

A kialakult helyzetre való tekintettel valamelyest szerényebb körülmények között, de az idén is megtartották a XVII. Bácsfeketehegyi Meggynapokat és a XVI. Bácsfeketehegyi Falunapot. Bácsfeketehegy Helyi Közösségének Tanácsa, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület, valamint a Zöld Dombok Környezet- és Közösségfejlesztési Szervezet közös szervezésében megtartott, kétnapos esemény nagyszámú érdeklődővel, kiváló hangulatban telt.

Az ünnepséget Bojtos Béla, a helyi közösség tanácsának elnöke nyitotta meg. Kiemelte, hogy sokáig azt sem tudták, a koronavírus-járvány miatt az idén meg lehet-e tartani a falu szempontjából jelentős eseményt. Végül csak nekiláttak a szervezésnek, mivel ha valami egyszer elmarad, utána már nehéz visszahozni.


A szerző felvételei

— Örömmel tölt el, hogy ilyen sokan kilátogattak a nyári színpad előtti térre. A csapatok marhapörköltet és egyéb finomságot főznek, ezúttal csak a barátkozás jegyében, versenyjellege ugyanis az idén nincs a főzőversenynek. A színpadon egész nap élő zene szól, a szokásos művelődési műsor azonban elmaradt, és testvértelepüléseinkről sem hívtunk vendégeket. A faluban mindenkinek van meggyfája a ház előtt vagy az udvarban. A bácsfeketehegyi meggyben — mely több évvel ezelőtt prima néven lett bejegyezve — 70%-kal több antioxidáns található, mint más fajtákban. Nem kell permetezni, hiszen megvédi önmagát a betegségektől. Ha a moníliatámadás nagyon erős, akkor a fa védekezésként lehullajtja a virágait.

Egyre több az ültetvény, viszont nincs elegendő meggyünk ahhoz, hogy a nagy áruházláncokat el tudjuk látni vele. Termelőink főleg a környező piacokon értékesítik az árut, de sokan ellátogatnak hozzánk, és itt szerzik be a gyümölcsöt — mondta Bojtos, majd ismertette Az én falum és a meggy elnevezésű képzőművészeti és irodalmi pályázat, valamint A falu legszebb háztájéka pályázat eredményeit.

A szombati nap folyamán Berze Tibor, az Agro-Berze vállalat ügyvezető igazgatója négy helyi termelőnek elektromos permetezőt adott át, melynek többek között Horkai Zsolt, az egyik legismertebb bácsfeketehegyi meggytermelő is nagy hasznát veszi majd.

— A száraz időjárás miatt az idén a közepesnél valamelyest gyengébben termett a meggy. Áprilisban és májusban nagyon kevés csapadék hullott, így a fák előbb zölden, majd májusban pirosan dobták le a termés egy részét. A minőséggel azonban teljesen elégedettek vagyunk — mondta Horkai, aki a meggyből bort, pálinkát és likőrt, a meggymagból pedig párnát készít.

A délutáni órákban dr. Csige Gábor vezető konzul és ifj. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezető igazgatója köszöntötte a szép számban összegyűlt résztvevőket.

— A meggynapok közösséget teremt, minden itt élő nemzet jól érzi magát az eseményen, mindenki a magáénak érzi. Ez így legyen a jövőben is! — fogalmazott Juhász.

Az érdeklődőket egész nap kirakodóvásár várta, a Hestia Női Egyesület meggyből készült kalácsai és tortái, valamint a hagyományos ingyenlángos az idén is nagy sikert aratott.

A meggy- és a falunap vasárnap a református templomban megtartott istentisztelettel ért véget.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Közösséget teremtve
Riport
Közösséget teremtve
Riport
Facebook

Támogatóink