home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Közösségépítő civil szervezetek
Tóth Lívia
2022.11.08.
LXXVII. évf. 44. szám
Közösségépítő civil szervezetek

Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője és a lista néhány jelöltje mai bánáti kampánykörútja során Csóka községbe is ellátogatott. A nap folyamán megtekintették Feketetón a Csipet Csapat civil szervezet székházát, Padén a Takáts Rafael Magyar Kultúrkörben és a Havas Boldogasszony Kolping családban az elvégzett beruházásokat, majd Csókán a községben tevékenykedő különböző – a vadászegyesületektől kezdve a hagyományőrző szervezetekig – civil tömörülések képviselőivel találkoztak.

A csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában a helybeliek mellett az egyházaskéri, feketetói, kanizsamonostori, tiszaszentmiklósi, hódegyházai és padéi civil élet képviselői, az intézmények vezetői gyűltek össze. A beszélgetést Kormányos László, sporttal megbízott tartományi segédtitkár moderálta.

Hajdú Sándor volt csókai, jelenlegi padéi plébános és Koncz Tibor csókai plébános az egyházi beruházásokról és a további tervekről számolt be, Kiss Tóth Erika, a házigazda művelődési egyesület elnöke pedig a szakcsoportok munkája és a jelentősebb rendezvényeik kiemelése mellett az összefogás erejéről és a civil szervezetek közötti együttműködés fontosságáról beszélt.

Fotó forrás: Fremond Árpád Facebook-oldala

A Magyar Összefogás lista jelöltjei közül hárman szóltak a jelenlévőkhöz.

Oláj Ibolya tanítónő kiemelte, bizonyára nincs olyan család vagy egyén a községben, aki az oktatás vagy a művelődési élet terén ne lenne érintett a vasárnapi választásban, hiszen ezeken a területeken a Magyar Nemzeti Tanács számos támogatásával találkozhatunk.

Tóth Ramóna, a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület elnöke arra mutatott rá, hogy az építkezés és a tervezés mellett nem szabad megfeledkeznünk a közösség építéséről és az utánpótlás neveléséről sem.

Hugyik Richárd, a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ igazgatója azoknak az embereknek a szerepét hangsúlyozta, akik szívvel-lélekkel dolgoznak egy-egy civil szervezetben, fejlesztik és összefogják a közösséget, valamint bevonják a gyermekeket és a fiatalokat az óvodásoktól a középiskolásokig a munkába.

Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője elmondta, a kampány során a terepen látottakból erőt merítenek, és reméli, hogy mindenki tudja, a listán szereplő egyének erénye az őszinteség, a problémákat nem üres ígéretekkel, hanem tettekkel oldják meg. Az egyház és a civil szervezetek mindig kiemelt helyet töltöttek be a közösség megtartásában.

Feltette a kérdést, ha csak egy lista van, miért fontos, hogy minél többen részt vegyenek a Magyar Nemzeti Tanács tagjainak a megválasztásán?

–A választási eredményen az sem változtatna, ha több lista lenne, ugyanis a Magyar Összefogás 80–90 százalékos támogatottságot élvezne akkor is. Azért vagyunk erősek, mert a közösség beállt mögénk. Önök megkeresnek minket, ötletekkel jönnek, leülünk, megbeszéljük, prioritási listákat állítunk fel és megpróbáljuk a kéréseket megvalósítani. Csak úgy tudjuk megtartani a közösséget, ha a jövőben is őszinték leszünk, és csak akkor tudunk előre haladni, ha a munkánkat továbbra is úgy végezzük, ahogy azt tettük az előző időszakban.

Nekünk komoly terveink vannak, és azok megvalósításában a magyar állam azért tud segítséget nyújtani, mert van egy nemzeti tanácsunk, amelyet a szerb állam is elismer. Ez a mi vajdasági magyar autonómiánk, dönthetünk oktatási kérdésekről, alapítói jogokat vehetünk át a kulturális intézmények esetében, van hatáskörünk a tájékoztatásban és az anyanyelvhasználatban. Elsősorban az a fontos számunkra, hogy azt az intézményrendszert fentartsuk, amelyet eddig felépítettünk, megmaradjanak a közösség szempontjából jelentős rendezvényeink. Dolgoznunk kell azon, hogy az intézményeinkben legyenek szakemberek, akiknek állandó munkahelyet biztosítunk, mert csak így tudjuk őket itthon tartani. Nekünk azokkal az emberekkel kell foglalkoznunk, akik itt képzelik el a jövőjüket, lehetőséget teremtve arra, hogy aki elment és visszatérne, legyen hova hazajönnie – hallottuk Fremond Árpádtól, és arra kért mindenkit, hogy a szórványban is tartsanak ki, és ne adják fel. A Magyar Nemzeti Tanács új összetételének pedig az lesz a feladata, hogy szakmailag, anyagilag, erkölcsileg segítse a civil szervezeteket és azokat, akik a közösségért dolgoznak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..