home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Közösségépítés a játszóházban
Zséli Ágnes
2021.09.19.
LXXVI. évf. 37. szám
Közösségépítés a játszóházban

Ügyességi, gyorsasági, labda- és körjátékok, jókedv, kacagás, versengés, társalgás — ez jellemezte a Törökbecsén szervezett játszóházat, melyet az idén immáron negyedik alkalommal a helyi Teleház Polgárok Egyesülete hívott életre. A közösségépítő program a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság jóvoltából valósul meg.

A gyermekfoglalkozásokat a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület nagytermében tartották, ahol a bánáti óvodások, alsósok és felsősök felejthetetlen délelőttöt tölthettek el, és élményekkel térhettek haza. Nem volt hiány a versengésben, a labdajátékokban és a szurkolásban sem. A résztvevők elmondták, a foglalkozáson igazán jól érezték magukat. A kicsiknek különösen a csapatjátékok voltak kedvesek, emellett pedig érdekes volt számukra az úgynevezett japán foci, valamint a kiabálós játék, melynek keretében képzeletben légi járművet, pontosabban helikoptert irányíthattak.

A tartalmas, oktató jellegű játékokról a helyi Rákóczi Ifjúsági Szervezet vezetője, Vastag Annamária gondoskodott, aki öt éve foglalkozik gyerekekkel. Annak érdekében, hogy az aktivitások sikeresek legyenek, Annamária jól felkészült, korábban ugyanis több műhelymunka, képzés részese volt. A kicsiket ez alkalommal is különféle interaktív mókákkal várta.

— A játszóházak nekem is lelki feltöltődést nyújtanak — mondta, majd azt is elmesélte, hogy mindezt örömmel teszi, és a jövőben is mindenképp folytatni szeretné ezt a tevékenységet. — A munkámban legnagyobb mértékben a gyermekek arcán látott mosoly motivál. A járványhelyzet miatt az elmúlt másfél évben nehezebben szerveztünk aktivitásokat, melyeket a legfiatalabbjaink hiányoltak is, az idén viszont már négy foglalkozást sikerült megvalósítanunk. Egyet kora tavasszal, kettőt augusztusban, melyek közül az egyik a hagyományos Szent István-napi bográcsos főzőverseny része volt. Mindennek a gyermekeken kívül a szülők is örülnek, hiszen a csoportos tevékenység kitűnő lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a kicsik megmozgassák izmaikat, társalogjanak, szórakozzanak, de a legfontosabb, hogy együtt lehessenek, ami főként a közösségépítéshez járul hozzá — mesélte az ifivezető.

A Teleház által szervezett játszóházak a bánáti faluban már szinte hagyománnyá váltak, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek — emelte ki Báló Bordás Gizella, a Teleház vezetője. — A közösségépítő programokba kortól függetlenül mindenkit be lehet vonni. A tevékenységeket a legkisebbekkel kezdjük, és a felnőttkorukig folytatjuk. Megerősíthetem, hogy itt, ebben a közösségben az óvodásoktól az aranykorúakig valamilyen módon mindenki helyet kap. Rendkívül fontosnak tartjuk a tolerancia kialakítását, hogy a fiatalok és a náluk valamivel idősebbek megértsék egymást, hiszen egy öt- és egy tizenöt éves között hatalmas a különbség. Ha ők egymást el tudják fogadni, akkor már tettünk valamit közösségünk kiépítéséért és megtartásáért. Ilyen szempontból nagyon fontosak ezek a játszóházak és az összes foglalkozás, mely a fiataloknak szól, mert nemcsak megismerik, hanem meg is értik társaikat. Ezt próbáljuk a legtöbb foglalkozásunkon, így a játszóházban is kialakítani.

A legutóbb szervezett eseménynek huszonkét résztvevője volt, és a tervek szerint hamarosan újra várják a törökbecsei kicsiket a játszóházba. Ennek időpontja azonban a járványhelyzettől függ majd.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..